Miután 2017 óta küzdött a hasnyálmirigyrákkal – annak ellenére, hogy 2018-ban a kezelését végző londoni kórház tünetmentesnek nyilvánította –, volt időnk felkészíteni magunkat az elvesztése gondolatára. Mégsem sikerült senkinek – sem családtagnak, sem korábbi játékostársnak, sem barátnak, sem tisztelőnek, sem szurkolónak. Az olasz futball legendájának halála elviselhetetlenül fáj mindenkinek. És nem csupán azért, mert megannyi felejthetetlen futballemlékünk fűződik hozzá. Inkább amilyen karakter, egyéniség volt. Ha futballozott, le sem tudta venni róla az ember a szemét. Ha megszólalt – ahogy a csapattársai, barátai fogalmaztak visszaemlékezésükben –, őt hallgatva tátva maradt a szájuk. Talán elég is csak a legnagyobb példányszámú olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport első oldalának címét idézni: „Viszlát, Gianluca Vialli. Minden idők egyik legkedveltebb embere 58 évesen távozott közülünk.”
Született: 1964. július 9., Cremona |
Elhunyt: 2023. január 6., London |
Posztja: csatár |
Klubjai – játékosként: Cremonese (1980–1984), Sampdoria (1984–1992), Juventus (1992–1996), Chelsea (1996–1999) |
A Serie A-ban: 335 bajnoki/123 gól |
A Premier League-ben: 58/21 |
A válogatottban: 59/16 |
Klubjai – edzőként: Chelsea (1998–1999 játékos-edzőként, 1999–2000), Watford (2001–2002) |
Eredményei klubjaival: 2x olasz bajnok (1991, 1995), 4x Olasz Kupa-győztes (1985, 1988, 1989, 1995), 2x olasz Szuperkupa-győztes (1991, 1995), BL-győztes (1996), UEFA-kupa-győztes (1993), 2x KEK-győztes (1990, 1998), európai Szuperkupa-győztes (1998), angol FA-kupa-győztes (1997), angol Ligakupa-győztes (1998) |
Eredményei a válogatottal: vb-3. (1990), Eb-3. (1988), U21-es Eb-2. (1986) |
Egyéni elismerései: olasz gólkirály (1991), az olasz labdarúgás Hírességek Csarnokának tagja 2015 óta |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 14-i lapszámában jelent meg.)