A reklám helye – Deák Zsigmond publicisztikája

Kollégám, Moncz Attila szeptember végén ugyanezeken a hasábokon remek publicisztikában értekezett arról, a közösségi támogatás hogyan rángatta ki a holland labdarúgás szekerét a járvány mélyítette kátyúból (Szurkolói tőke, Nemzeti Sport, 09. 28.). Érdekes módon a szexuális játékokat használók közösségét valamiért nem említette, pedig az is a németalföldi futballt érintő, idevágó közelmúltbeli hírek egyike volt, hogy a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) visszavonta tiltását, így az élvonalbeli FC Emmen megköthette mezszponzori szerződését egy pajzán kiegészítőket gyártó céggel. A történet dióhéjban annyi, hogy a manapság százezres lélekszámú névadó város 1925-ös alapítású, hat évtizedig amatőrként működő, csak 1985 óta profi csapata, amely több mint két éve jutott fel az első osztályba, mezszponzor nélkül kezdte az új idényt. Szerencséjére beállítottak a klubházba az EasyToys (Könnyed játékok) nevű cég képviselői, akik nem ismeretlenek a helyi focipályák környékén, hiszen a groningeni stadionban reklámtáblákon már hirdették a portékáikat, s az emmeniek rá is bólintottak az ajánlatukra. Ám jött a szövetség verdiktje, hivatkozva arra, hogy a sportág a felnőttek mellett a fiatalokat is érdekli: „Nem helyénvaló, hogy egy csapat mezén a szexiparban tevékenykedő bármilyen cég logója legyen megjelenítve.” Az élet számos területén ultraliberális Hollandiában ez az „ókonzervatív” hozzáállás nem sokáig uralkodhatott, a sorjázó kritikák hatására a KNVB visszavonulót fújt, pontosabban az emmeniekkel karöltve kompromisszumos megoldást talált. Eszerint megjelenhet a támogató, de kizárólag a felnőttcsapat mezén, s három helyett egyelőre csak egy évig, ezalatt pedig felülvizsgálják a szövetség szabályzatát is.

Nem tudom, ezt a végkifejletet – amolyan hollandos – happy endnek hívják-e, ám mivel ennek a kifejezésnek is van némi szexuális töltete, inkább próbálok eltávolodni a „játékos” témától. Mondjuk, túl közel sosem voltam hozzá, bár nem tagadom, ifjú egyetemistaként egy európai vonatút alkalmával a cimboráimmal mi is megtapasztaltuk az amszterdami piros lámpás negyed speciális hangulatát a tematikus boltokkal és kirakatokban ülő hölgyekkel. „Fogyasztani” nem fogyasztottunk, viszont amikor sétánk során egyikünk csinált néhány fotót, a közeli kapualj árnyékából előjött egy kétajtós szekrény méretű emberhegy, odalépett hozzá, elvette tőle a fényképezőgépét, kihúzta belőle a filmet (akkor még, ugye, a digitális korszak előtt álltunk) és eldobta, majd mint aki jól végezte a dolgát, visszaállt az árnyékba. Úgy éreztük, még viszonylag jól is jártunk ezzel az „intézkedéssel”...

Visszatérve az emmeniekre, talán nem kotyogok ki hadititkot azzal, kisebb szakmai vita kerekedett a szerkesztőségben a hírről, illetve a tálalásáról. Volt, aki szerint ilyesmiről ne írjunk egy magára valamit is adó sportlapban, illetve szakportálon, volt, aki rárakatta a cikkre a 18 éven felüli jelzést, s volt, aki szerint utóbbi felesleges, hiszen maga a hír inkább érdekes, mint pikáns, fontosnak pedig semmiképp sem mondható. El sem árulom, jómagam melyik nézet felé hajlottam, mert egyrészt kevéssé lényeges, másrészt inkább továbbgondoltam a történetet a sportban, ezen belül a labdarúgásban megjelenő reklám szempontjából. Ideális esetben a szponzor olyasvalamit gyárt, forgalmaz és reklámoztat, ami passzol a támogatott egyesület, klub, versenyző imázsához. A citált példát alapul véve, ha, teszem azt, Emmen városa Hollandia piros lámpás központja lenne, az EasyToys cég megjelenése a helyi focicsapatnál – pikantéria ide vagy oda – tisztán piacgazdasági szempontból teljesen logikus és érthető (az erkölcsi kifogások persze ekkor is fennállnának). Ám mivel a települést tőzeggyűjtők alapították a középkorban, jelenleg a könnyűipara és az üvegházi kertészete jelentős, valamint van egy híres állatkertje és egy térképészeti hivatala, mindezek közé viszonylag nehezen illeszthető a Könnyed játékok vállalati termékpalettája.

