Miért éppen Dánia? – Vincze András publicisztikája

EGYRE TÖBBSZÖR HALLOM, OLVASOM, hogy „Bezzeg Dániában...”, mármint hogy bezzeg Dániában több a légiós, mint az NB I-ben. Hogy ezt a „dánozást” ki találta ki, nem tudom, de fineszes ember lehet, mert éppen annak az országnak a statisztikáját állítja szembe a magyar profi futballéval, amelynek légiósmutatói túlszárnyalják az NB I-ét. Hogy tiszta legyen a kép: a transfermarkt.de adatai alapján a magyar élvonalban 138 külföldi labdarúgó keresi a kenyérre valót, és ez a tizenkét csapatos mezőny 42.5 százalékát jelenti (kiszámolható, hogy így 186 profi szerződésű magyar labdarúgónak jutna még hely az öltözőben), míg a dánoknál a szintúgy tucatnyi klub alkotta Superliga-küzdelemben a légiósok aránya 45.2 százalékra rúg.

Lehet hasonlítgatni, de a mi focinkban a légiósok aránya – szerintem – a produkciót tekintve kirívóan magas.

S ha már a dánok…

Különösebb ingert nem érzek arra, hogy az északi ország futballkultúrájának színét és fonákját boncolgassam, ellenben azt látom, náluk a sok zsoldossal együtt valami jobban működik, s 45.2 százaléknyi légiós ide vagy oda, a nyári Európa-bajnokságon Christian Eriksen drámája után messzire, az elődöntőig menetelt nemzeti csapatuk, illetve most az ősszel mindösszesen három kapott góllal, csoportelsőként, fölényes magabiztossággal jutott ki a 2022-es világbajnokságra. És e helyütt megemlíthető az is, hogy az Európa-konferencialigában a Midtjylland, az FC Köbenhavn és a Randers a tavaszi folytatásban is érdekelve lesz, ezzel szemben a magyar futballban (valami hasonló összevetést nézve) nyoma sincs ilyen előretörésnek, ergo minden jel arra mutat, hogy a játékosmenedzselés tárgykörében valami galiba van…

S bár nagy a hallgatás, nem árt emlékezni arra, hogy néhány hete Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a portfolio.hu oldalnak adott interjújában megjegyezte, hogy szerinte – és most igencsak sommásan vetítem le a mondandó lényegét – az NB I-es pályákon túl sok a légiós és kevés a magyar tehetség.

A Nemzeti Sport publicisztikai oldalának felülete is vitt már a hátán több „Mit keresnek a külföldiek a magyar futballban?” kezdetű cikket, úgyhogy a moralizálós részt (magyar pályára magyar gyereket!) ezúttal minimalizálnám, ellenben kihajolok kicsit a székemen jobbra a monitor mögül, merthogy velem szemben ül Tősér Norbert, aki a Nemzeti Sport labdarúgórovatában a teljes NB I-es játékosrangsort vezeti, mert arra gondolok, ha valami, az ő adathalmaza segíthet eligazodni az örök vitát jelentő légióstörténetben. Kollégám nem is hagyott cserben, és a prímán összeállított, naprakész Excel-táblázatából pikkpakk kigyűjtötte azoknak a külföldről szerződtetett játékosokat, akik a most zajló élvonalbeli bajnokságban – szinte semmit sem mutattak... A „dánozás” és persze a MLSZ-elnöki interjúmorzsa tükrében ugyanis az lehet a legérdekesebb, ki mindenki nem vagy alig-alig rúg labdába a mi tizenkét csapatos bajnokságunkban. S hogy legyen valami kis kapaszkodó is a méricskéléshez, olyan szereplőket kerestünk, akik az eddig lejátszott bajnokik harmadánál, azaz öt meccsnél kevesebbszer villantak meg. Ez a bizonyos „ötmeccses mutató” azért (is) lehet fontos adat, mert ha a nulla és négyszázötven perc közötti időintervallum kapcsán vonunk átlagot, kiderülhet, hogy mifelénk a teljes őszi szezonra kivetítve mindösszesen félórányi futballozással is lehet profi státuszban mocorogni – ami azért meglehetősen nagy luxusnak tetszik. No de félre a vitriollal, íme az NB I szinte láthatatlan légiója.

Bp. Honvéd: Nir Bardea (izraeli, védő) 0 mérkőzés, Thierry Gale (barbadosi, támadó) 1, Talys Oliveira (brazil, védő) 3;
Debrecen: Charleston Silva (brazil, védő) 3;
Ferencváros: Lasa Dvali (grúz, védő) 1, Zseljko Gavrics (szerb, támadó) 3;
Kisvárda: Andrei Peteleu (román, védő) 3;
Mezőkövesd: Héctor Martínez (spanyol, védő) 2;
Mol Fehérvár: Michael Lüftner (cseh, védő) 4;
MTK Budapest: Andrija Drljo (bosnyák, támadó) 3, Clinton Osei (ghánai, támadó) 2;
Puskás Akadémia: Weslen Júnior (brazil, támadó) 2;
Újpest: Sztefan Jevtoszki (macedón, középpályás) 1;
ZTE: Bakary Nimaga (mali, középpályás) 4, Eros Grezda (albán, támadó) 4.
(A Gyirmót és a Paks „nem tudott” felkerülni a listára.)

