Aranylabda: mi lenne, ha…? – Vincze András publicisztikája

Szoboszlai Dominikra szavaznál, és az első helyre tennéd, ha a neve szerepelne az Aranylabda-jelöltek között? – kérdezte valaki a minap.

Természetesen – vágtam rá.

Most lehet hőzöngeni, hogy miféle szakmaiság ez, de ha magyar játékos neve ott lenne (hosszú évtizedek után újra) a France Football harmincas listáján, kétségem sem lenne afelől, hogy a digitális gombnyomással neki adjam az első helyet. Másként ugyanis nem lehetne, pontosabban aligha lehetne jobban értékelni, megköszönni a bravúrt, hogy egy labdarúgónk (mondjuk, éppen a talentuma alapján Szoboszlai Dominik) ismét felhelyezte Magyarországot a topfutball térképére. Az persze más kérdés, hogy az ilyen voksnak milyen súlya lenne, illetve az is érdekes felvetés, hogy itthon s bárhol máshol a világon, megértenék-e a szurkolók, a szakírók a gesztus jelentőségét. Gondolom, pontosan ugyanakkora vita, értetlenkedés, beszólogatás kezdődne, mint amekkora az elmúlt napokban ment, miközben a focirajongói szcéna tagjai a Lionel Messi-, Erling Haaland-dicsőítés vagy -kritizálás bűvkörét próbálták fel- és megoldani. S akkor itt következzék a cikk veleje, a „magyarázkodás”, amit például csbulcsu76 vár, olvasónk ugyanis a nemzetisport.hu oldalunkon a következő megjegyzést fűzte a részletes Aranylabda-eredményhirdetéshez (amelyben ott virított az általam leadott öt név, Lionel Messi, Kylian Mbappé, Erling Haaland, Robert Lewandowski, Vinícius Júnior): „Ezért olvasnék egy Vincze András-publicisztikát, hogy a norvégot miért nem rakta még csak a második helyre sem... Bár szerintem tudjuk a választ.”

Nos, a Ballon d'Or-szavazás ez idáig, 2023-ig sajátos szorzórendszer alapján működött. Azért használom a múlt időt, mert most még nem tudni, mit hoz a jövő, ugyanis a francia szaklap az újabb etapot az ­UEFA-val együtt hirdeti meg, és jövőre az európai szövetség ­koordinálásával rendezi a szavazást, illetve közöl végeredményt, amelyet – ha jól értelmeztem az első híreket – a futballvilág oldaláról is megtámogatnak majd edzők és korábbi játékosok. No de itt és most a közelmúlt és a jelen az érdekes: szóval, ha a voksolásra felkért újságíró komolyan vette a feladatot, akkor nem hagyta figyelmen kívül a helyezések mellé rendelt szorzókat sem. Az Aranylabda-kiírás szerint az első helyre rangsorolt játékosnak hat, a másodiknak négy, a harmadiknak három, a negyediknek kettő, míg az ötödiknek egy pont járt az összesítés során, gyanítom, ez a rendszer teremtett némi lehetőséget arra, hogy szoros legyen a verseny – hacsak nem történt meg az, mint ami az idén, amikor is Lionel Messi és a kapusok Jasin-trófeájáért zajló versenyében első Emiliano Martínez extra pontelőnnyel nyerte meg a szavazást, ugyanis világbajnokok lettek. S akkor ­­csbulcsu 76 felvetésére (miért nem Erling Haaland lett nálam a második?) azt felelhetem, azért, mert Kylian Mbappé három gólt szerzett a katari vb-döntőben. Ez a bravúr olyan ritka a torna történetében, hogy ugyanez csupán 1966-ban az angol Geoff ­Hurstnek sikerült. Mindeközben Erling Haaland Norvégiával ki sem jutott a rendhagyó módon decemberben rendezett tornára, ráadásul arról senki sem értekezik, hogy a legkiélezettebb pillanatban nem tudta megmutatni, mitől klasszis (mint éppenséggel a vb-döntőben Lionel Messi vagy Kylian Mbappé), merthogy a Bajnokok Ligája-elődöntőben és -fináléban mintha a pályán sem lett volna. Azért ehhez hozzáteszem, hogy természetesen Erling Haaland még toporogva is a topfutball egyik sztárja maradt, de a vb-főszereplők mellett 2022-ben nem ő volt a legjobb… Viszont itt valóban van egy bukfenc az érvelésben: a Ballon d'Or történelmileg az európai futball legnagyobbjának – járna… Azonban a jelenkori, globalizált világban a vb-trófea fej fölé emelése jelentős módon befolyásolja a földrész futballeseményeinek sodrását, s mára megváltoztatta az értékelés szempontjait is az Aranylabda-szavazás kapcsán, és bár továbbra is hiszek abban, hogy a franciák trófeája az öreg kontinensen futballozók meghatározó díja (kellene, hogy legyen...), a vb-n nyújtott teljesítményt (éppen az európai topbajnokságokban szereplők miatt) nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ami ellenben nem lehet döntő érv az argentin dicsőség kapcsán, hogy például Lionel Messi mit tett a Copa Américán (ahol amúgy klasszishoz méltón futballozott), mert az a torna már tényleg más kávéház, jelesül a dél-amerikaiaké... Ráadásul a futballban a világbajnoki cím – ha tetszik, ha nem – mindennél erősebb, fényesebb, dicsőségesebb, történelmibb, emlékezetesebb siker, még annál is, hogy (bocsánat ezért minden óriási tettet véghez vivő sportolótól) a nyári játékok labdarúgótornáján valaki aranyérmet nyer. A világbajnoki győzelmet nem tudja felülmúlni Bajnokok Ligája-diadal, európai gólkirályi cím, száznál is több gólpassz – na persze, lehet ezen vitatkozni, ugyanakkor még az általam tisztelt (aranylabdás) Lo­thar ­Matthäus kritikáját is porrá zúzza a tény, hogy az idén Lionel Messi 105 ponttal előzte meg Erling Haa­landot az Aranylabda-rangsorban, és azért ennyire talán már nem lehet hülye egy egész világ…

