Az első alkalommal az 1957 tavaszán az emigrációt választó Puskás Ferenc még az itthonról kierőszakolt kétéves FIFA-eltiltását töltötte, és nem állt a madridiak alkalmazásában. Azonban 1961-ben már igen, addigra két BEK-győzelemnek is részese volt, az 1959-es döntőben az őt nem igazán kedvelő Carniglia mester nem tette be a csapatba, holott az elődöntő hőse volt, az 1960-as, glasgow-i végső összecsapásban viszont a mai napig rekordnak számító négy gólt helyezett el az Eintracht kapujában.
Franco tábornok nem osztogatta könnyen a spanyol állampolgárságot, ám mivel gyűlölte a kommunizmust, amely elől az Aranycsapat csillagai a szabad világot választották, Puskás, Czibor vagy Kocsis gond nélkül spanyollá válhatott.
Egy 1961-es budapesti út viszont nem tartozott a pusztán útlevéllel könnyedén lebonyolítható akciók közé (főleg nem a hivatalosan katonaszökevényként számontartott Puskás esetében), így Santiago Bernabéu elnök és Miguel Munoz vezetőedző értelemszerűen nem kötelezte Panchót a rövid hazatérésre. Ezzel talán a magyar sportsajtón segített a legtöbbet, mert így megkímélte attól a kíntól, hogy le kelljen írnia a „disszidens” Puskás nevét.
A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!