Népsport: Hollandia lett volna az ős Európa-bajnokság házigazdája

Az első világháború és a bolygón végigsöprő ragály, a spanyolnáthajárvány vége után az élet nagyjából visszatért a régi kerékvágásba. Azaz dehogy tért vissza: semmi sem volt már olyan, mint az 1914 előtti időkben. Óriási gazdasági, politikai és társadalmi változások mentek végbe a Földön az 1920-as dekádban, amelyet az új találmányok évtizedeként is számontartanak, míg a nyugati kultúra előszeretettel nevezi az időszakot „dübörgő húszas éveknek” (roaring twenties). Európában a hazatérő katonák szenvedés helyett új és jobb életre vágytak, abban pedig szórakozásra, a szabadidő tevékeny eltöltésére is, így sportolásra vagy éppen meccsre, versenyre járásra. Ennek megfelelően a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás már a húszas években milliókat vonzott és mozgatott meg az öreg kontinensen.

S ha már új találmányok: a potentátok az olimpiai játékokat és a hazai bajnokságokat, kupaküzdelmeket kicsit elunva friss futballtornákon törték a fejüket: „Mi lenne, ha megrendeznénk Európa futballbajnokságát?!”

A legkorábbi ötletekről a magyarországi sportsajtó is beszámolt, ezt írta a Nemzeti Sport 1920. október 12-én: „Európa bajnoksága. A francia szemeket még mindig elhomályosítja a bojkott-őrület dühe. Duchenne, francia sporthírlapíró veti fel az évenként, esetleg minden második évben megrendezendő európai labdarúgó-bajnokság eszméjét. Öt csoportba osztaná a résztvevő nemzeteket”– és sorolja őket: 1. Anglia, Skócia, Wales, Írország; 2. Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Portugália; 3. Belgium, Hollandia, Luxemburg, Svájc; 4. Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország; 5. Csehszlovákia, Jugo­szlávia, Görögország, Románia. Nem nehéz észrevenni, hogy monsieur Duchenne regionális alapon képzelte el a csoportbeosztást, és kitűnik az is, hogy kihagyta volna a tornáról a vesztes hatalmak válogatottjait. „Eszerint minden csoportban a szezon folyamán három mérkőzés volna rendezendő, az elődöntők résztvevőit sorsolás útján párosítanák össze. Az újságíró természetesnek tartja, hogy Németország, Magyarország és Ausztria egyelőre ki volnának zárva ebből a futball-témából” – így a Nemzeti Sport.

A Sportlap terjedelmes cikket közölt a tárgykörben 1921. november 14-i számában, ekképpen kezdte:      „Már közel egy éve folyik egy hatalmas kampány Közép-Európa sportsajtójában Európa bajnokságának megrendezése érdekében. Első ízben német sportlapok vetették fel, átvették a hollandok, belgák, svájciak, olaszok, svédek, csehek és osztrákok, és egész sereg kombináció, terv, osztályozás jelent meg, mely csapatok vehetnek részt benne, és milyenek volnának az esélyek. A bécsi Sporttagblatt már pláne egy bajnoki tabellát is hozott a legutóbbi időkben létrejött nagy nemzetközi csapatok találkozásainak eredményeiből, jóllehet ő maga is tökéletesnek tartotta azt, mert résztvevők gyanánt csupán a Sparta, Slavia, Nürnberg, Fürth és a Rapid szerepeltek benne. Mivel Hollandiában kísért újabban leginkább a profimozgalom, érdekesnek tartottuk megkérdezni Boas holland bírót, milyen vonatkozásban áll Európa futballbajnokságának a kérdése a hollandi profimozgalommal, és milyen hatása lehet ennek a futballsport fejlődésére.”

A kor leghíresebb, legfoglalkoztatottabb holland játékvezetője, Willem Boas készséggel válaszolt is a Sportlap kérdéseire, elmondta: bár életképtelennek tartja hazájában a profi labdarúgást, a legjobb európai klubok részvételével megrendezendő torna ötlete tetszik neki – kizárólag amatőr játékosokkal megvalósítva. Hozzátette: ő foglalkozik azzal a tervvel, hogy 1922 nyarán Hollandiába csábítsák a földrész legjobb amatőr csapatait.  „A díj egy nagyszerű aranyserleg volna, és Magyarországból az MTK és FTC nyerne meghívást. Ez egy kísérlet volna arra nézve, hogyan fogadnák az amatőr egyesületek az Európa bajnokságának kicsiben, lehetőleg egyetlen torna keretén belül való megrendezését”– zárta nyilatkozatát Boas.

