Románia: oda a Sepsi OSK hazai veretlensége

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 19:17
null
A Sepsi odahaza kapott ki (Fotó: gps.ro)
Először kapott ki hazai pályán a Sepsi OSK labdarúgócsapata a román élvonal jelenlegi szezonjában, a medgyesi Gaz Metan vert helyzetből fordítva szerzett három pontot vasárnap délután Háromszéken. Prossert Dánielt ezúttal nem nevezte a mérkőzésre Eugen Neagoe, a székelyföldi csapat edzője, aki Fülöp István sérülése miatt már a 15. percben elvesztette egy húzóemberét, és ezzel együtt egyik cserelehetőségét.

 

Az első félidőben a szentgyörgyi csapat elsősorban ppontrúgásokkal gyakorolt nyomást a medgyesi védelemre, a vezetést viszont az első jól kijátszott akcióból szerezte ment: Mensah tört ne jobbról a tizenhatosba, középre tett labdáját pedig Yasin Hamed lőtte kapásból, laposan a bal sarokba. A vendégek alig hét perc múlva egy jobbról beívelt szabadrúgás nyomán egyenlítettek, Cristea fejesével.

A második félidőben a medgyesi csapat sorozatos szabálytalanságokkal tördelte a szentgyörgyi támadásokat, négy sárga lap árán akadályozva meg a nagyobb helyzetek kialakulását. Közben az egyedül kapura törő Fortest a hazai kapus, Niczuly akadályozta meg a gólszerzésben. A végjátékban előbb a Sepsinek volt meccslabdája, de Vasvári 10 méterről nem találta el a kaput, két perccel később viszont a Gaz Metan támadói lemásolták a hazaiak gólját: Yazalde középre tett labdáját Caiado vágta a bal sarokba. A medgyesi csapat sikerével feljött a harmadik helyre, pontszámban beérve a címvédő CFR-t, a Sepsi viszont visszaesett a hetedikre.

Liga 1, 11. forduló
Sepsi OSK–Gaz Metan 1–2
(Hamed 31., illetve Cristea 38., Caiado 89.)
Az élmezőny: 1. FCSB 21, 2. CFR 20, 3. Gaz Metan 20, ...7. Sepsi OSK 16.

Legfrissebb hírek

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58

Hiába Tamás Márk gólja, Ianis Stoica mesterhármasa többet ért – kikapott otthon a Sepsi

Minden más foci
2025.02.14. 17:56

Rivaldo fia a kínai másodosztályba igazolt – hivatalos

Minden más foci
2025.02.10. 08:18

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

Videó: Zsóri sarokkal szerzett győztes gólt Miriutáék ellen

Minden más foci
2025.02.06. 19:52

Otthon verte meg Gheorghe Hagi csapatát a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.02.06. 16:50

Az emberelőny sem segített, nem tudott nyerni a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.02.01. 15:44
Ezek is érdekelhetik