El a kezekkel! – Bodnár Zalán jegyzete

Történelmi pillanat volt, minden szem a rotterdami De Kuip Stadion kezdőkörében álló Robert Schautra szegeződött. A belga játékvezető kezében egy érme volt, amelynek egyik oldala piros, a másik fehér. Feldobta a magasba – ez döntött arról 1965 márciusában, hogy a Liverpool vagy a Köln jut-e be a BEK elődöntőjébe. A párharc két meccsén nem esett gól, így jöhetett a harmadik találkozó semleges pályán. Rotterdamban 2:2 lett, a hosszabbításban nem esett gól, így a szabályok szerint sorsolás következett. Háromszáz perc játék után szégyenletes módja ez a továbbjutás eldöntésének. Az érme is így gondolhatta, mert elsőre egyik oldalán sem landolt, hanem belefúródott a sáros gyepbe. Végül a Liverpool mellé állt a szerencse.

Ekkor döntött úgy az UEFA, hogy bevezeti az idegenben szerzett több gól szabályát. Akkor az jó ötlet volt, hiszen rá kellett venni valamiképp a vendégcsapatokat, hogy kimerészkedjenek a tizenhatosukon kívülre – ne feledjük, a catenaccio fénykorában járunk –, és megpróbáljanak gólt szerezni, amely valójában többet ért egy gólnál.

A futball azonban sokat változott azóta, és az UEFA a legjobb edzőkkel tartott nyoni megbeszélése után joggal veti fel a szabály eltörlésének lehetőségét. A tendencia ugyanis megfordult: már az otthon játszó csapatok lábát béklyózza meg a kapható góltól való rettegés, így sokszor kénytelenek odahaza kontrákra berendezkedni.

Megérett az idő tehát a szabály nyugdíjazására. Csakhogy megválaszolatlan a kérdés: mi legyen helyette? Három lehetőség van. Egyik a pénzfeldobás, de remélhetőleg azt senki sem akarja. A másik a semleges pályán rendezendő harmadik meccs visszahozása, ám a régi-új szisztéma sem lenne kevésbé kontraproduktív, mint a jelenlegi. Hiszen amíg az összesített állás egyenlő, és az idegenbeli gól nem billenti ki valamelyik csapatot a komfortzónájából, addig nem lesz mi gólszerzésre késztesse a feleket a kiegyenlített meccseken, s inkább úgy lesznek vele: jöjjön a harmadik összecsapás. És persze lehet, hogy végül azt is tizenegyespárbaj zárja le, amit megint csak sokan szintén igazságtalannak tartanak.

De a belső hangjaim rosszat súgnak, el tudom képzelni, hogy egy negyedik utat választanak, és eldöntetlen párharcnál – a rémálmaimat valóra váltva – a több kapura lövés, a kevesebb sárga lap (mint a vb-csoportból való továbbjutásnál), netán a labdabirtoklási arány, a több jó passz dönt majd. Vagy valami egyéb, a valódi futball szempontjából teljesen lényegtelen, ugyanakkor divatos statisztikai mutató.

Úgyhogy a tapasztalataim azt mutatják: jobb, ha inkább nem nyúlnak hozzá ehhez a szabályhoz (sem).