Az elmúlt napokban ment a „hűházás” Joaquim Rita szavazása miatt, ő ugyanis Bernardo Silvát (Manchester City) tette az első helyre, s miközben a teljes mátrixbirodalom azon szkanderezett, hogy Lionel Messi vagy Erling Haaland volt-e a legjobb, a portugál kolléga látványosan vállalta, márpedig nála a BL-győztes honfitársa végez az élen. Lehetett ez érzelmi döntés (és nyilván az is volt nagy százalékban), de elképzelhető, hogy a fentebb említett ponterőrendszert figyelembe véve Joaquim Rita úgy gondolkod(hat)ott: úgyis az argentin és a norvég között megy majd a harc, miért ne lehetne hat ponttal erősebb a rangsorban Bernardo Silva?! Bravó, és még egyszer bravó!

S itt jön a képbe az újkori magyar futballásszal, Szoboszlai Dominikkal kapcsolatos fikció: mi lenne, ha...?

Nos, ha a France Football (és immár az UEFA) harminc legjobb játékosa között lenne, akkor (szerintem) a magyar Aranylabda-szavazónál legyen ő az első!

Ehhez azt is hozzáteszem, ha matuzsálemkorú lennék, akkor szintén vállalnám, amit az elődök – sajnos – nem vagy csak ímmel-ámmal tettek meg, kivéve amikor 1967-ben Albert Flórián nyerte meg az Aranylabdát, ugyanis az idő sodrásában a szavazások hajnalán Puskás Ferencet, sőt legutóbbi Aranylabdajelölt-szereplőként Détári Lajost is megillette volna az első helyezettnek járó magyar szavazat dicsősége (Döme 1985-ben mint a Szoboszlai Dominik előtti időszámításunk legutóbbi magyar klasszisa a 21. helyen végzett a rangsorban úgy, hogy Nyilasit Tiborral együtt kapott mindösszesen két pontot, tehát magyar szavazói oldalról nem volt valami erősen menedzselve, sőt...). A labdarúgást maximális odaadással rajongó felvidéki újságíró, Gazdag József az „Egy futballfüggő naplójából” című Facebook-oldalán anno összegyűjtötte, hogy Bozsik József, Kocsis Sándor, Kubala László, Grosics Gyula, Bundzsák Dezső, Tichy Lajos, Göröcs János, Sándor Károly, Solymosi Ernő, Dunai Antal, Bene Ferenc, Farkas János, Nyilasi Tibor és Törőcsik András is szerepelt már a Ballon d'Or-mezőnyben, ráadásul általuk olyan egyéniségek játékával fémjelzett események és korszakok elevenednek meg, amelyek az európai futballporondon extraklasszis teljesítményt jelentettek. Fájdalmas „apróság” azért így is akadt, hogy Dunai Antal és Nyilasi Tibor kivételével a magyar ezüst- és bronzcipősök közül senki más nem került be a jelöltek közé – íme, a manapság előszeretettel kritizált újságírói rövidlátás, részrehajlás az internetkorszakot megelőző, minket, magyarokat érintő skandalumai... A vb-szereplések, nemzetközi kupasikerek és -győzelem, s nem mellékesen egy objektíven, azaz az eredmények alapján mérhető dicsőség sem számított túl sokat: a nyolcvanas évek közepén a legjobb európai válogatott Magyarország volt, olyan labdarúgókkal, akik – ha nem lett volna vasfüggöny – topbajnokságok topjátékosai lettek volna, de a Ballon d'Or kapcsán a futottak még kategóriába kerültek csupán. Na, mindez a szememben finoman szólva is katasztrofálisabb részlete az Aranylabda-történelemnek, mint amiről most a Messi–Haaland-összehasonlítás ürügyén vitatkozik a világ...

A fentiek alapján mindenesetre van némi elképzelésem arról, hogy Brazíliában (Brazíliában!) milyen érzelmi hullámokat kavarhatott, amikor kiderült, a ­France Footballnak szavazó újságírójuk az általa megjelölt legjobb ötbe egyetlen brazil játékost sem tett be. Ez tehát a futballhazafiság kontra labdarúgószakma másik megnyilvánulása: gyanítom, a selecao csalódást keltő vb-szereplése nyomhatott sokat a latban, vagy a kolléga gondolhatta azt, a mai játékosok a korábbi Aranylabda-jelöltek nyomába nem lépnek. Brazil léptékkel, persze. Mint ahogy az is érdekes, vajon a France Football főszerkesztője, Vincent Garcia milyen hozzászólás-tirádával szembesülhetett, amikor a világbajnoki döntőben a francia reményeket egymaga életben tartó és a vb-döntőben mesterhármast szerző honfitársát, Kylian Mbappét „csak” a második helyre rakta (tetszett volna négyet rúgni...), az elsőre pedig Erling Haalandot?

Szóval, kíváncsi lennék, mi lenne itt, Magyarországon, ha...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!