Alig több mint egy hónap múlva ismét terítékre került a Sportlap hasábjain a kontinenstorna ügye. A modern hangú, jövőbe látó cikket a lap stockholmi tudósítója jegyezte. „Európa futballbajnokságának kérdése az aktuális érdeklődés homlokterében áll. A Nürnbergben 0:0 arányban eldöntetlenül végződött Sparta–Nürnberg mérkőzés után, különösen német részről propagálták az ideát, sőt annyira mentek, hogy a két csapat prágai revánsmérkőzését az európai futballbajnokság döntője gyanánt harangozták be, és amikor a Sparta 5:2 arányú megsemmisítő győzelmet aratott, kinevezték Európa bajnokcsapatának. Az európai bajnokság kérdésének ilyen egyszerű elintézése természetesen távolról sem nevezhető komolynak. Az európai futballbajnokságért való mérkőzések hovatovább egész bizonyosan meg fognak valósulni, ehhez azonban még sok idő, rendszeres propaganda és nagy munka kell. A mai helyzet, a még teljes erejében élő háborús mentalitás, a már-már foszladozó, de még mindig fennálló bojkott, amely nem is egyoldalú, de kölcsönös, hiszen nemcsak a franciák nem akarnak játszani a németekkel, amit én meg is értek, hanem Önök, magyarok sem hajlandóak például a csehekkel felvenni az érintkezést, amit szintén a legmelegebben megérteni és méltányolni tudok, mindez arra mutat, hogy a mai helyzetben, a mai viszonyok között Európa bajnokságáért rendszeres és komoly vetélkedés a lehetetlenség birodalmába tartozik” – írta a szerző.

Aki szerint az idő mindent megold majd  („a nagy orvos, az idő, lassanként be fog gyógyítani minden sebet”),s ha a lelkek megnyugszanak, klub- és válogatott szinten megint jönnek a nemzetközi mérkőzések(„a futball egyre internacionálisabb lesz”), és az Európa-bajnokság megrendezése is előbb-utóbb megvalósul majd. Az Eb-t a legjobb klubok (mindenekelőtt a bajnokcsapatok) részvételével képzelte el a szerző, aki írásának vége felé újabb orákulumi képességét csillantotta meg: „A repülés technikájának szédületes és ma még be sem látható fejlődése és a közlekedés szolgálatába való egyre intenzívebb beállítása a nagy távolságok okozta utazási nehézségeket is el fogja tüntetni. El tudom képzelni, hogy például az MTK csapata vasárnap Göteborgban játszik a Kamraternával, hétfőn már otthon van Budapesten, és szombat este már Madrid felé repül a szelek szárnyain.”

1922 elején az osztrákok szövetségi kapitánya, a nagy tekintélyű Hugo Meisl is szót kért az „Európa bajnoksága” témában. „Sem nem érthető, sem nem igazságos, hogy egyes német sportlapok a prágai Sparta és a német bajnok 1. FC Nürnberg közötti mérkőzéseket mint a kontinens futballbajnokságának döntőmérkőzéseit állították be, anélkül, hogy tudomást vettek volna Spanyolország, Hollandia, Ausztria, Magyarország és Dánia magas nívón álló futballsportjáról. A német sportlapokban megjelent cikkek is igazolják, hogy mily őrült helyzet uralkodik az egész kontinensen, ami leginkább abban leli magyarázatát, hogy a FIFA 1914 óta nem tartott világkongresszust”– írta az amszterdami De Telegraafban, amit a Sporthírlap idézett február 16-i számában.

Meisl megítélése szerint nem klubcsapatok, „csakis elsőrangúan összeállított válogatott csapatok mérkőzhetnek Európa bajnokságáért, és csakis ezek demonstrálhatják méltóan az egyes nemzetek erejét, karakterét, klasszisát és stílusát”.

Egy hét múlva a Sporthírlap büszkén hirdette címoldalán, hogy – Meisl okfejtésére tekintettel –      „Hollandia szep­temberben megrendezi Európa futballbajnokságát a kontinens nyolc legerősebb válogatott csapata közt”,és „Magyarországot is meghívták a nemzetek mérkőzésére (sic!)”.  A társötletgazda németek nemzeti tizenegye viszont nincs ott a meghívottak között,„Németország kiválásával pedig Magyarországnak kétszeres kötelessége, hogy részt vegyen és megállja helyét a világkonkurenciában”.

Bár az ős Európa-bajnokságot végül mégsem rendezték meg 1922 szep­temberében, Meisl számos forradalmi kezdeményezése, ötlete idővel megvalósult. Ausztria elsőként vezette be a profizmust (1924) a csatorna kontinentális oldalán, s hamarosan útjára indultak a klubcsapatok részére kiírt Közép-európai Kupa, a régi dicső KK (1927) és a válogatottakra szabott Európa-kupa (1927) nemzetközi küzdelmei is. Hugo Meisl nélkül ma semmi sem tartana ott, ahol tart, semelyik nagy sorozat sem lenne olyan, amilyen. Sem a Bajnokok Ligája, sem az Európa-bajnokság – sem a tornák tornája: a világbajnokság.