Lehet, hogy valaki most legyint, hogy „Ugyan már, hát ez csak tizenöt külföldi!” – nos, igen, „csak” tizenöt, de ezek szerint „csak” tizenöt olyan magyar gyereket kellene végre találni, akik az övékénél emlékezetesebb produkcióra is képesek lennének. Arról nem beszélve, hogy ebben a névsorban a többség védő (!), s néhány labdarúgó 19 és 21 év közötti, és már emiatt is hihetetlennek tűnik (azoknak nyilván nem, akik szőröstül-bőröstül ismerik a honi focibizniszt), hogy ennyi játékperccel is lehet boldogulni. Itt van immár kétéves kispesti epizodistaként a barbadosi Thierry Gale, akiről már mi is megírtuk, hogy nagy tehetség – na de mikor láthatjuk már focizni?... Aztán olvasható az MTK keretében Clinton Osei neve, de kérdés, ő mitől jobb, mint magyar riválisa. Az ifjú esetében még az is hozzátartozik a képhez, hogy az ősszel az ifi BL-ben szereplő kék-fehér csapat összeállításában sem találkozhattunk a nevével, mivel a BL-versenykiírás ezt nem tette lehetővé. De így is jogos a kérdés, ilyen csekély bizonyítási eséllyel vajon milyen célokért küzdhet egy-egy messziről jött ifjú titán az európai futballnívót tekintve átlagosnak mondható bajnokságban, míg az MLSZ-elnöki interjúrészlet tükrében ennél is fontosabb felvetés, hogy a focijukból vagy inkább az ittlétükből mit profitál az NB I.
Merthogy a lényeg a következő: e tizenöt labdarúgó produkciójában, úgy tetszik, nem nagyon bíznak a kispadon ülő szakemberek, és ez az, ami az összképet végképp lehangolóvá teszi…

No de nézzük meg, vajon van-e tolongás a légiósok mögött?

Lehet, a véletlen játéka csupán, de szintúgy tizenöt magyar fiatal neve bukkan fel az NS-rangsorban, olyanoké, akik az őszi szezon során maximum öt meccsen kaptak lehetőséget a bizonyításra.

Bp. Honvéd: Kerezsi Zalán (18 éves) 3 mérkőzés, Majer Milán (22) 5;
Debreceni VSC: Bényei Ágoston (18) 2, Szujó Attila (18) 2, Baranyai Nimród (18) 2;
Ferencváros: Szánthó Regő (21) 2;
Gyirmót: Kovács Dominik (19) 1, Mayer Ádám (20) 2;
Kisvárda: Czérna Erik (18) 5;
Mezőkövesd: Derekas Zoltán (23) 5;
Mol Fehérvár FC: Csoboth Kevin (21) 1, Kojnok Zsolt (20) 3;
MTK Budapest: Várkonyi Bence (19) 1;
Puskás Akadémia: Bakti Balázs (16) 3;
ZTE FC: Sebestyén Lóránt (20) 2.
(A Paks és az Újpest „nem tudott” felkerülni a listára.)

Bárhonnan is nézem: a tizenöt légiós semmilyen futballja sok, míg a tizenöt magyar fiatalnak adott esély kevés.

A statisztikákkal persze az a fő gond, hogy mindent is megmagyaráznak, miközben arra nem felelnek, hogy akkor merre vezessen a magyar élfutball útja. Ami számolgatás nélkül is látható: a tizenkét csapatos bajnokságban túlkínálat van átlagos képességű légiósokból, s nincs hely azoknak a magyar labdarúgóknak, akik eljuthatnak a felnőttcsapat öltözőjéig.

Viszont akkor itt kanyarodnék vissza a transfermarkt.de adataira, ugyanis az átigazolásokra és a futballgazdasági számokra specializálódó honlapon egyvalamit feketén-fehéren lehet látni: a tehetséggondozás szempontjából az egészséges légiós­aránynak bőven negyven százalék alatt kellene lennie (figyelem, nem a Premier League a mi mintánk!). Néhány éve még bőszen „bezzegeltük” a horvátokat, hogy ott milyen jól működik az utánpótlás-nevelés, s évtizedről évtizedre képesek sztárjátékosokat nevelni, ám újabban mintha arrafelé is nagyobb lenne a csend – és lőn! A tízcsapatos HNL-ben alaposan megugrott a légiósok száma, 40.2 százalékban külföldiek rúgják a labdát, s újabban nem is nagyon látni az új Luka Modricokat a láthatáron... Nem bántásból írom, de nekünk nyilván nem a top-, hanem a szürkébb, átlagosabb ffutballt produkáló bajnokságok arányszámait kell vizsgálnunk, úgyhogy odapörgettem az osztrákokhoz (32.5 százalék), a szlovénokhoz (35.3), a svédekhez (35.1), a lengyelekhez (34.0) és a norvégokhoz (26.7), és ezek alapján tényleg nem lehet mást gondolni, írni, tervezni, mint hogy a jelenkori színvonalat és eredményességet tekintve a magyar élvonal is akkor járna jobban, ha az NB I-ben 35 százalék körül lenne a légiósarány.

Az ilyen témáknál a legsúlyosabb kérdés a „miért?”, mármint, hogy miért lenne jó, ha kevesebb, de jobb képességű külföldi rúgná a labdát az NB I-ben.

A válasz erre két magyar játékos neve lehet: Hahn János és Ádám Martin – vagyis az előző évad gólkirálya és a mostani bajnokság legveszélyesebb és legeredményesebb támadója.

Szóval a „dánozás” csak duma – amióta világ a világ, csakis az számított, ki tud több gólt lőni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!