Persze tudom, az általam vázolt meseszerű, a valóságban ritkán megvalósuló szituáció, amikor minden klappol. Annak idején, az ezredfordulón, amikor Torgyán József volt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, s egyben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az Üllői úti pálya körül hirtelen megjelentek az agrárinnovációs, közraktározó, halszaporító, állattenyésztési teljesítményvizsgáló és mesterséges megtermékenyítő cégek hirdetései. Nehezen hihető, hogy akár a klub jellege, akár az elérni szándékozott célközönség indokolta volna mindezt, sokkal inkább a tárca szelíd „nyomásgyakorlása”. Ilyesmiről tudomásom szerint nincs szó manapság Újpesten, ettől még a Csősajtolás, szádfalazás feliratú reklámtábla ott van a Megyeri úton, leginkább talán a városrész hagyományos indusztriális jellegét, valamint az utóbbi években tapasztalható építőipari konjunktúrát jelezve. Vagy csak egy személyes kapcsolatot, nekem is megvan otthon a már több mint negyedszázados Műfémszer feliratú melegítőm, amelynek a színeiből (fehér, piros, sötétkék, türkizzöld) sem derül ki, hogy egykor a ferencvárosi birkózók viselték. Viszont a főszponzor cégét így hívták... Volt olyan pólónk is, amely a FÉG-et, vagyis a Fegyver- és Gázkészülékgyárat hirdette, nyilván többen nem rohantak miatta légvédelmi ágyút vagy kazánt venni a birkózóversenyek törzsközönségének soraiból, de legalább stimmeltek a klubszínek, hiszen fehér alapon zöld felirattal látták el.

Nem akarom feltalálni a meleg vizet, aki járt már futballmeccsen és/vagy nézett a tévében, ráadásként megvan a magához való józan paraszti esze, pontosan tudja, nagyjából mit érdemes, mit szoktak hirdetni errefelé. Sör, autó, telefon, utazás, repülőgép-társaságok, mindenféle online vásárlási, kereskedelmi oldalak, (sport)fogadási cégek. Ilyesmire van elsődlegesen igény a sportág szűkebb (helyszíni) és tágabb (otthon a képernyő előtt ülő) célcsoportjában. Ám még ezzel is mellé lehet lőni, egy sörmárka állt például a barcelonai bajnoki mérkőzések legjobbjának járó díj mögé, de szeptemberben a Villarreal ellen hiába szerzett két gólt Ansu Fati, a Barca 17 éves üdvöskéje, a kora miatt nem vehette át az elismerést, mást kellett választani. Mondjuk én a támogató helyében hasonló esetekre alkoholmentes sörrel jönnék elő, vagy az aktuális ifjú titán edzőjének, menedzserének, apjának adnám át az igazit.

Ha mélyebbre ásunk, az elit ligákban feltűnő a katari és egyesült arab emírségekbeli cégek fokozott jelenléte a mezeken, ennek oka a közel-keleti klubtulajdonosok feneketlen pénztárcája és a nevezett államok országimázs-építő tevékenysége. Ritkán, de néha előkerül a jótékonyság, az FC Barcelona régóta az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF partnere, az FC Fehérvár még Videotonként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keresztjét viselte a felszerelésén. A példák természetesen még napestig sorolhatók, a lényeg, mint oly sok területén az életnek, a hitelesség kell legyen, ezt jó, ha az agyukba vésik a manapság elszaporodó internetes influencerek. Ha valaki absztinens, s ezt sokan tudják róla, az ne reklámozzon szeszes italt, a laktózérzékeny tejet, a gluténérzékeny hagyományos malomipari terméket, akinek nincs jogosítványa, autót. Persze van az a pénz, amitől korpásodik a haj, de ez már a szponzor felelőssége is. Az sem túl meggyőző, ha mondjuk a halfogyasztás fontosságáról, egészségvédő szerepéről, súlycsökkentő hatásáról egy százötven kilós jóember beszél a kamerák előtt. Ha viszont Hosszú Katinka táplálékkiegészítőhöz, bevizsgált és engedélyezett teljesítménynövelő szerhez adja a nevét, az mindjárt más.

Végezetül visszatérve az FC Emmen és az EasyToys termőre forduló kapcsolatára: a „szexis” mezben három döntetlen a felirat nélkül két vereséget szenvedő csapat hollandi bajnoki mérlege. Már megérte?