Újévi kívánságok – Kun Zoltán publicisztikája

Szilveszter van, az egyszeri futballkedvelő már nagyon készül az év utolsó pillanataira, hogy kívánjon valami szépet. Mert kívánni, még ha szépet is, nem kerül sokba, és hetekig, hónapokig remélhetjük, hogy most végre megvalósul.

Na de mit is kívánjunk?

Ha szövetségi kapitány lennék, pláne új, még folt nélküli, csak egyvalamit kívánnék, de azt aztán teli torokból, garanciálisan: jövőre ne legyenek válogatott meccsek! Hallod, FIFAUEFA, ne legyenek! Mert a meccsek csak összezavarják az embert, akár szurkoló, játékos vagy éppen, ugye, szövetségi kapitány.

Mérkőzés nélkül viszont minden rendben van: remekül lehet például összetartani, edzéseket vezényelni, csodálatos hadrendet kipróbálni, megismerni a játékosok minden örömét-baját, bemutatkozni kedvenc plüssmacijaiknak; de továbbmegyek, nyugodtan lehet kezdőcsapatot is hirdetni, személyre szabott taktikával, technikai értekezletet tartani, szerelésbe bújni, jegyeket árusítani; és igen, vonuljunk ki végül a Fradi-pályára, legyen ott húszezer ember, énekeljük együtt a Himnuszt, záporozzanak jobbról és balról a beadások, fújjon be a bíró néhány tizenegyest, és ne, de tényleg ne, a legkevésbé se zavarjon bennünket, hogy nincs ellenfél. Mert, ha van, az már meccs, az pedig valahogy túl sokszor elrontja a szórakozásunkat.

Tudom, tudom, ez lehetetlen kívánság, így maradjunk a B-tervnél: ne legyenek barátságos meccsek! De ha már azok is lesznek, mert kötelező jelleggel aranybullába vannak foglalva, legalább próbáljunk meg olyan ellenfeleket találni, amelyekkel a megméretés rövid távon nem teli szájas sportszakmai kiröhögéssel, hosszú távon pedig nem zárt kapus Puskás-stadion-avatással jár.

Nahát, mindig ezek a büntetések! Újpesti tulajdonosként így mi mást is kívánhatnék 2018-ra: legyen minél több nézőmentes mérkőzésem! Anyagilag sokkal jobban járok, mert a bevételkiesés még mindig kisebb, mint a szurkolói rigmusok okozta mínusz (engem szidnak, ezért én fizetek, hogy milyen logikus világban élünk…), ráadásul nem kell folyton hátrafelé pislantgatnom, hogy mikor csap fültövön valamelyik egyre kevésbé felebarátom. És mindez egy új címer miatt! Pedig mit panaszkodnak ezek, lehetett volna másféle is a javaslat. Mondjuk akkurátusan megszavaztatva a klubhonlapon, tisztelt szurkolók, tessék választani a három remekmű közül, az egyik neonzöld, a másik smaragdzöld, a harmadik türkizzöld kombinációban készült, Munsell-féle világossága 3.6, RGB-je 007E55, hullámhossztartománya bizonyítottan magasabb az ibolyánál, ami ugyebár lila, punktum, és a Grassmann-törvényeket helyhiány miatt még elő sem hoztam, hogy miért kellett nekem erre a Wikipédia-oldalra tévednem…

Úgyhogy csak óvatosan, kedves újpesti drukkerek, mert még egy kis hőzöngés, és visszakapjátok Dózsát! Ami egy régi rossz rendszer terméke – de valahogy sosem hittük, hogy a drága György vitéz a marxista-leninista eszmék jegyében belezte ki a Délvidéken azt a törököt, vagy később a lefejezésükre váró parasztok nagy unalmukban A tőkére gondoltak, hacsak a kisbetűs változatára nem.
Lám, ezekkel a szurkolókkal mindig csak a baj van, a legmerészebbje még meccsre is akar járni, pfuj.

Mondjuk ha én ferencvárosi szimpatizáns lennék, biztosan óvatoskodnék, felderítenék, sompolyognék, rangrejtve drukkolnék, és közben olyasmit kívánnék az új évre, amit, félek, senki sem tudna megadni: egy tökéletes beléptető rendszert! Mert van ez a mostani izé, a vénaszkenneres, retinaleolvasós, vérképnézegetős, de lássuk be, a Fradi-pályára ez kevés. Valami olyan berendezésre írnék ki pályázatot, amely a szokványos eljárások helyett egy pillanat alatt felismeri, ha a mellettem ülő óvó néni külsejű asszonyság valójában A-listás huligán, bandázsolt kézzel, acélbetétes mamusszal, a terebélyes farpofák közé szakértő és kényelmes módon rejtett szamurájkarddal.

