Élet a Horthy-sporttelepen – hiánypótló könyv a délvidéki futball elhallgatott éveiről

Súlyra, méretre nem nagy munka a délvidéki futballkönyv, talán helyesebb is inkább füzetnek mondani, ráadásul Oromban készült magánkiadványként terjesztői szemmel Magyarországon szinte láthatatlan. Mégis túlzás nélkül nevezhetjük hiánypótló műnek, hiszen a magyar futballtörténelem rendkívüli időszakát dokumentálja regionális alapon, nem mellesleg olyan vidéken, amely ezeréves magyar történelmi, kulturális, nyelvi gyökerei ellenére a vizsgált évek előtt és után más országhoz tartozott és tartozik ma is.

„Azt az időszakot, mint valami bűnös dolgot sokáig elhallgatták, és ha említést is tettek róla, azt negatív felhanggal tették, még a magyar nyelvű szövegekben is. Az egykori Jugoszlávia szétesése után három évtizeddel talán végleg eljött az ideje, hogy megismerkedjünk a történelem azon időszakával, amikor vidékünk futballklubjai az akkori európai élmezőnyhöz tartozó magyar labdarúgás szerves részét képezték”– írja előszavában Kazi Zsolt, a szerző, a Délvidéki foci szerkesztője, és mondatain átsüt a cím „elhallgatott” jelzőjén is érződő sérelem, szemrehányás.

Tegyük hozzá gyorsan, jogos mindkettő, hiszen az 1941 után ismét magyar fennhatóság alá vont vajdasági területek korabeli labdarúgóéletét a jugoszláv államban sokáig politikai-nemzetiségi alapon nem illett felhánytorgatni, később pedig talán a sok évtizedes időhátrány és a kényelmes feledés hátráltatta a feltárást. És mindkét ellenhatás fájdalmasan érintette azokat, akik részesei voltak vagy a szívükön viselték a délvidéki futball ügyét.

A TSC Magyarkanizsa Női Labdarúgóklub elnökeként is tevékenykedő oromi sportember, Kazi Zsolt tagadhatatlanul közéjük tartozik, és talán éppen a közeli nézőpontnak, személyes érintettségnek is tudható be, hogy az 1941 és 1944 közötti összetett és szerteágazó, sok szempontból súlyosan terhelt világot a sporttörténeti eseményekre összpontosítva tálalja. Ebből következően alapos és részletező, helyenként szinte fordulóról fordulóra bontott leírást kapunk például az 1941 júniusában elindított Hazatérés Bajnokság alakulásáról, az NB I-be jutásért vívott osztályozó mérkőzésekről (végül az Újvidéki AC volt a befutó a Szabadkai Vasutas AK és a Szabadkai SE előtt), az 1941–1942-es idénytől kezdődően pedig az NB I, az NB II Zrínyi csoportjának és az NB III Alföldi csoportjának a térséget érintő küzdelmeiről. A délvidéki csúcsegyesület, az Újvidéki AC javuló teljesítményt nyújtott az élvonalban, hiszen 1942-ben a 12., 1943-ban a 11., 1944-ben a 6. helyen végzett, és olyan hősies bravúrokra is futotta erejéből, amilyen a Ferencváros legyőzése volt 1942 márciusában 6000 néző előtt az újvidéki Horthy Miklós-sporttelepen.

Mai szemmel tán meglepő, hogy a kormányzó nevét viselte akkoriban a sportpálya, az meg talán még meghökkentőbb politikai adalék, hogy egy évvel később, 1943 júniusában a Sporthírlap hirdetése már a Hitler Adolf sporttelepre invitálta az Újvidék–Ferencváros mérkőzés iránt érdeklődőket. Ezekből a szimbolikus részletekből is kiolvasható, hogy a világháború éveiben teljes erejével dübörgő történelem mélyen szántott a labdarúgás terepén is, a legnagyobb barázdákat 1944 késő nyarától hagyva a csapatok sorsán. Jellemző az 1944–1945-ös NB I-es idény nyitó fordulójára kiírt Ungvári AC–Újvidéki AC mérkőzésnek szentelt néhány mondat: „A bajnoki egy szovjet légitámadás miatt elmaradt. A bombázás során találat érte azt a szállodát is, ahol az újvidéki csapat tartózkodott, Mészáros István vezetőedző pedig bele is halt az ott szerzett sérüléseibe. A szombathelyi születésű sportembert a helyszínen temették el, majd a csapat hazatérése után gyászmisét tartottak a tiszteletére, melyen részt vett az összes játékos és a vezetőség is.”

Különlegesen értékes fejezete Kazi Zsolt gyűjtésének a német hadsereg megszállása nyomán szerb közigazgatás alá tartozó bánsági rész magyar futballéletét feldolgozó néhány oldal, és az is sokat elárul a kor harcias viszonyairól, hogy a sajátos kisebbségi bajnokságban a következő néven szerepeltek a csapatok: Hajrá SE (Nagybecskerek), Spárta SE (Torontálvásárhely), Schwabische SC (Nagybecskerek), Előre SC (Nagykikinda), Roham SE (Magyarcsernye), Végvár SE (Pancsova), Tisza SE (Törökkanizsa), Lehel SE (Muzslya), Olympia SE (Torontáltorda), Turul SE (Törökbecse). Nem kérdés, a kiadvány régi adósságot törlesztett az időszak futballtörténeti feldolgozásával, ugyanakkor nyitva hagyta a kaput a korabeli labdarúgás történelmi-politikai-társadalmi viszonyainak beható kutatása előtt.

(Kazi Zsolt: A délvidéki foci elhallgatott időszaka – Bácska és Bánát labdarúgása 1941 és 1944 között, Orom – Szerbia, 2021)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 30-i lapszámában jelent meg.)