Na de ez már MZ/X jövője, maradjunk a mi korunkbeli technikánál. Így, ha futballbíró lennék, mi mást kívánhatnék, mint még több remek újítást! Ez a videós visszajátszás például alapnak okés, csak az irány rossz. Mert miért a technikát kell bevinni a stadionba, amikor ugyanazzal a lendülettel a bírót lehetne kivinni? Mennyi felesleges és fárasztó lincseléstől kímélnénk meg az emberiséget! Mert néhol a VIP-szektor mellett egy-egy RIP-szektort is el lehetne helyezni… A világbajnokságon ugyan ki szeretne a pályán izzadni, amikor otthon a légkondis szobából két sör mellett simán le lehet vezetni egy elődöntőt? Kell hozzá egy tévé, egy mikrofon, és máris lehet dörögni a hangszórókon keresztül: hé, Krisztiánóöcsi, el ne rúgd azt a szabadot, amíg nem sípolok egy ordenárét a füledbe, mert a drónom már ott repked, dobok egy sárgát, böff! Vagy a két sör után minősített figyelmeztetésként két böff. És nem a helyszíni monitor előtt kell colstokkal, szögmérővel, lesszabályt és Thalész-tételt bemagolva kisilabizálni, hogy mi történt, miközben szegény néző unalmában a széken csücsülve leérettségizik, nászéjszakát tart és megvénül – hanem igazi audiovizuális élményként az egész közönséget bevonhatjuk a bíráskodásba, a kivetítőn megjelenő játékvezetői utasításra fújják csak egyszerre hetvenezren a sípot vagy a vuvuzelát.

Félek, túlzásokba estem, magyar sportújságban hetvenezer nézőről írni egyszerűen arcátlanság, elnézést kérek a nyugalom megzavarásáért. Lehet, ezt olvassák tisztességben megőszült jegyszedő nénik is, akiknek mi más lehetne az újévi kívánságuk: munkááááát! Ugyanezt viszont megfordítanám némely MLSZ-alkalmazottra: csak munkát ne! Mert mi van, ha megint kitalálja a szövetség csúcsvezetősége, hogy kell egy kimutatás, mekkora lesz a stadionok kihasználtsága 2033 augusztusának végén? És nincs mese, el kell hitetni a csalódott, de azért minden apró pozitívumra fogékony futballszurkolóval: igenis van rá remény, hogy meglegyen átlagban a kétszáztizenöt néző! Itt nem lehet hibázni, nem lehet mellébeszélni, nem lehet sem alul-, sem túlbecsülni; legfeljebb akkorát szabad tévedni, mint annál a 2010-es stratégiai tervnél, hiszen ott alig háromszáz százalékos lehet majd a hiány, éves szinten 980 ezer drukker eltűnése pedig még a tűréshatáron belül van. Nemde?
Tessék, a Honvédnál is kevesebb a néző, persze a csapat mintha már nem a bajnoki címért küzdene.

Kispesti tulajdonosként egy külföldi sajtófigyelő-hálózatot szeretnék leginkább az új évre, a telente szokásos tizenöt-húsz afrikai légiós helyett talán érdemesnek tűnik a Reuters vagy az AFP néhány megfelelő erőállapotban lévő munkatársát leigazolni. Mert az edző ugyan most magyar, de hosszú távra azért ezen a kispadon nem illik tervezni, meg néhány játékost is bármikor megkörnyékezhet az Elle vagy a Vogue, hogy adjon mélyinterjút a tulajdonos öltözködési szokásairól, különös tekintettel a miniszterelnöki vizitekre. És ha szegény Danilo vagy Lovric netán elkotyogja, hogy a gyerekmeséken és a sajton kívül a mackó más formában is népszerű Kispesten, megint a galád magyar sajtót lehet vádolni félrefordítással. Kis önzetlen segítség a későbbi bonyodalmak elkerülésére: a melegítő hollandul verwarmend, olaszul coccio, oroszul обогреватель, a kínait viszont sehogy sem akarja lehozni a nyomda, vigyázat, ez még veszélyforrás lehet.

Na de a cikk végére értem, egy kis melegítő, még ha más halmazállapotban is, alighanem már sokakra ráfér. Remélem, a kedves olvasók óhaját kitaláltam, és az önök nevében is írhatom: a 2017-esnél jobb futballévet kívánunk!

Most aztán tényleg nyert ügyünk van: ezt nem lesz nehéz teljesíteni.

Na de mit is kívánjunk?

Ha szövetségi kapitány lennék, pláne új, még folt nélküli, csak egyvalamit kívánnék, de azt aztán teli torokból, garanciálisan: jövőre ne legyenek válogatott meccsek! Hallod, FIFAUEFA, ne legyenek! Mert a meccsek csak összezavarják az embert, akár szurkoló, játékos vagy éppen, ugye, szövetségi kapitány.

Mérkőzés nélkül viszont minden rendben van: remekül lehet például összetartani, edzéseket vezényelni, csodálatos hadrendet kipróbálni, megismerni a játékosok minden örömét-baját, bemutatkozni kedvenc plüssmacijaiknak; de továbbmegyek, nyugodtan lehet kezdőcsapatot is hirdetni, személyre szabott taktikával, technikai értekezletet tartani, szerelésbe bújni, jegyeket árusítani; és igen, vonuljunk ki végül a Fradi-pályára, legyen ott húszezer ember, énekeljük együtt a Himnuszt, záporozzanak jobbról és balról a beadások, fújjon be a bíró néhány tizenegyest, és ne, de tényleg ne, a legkevésbé se zavarjon bennünket, hogy nincs ellenfél. Mert, ha van, az már meccs, az pedig valahogy túl sokszor elrontja a szórakozásunkat.

Tudom, tudom, ez lehetetlen kívánság, így maradjunk a B-tervnél: ne legyenek barátságos meccsek! De ha már azok is lesznek, mert kötelező jelleggel aranybullába vannak foglalva, legalább próbáljunk meg olyan ellenfeleket találni, amelyekkel a megméretés rövid távon nem teli szájas sportszakmai kiröhögéssel, hosszú távon pedig nem zárt kapus Puskás-stadion-avatással jár.

Nahát, mindig ezek a büntetések! Újpesti tulajdonosként így mi mást is kívánhatnék 2018-ra: legyen minél több nézőmentes mérkőzésem! Anyagilag sokkal jobban járok, mert a bevételkiesés még mindig kisebb, mint a szurkolói rigmusok okozta mínusz (engem szidnak, ezért én fizetek, hogy milyen logikus világban élünk…), ráadásul nem kell folyton hátrafelé pislantgatnom, hogy mikor csap fültövön valamelyik egyre kevésbé felebarátom. És mindez egy új címer miatt! Pedig mit panaszkodnak ezek, lehetett volna másféle is a javaslat. Mondjuk akkurátusan megszavaztatva a klubhonlapon, tisztelt szurkolók, tessék választani a három remekmű közül, az egyik neonzöld, a másik smaragdzöld, a harmadik türkizzöld kombinációban készült, Munsell-féle világossága 3.6, RGB-je 007E55, hullámhossztartománya bizonyítottan magasabb az ibolyánál, ami ugyebár lila, punktum, és a Grassmann-törvényeket helyhiány miatt még elő sem hoztam, hogy miért kellett nekem erre a Wikipédia-oldalra tévednem…

Úgyhogy csak óvatosan, kedves újpesti drukkerek, mert még egy kis hőzöngés, és visszakapjátok Dózsát! Ami egy régi rossz rendszer terméke – de valahogy sosem hittük, hogy a drága György vitéz a marxista-leninista eszmék jegyében belezte ki a Délvidéken azt a törököt, vagy később a lefejezésükre váró parasztok nagy unalmukban A tőkére gondoltak, hacsak a kisbetűs változatára nem.
Lám, ezekkel a szurkolókkal mindig csak a baj van, a legmerészebbje még meccsre is akar járni, pfuj.

Mondjuk ha én ferencvárosi szimpatizáns lennék, biztosan óvatoskodnék, felderítenék, sompolyognék, rangrejtve drukkolnék, és közben olyasmit kívánnék az új évre, amit, félek, senki sem tudna megadni: egy tökéletes beléptető rendszert! Mert van ez a mostani izé, a vénaszkenneres, retinaleolvasós, vérképnézegetős, de lássuk be, a Fradi-pályára ez kevés. Valami olyan berendezésre írnék ki pályázatot, amely a szokványos eljárások helyett egy pillanat alatt felismeri, ha a mellettem ülő óvó néni külsejű asszonyság valójában A-listás huligán, bandázsolt kézzel, acélbetétes mamusszal, a terebélyes farpofák közé szakértő és kényelmes módon rejtett szamurájkarddal.

Na de ez már MZ/X jövője, maradjunk a mi korunkbeli technikánál. Így, ha futballbíró lennék, mi mást kívánhatnék, mint még több remek újítást! Ez a videós visszajátszás például alapnak okés, csak az irány rossz. Mert miért a technikát kell bevinni a stadionba, amikor ugyanazzal a lendülettel a bírót lehetne kivinni? Mennyi felesleges és fárasztó lincseléstől kímélnénk meg az emberiséget! Mert néhol a VIP-szektor mellett egy-egy RIP-szektort is el lehetne helyezni… A világbajnokságon ugyan ki szeretne a pályán izzadni, amikor otthon a légkondis szobából két sör mellett simán le lehet vezetni egy elődöntőt? Kell hozzá egy tévé, egy mikrofon, és máris lehet dörögni a hangszórókon keresztül: hé, Krisztiánóöcsi, el ne rúgd azt a szabadot, amíg nem sípolok egy ordenárét a füledbe, mert a drónom már ott repked, dobok egy sárgát, böff! Vagy a két sör után minősített figyelmeztetésként két böff. És nem a helyszíni monitor előtt kell colstokkal, szögmérővel, lesszabályt és Thalész-tételt bemagolva kisilabizálni, hogy mi történt, miközben szegény néző unalmában a széken csücsülve leérettségizik, nászéjszakát tart és megvénül – hanem igazi audiovizuális élményként az egész közönséget bevonhatjuk a bíráskodásba, a kivetítőn megjelenő játékvezetői utasításra fújják csak egyszerre hetvenezren a sípot vagy a vuvuzelát.

Félek, túlzásokba estem, magyar sportújságban hetvenezer nézőről írni egyszerűen arcátlanság, elnézést kérek a nyugalom megzavarásáért. Lehet, ezt olvassák tisztességben megőszült jegyszedő nénik is, akiknek mi más lehetne az újévi kívánságuk: munkááááát! Ugyanezt viszont megfordítanám némely MLSZ-alkalmazottra: csak munkát ne! Mert mi van, ha megint kitalálja a szövetség csúcsvezetősége, hogy kell egy kimutatás, mekkora lesz a stadionok kihasználtsága 2033 augusztusának végén? És nincs mese, el kell hitetni a csalódott, de azért minden apró pozitívumra fogékony futballszurkolóval: igenis van rá remény, hogy meglegyen átlagban a kétszáztizenöt néző! Itt nem lehet hibázni, nem lehet mellébeszélni, nem lehet sem alul-, sem túlbecsülni; legfeljebb akkorát szabad tévedni, mint annál a 2010-es stratégiai tervnél, hiszen ott alig háromszáz százalékos lehet majd a hiány, éves szinten 980 ezer drukker eltűnése pedig még a tűréshatáron belül van. Nemde?
Tessék, a Honvédnál is kevesebb a néző, persze a csapat mintha már nem a bajnoki címért küzdene.

Kispesti tulajdonosként egy külföldi sajtófigyelő-hálózatot szeretnék leginkább az új évre, a telente szokásos tizenöt-húsz afrikai légiós helyett talán érdemesnek tűnik a Reuters vagy az AFP néhány megfelelő erőállapotban lévő munkatársát leigazolni. Mert az edző ugyan most magyar, de hosszú távra azért ezen a kispadon nem illik tervezni, meg néhány játékost is bármikor megkörnyékezhet az Elle vagy a Vogue, hogy adjon mélyinterjút a tulajdonos öltözködési szokásairól, különös tekintettel a miniszterelnöki vizitekre. És ha szegény Danilo vagy Lovric netán elkotyogja, hogy a gyerekmeséken és a sajton kívül a mackó más formában is népszerű Kispesten, megint a galád magyar sajtót lehet vádolni félrefordítással. Kis önzetlen segítség a későbbi bonyodalmak elkerülésére: a melegítő hollandul verwarmend, olaszul coccio, oroszul обогреватель, a kínait viszont sehogy sem akarja lehozni a nyomda, vigyázat, ez még veszélyforrás lehet.

Na de a cikk végére értem, egy kis melegítő, még ha más halmazállapotban is, alighanem már sokakra ráfér. Remélem, a kedves olvasók óhaját kitaláltam, és az önök nevében is írhatom: a 2017-esnél jobb futballévet kívánunk!

Most aztán tényleg nyert ügyünk van: ezt nem lesz nehéz teljesíteni.