Értékesebb a régi bútordarab? – Bobory Balázs publicisztikája

NINCS OLYAN FUTBALLBAJNOKSÁG, -KUPA, amelyben bizonyos csapatok ne kerülnének nehéz helyzetbe, produkálnának rossz sorozatot, esetleg krízis ütné fel a fejét. Előfordul, hogy a bajnak semmi előjele, a jót és a rosszat csak napok, hetek, hónapok választják el egymástól, és nincsen igazi magyarázat arra, hogy az adott együttes miért került lejtőre és rohan a szakadék felé.

Hadd hozzak néhány nemzetközi példát!

Az angol Premier League-ben a 2015–2016-os bajnokság a csoda évada volt. A Leicester City az olasz Claudio Ranieri vezetésével dominált a ligában, és két fordulóval a zárás előtt biztossá tette bajnoki címét, maga mögé utasítva az összes nagy­ágyút. A menedzser a nyáron óva intett mindenkit attól, hogy továbbra is nagy igényeket támasszanak csapatával szemben, és kijelentette, hogy a földönkívüli E. T. landolására a bolygónkon nagyobb az esély, mint a Leicester címvédésére.

Ranieri nem véletlenül töltött évtizedeket a szakmában, a tapasztalat beszélt belőle. Csapatát nem vitte tovább a lendület, fontos játékosokat csábítottak el más tehetős klubok, pótlásuk nem sikerült megfelelően, ráadásul a Bajnokok Ligájával járó kettős terhelés is szokatlannak bizonyult a labdarúgóknak, így a következő idény telére már a kiesés ellen küzdött a Leicester. Az istenként tisztelt olaszt pedig kirúgták. Az együttes azóta ugyan nyert még egy FA-kupát, de 2023-ban kiesett az élvonalból és egy év Championship-szereplés után került ismét fel.

De beszélhetnénk Schäfer András kenyéradójáról, az Union Berlinről is, amely 2019-ben jutott vissza a Bundesligába, s egyre markánsabb teljesítményt nyújtott, aztán 2023 tavaszának végén már a BL-tagságot vívta ki. Csak aztán a 2023–2024-es évadot sorozatban 14 nyeretlen meccsel kezdte, a sikerkovács Urs Fischernek mennie kellett, a berliniek torkán az utolsó pillanatig ott volt a kés, végül megmenekültek, sikerült benn maradniuk.

Ezek az esetek a magyar bajnokságban szereplő Kecskeméttel kapcsolatban jutottak eszembe, amelynél október 15-én köszöntek el Szabó István vezetőedzőtől. A szakember 2021 nyarán vette át a KTE-t, közvetlenül azután, hogy a csapat feljutott az NB III-ból az NB II-be. Szabóval rögtön az első idényben sikerült még egy szintet lépni, a kecskemétiek 2022-től újra az élvonal tagjai lettek, de most megvan rá az esély, hogy ez az időszak csak 2025-ig tart. Szabó Istvánnal az első bajnoki évadban ezüstéremig menetelt a KTE, és bátran ki merem jelenteni, hogy a legszebb futballt játszotta az NB I-ben. Ráadásul szinte csak magyar játékosokkal, többnyire olyan labdarúgókkal, akik máshol nem kaptak elegendő lehetőséget, vagy éppen az NB II-ben húzták addig az igát.

Minden csoda három napig tart – sokan azt mondták, hogy az ezüstös év után kipukkad a kecskeméti lufi. A károgóknak nem lett igazuk, mert bár a KTE nem tudta megismételni előző idénybeli szereplését, biztos középcsapatnak számított, és szurkolói nagyon hálásak voltak a stabil teljesítményért.

A keretből azonban továbbra is fontos játékosok távoztak, Szabó legértékesebb „puzzle-darabjait” veszítette el, és helyükre nem sikerült megfelelő utódokat szerezni, szinte borítékolható volt, hogy gond lesz. A folyamatot a vezetőedző nem tudta megállítani, a Kecskemét jelenleg sereghajtó az NB I-ben, Szabót elküldték, a helyére érkező Gera Zoltán pedig még nem érezhette meg a siker ízét, a vasárnapi, Fehérváron bekapott hatos további kétségeket ébreszthet minden kecskemétiben.

Igen, vannak olyan pillanatok a profi futballban, amikor nem győzhetnek az érzelmek, a barátság, hanem drasztikus döntést kell hozni. A vezető felelőssége, hogy megtalálja-e azt a pillanatot, amikor ki kell rúgnia egy ikont, egy olyan embert, aki sikereket halmozott a korábbi időszakban. Vajon sikerül-e a klubházban pontosan elemezni a helyzetet, hogy mi történik az öltözőben, és akkor lépni, amikor már tényleg árt a szereplésnek az edző és játékos közötti munkakapcsolat és megjavíthatatlan a nexus? Vagy egy korai elválás esetleg még ront a helyzeten, és a válság csak mélyül?

Valahogy úgy vagyok vele, ha tulajdonos és klubvezető lennék, és az egzisztenciám nem kizárólag a futballon múlna, a lehető legtovább igyekeznék kitartani azok mellett, akik korábban sikereket értek el, növelték a klub értékét, és bevételt generáltak, ráadásul segítettek abban, hogy egyre több szurkoló érzelmileg kötődjön a csapathoz. Még csak pletyka szinten sem tudom, hogy Kecskeméten a szakmai munkán túl romlottak-e meg emberi viszonyok, esetleg elfáradt az edző és a labdarúgói közti kapcsolat, azonban nem úgy tűnik, mintha hatalmas tehertől szabadultak volna meg a labdarúgók Szabó István leváltásával, sőt, produkciójuk talán még halványabb. Ez lehet az útkeresés jele is, hiszen az sem lenne tisztességes, ha most nem adnánk még időt Gerának és ítéletet mondanánk felette. Az is előfordulhat viszont, hogy a játékosok megzavarodtak, elvesztették némileg a fókuszt, és ez csak rontott az amúgy sem fényes teljesítményükön.

A KTE-vel ebben az idényben párhuzamos utat fut be a DVSC, amely az elmúlt két évben az élmezőnyben tanyázott, ebben az idényben viszont egyértelmű kiesőjelöltté csúszott vissza. A sikereket elérő Szrdjan Blagojevicsnek az Újpest elleni 3–0-s vereség és öt forduló után kellett mennie, hogy aztán Dombi Tibor ugorjon be és következzék Máté Csaba vesszőfutása, majd ismét Dombi tűzoltása. Főleg a korábbi szélső nyilatkozatai mutatták meg az eredményeken kívül, mekkora a probléma a Lokinál, az elmondottak alapján nem lehet nagy az összetartás a bajban, és ez biztosan azt jelenti, hogy sok hibás döntés született a klubnál, ami ide vezetett.

Itt is csak feltevésekre alapozhatunk: lehet, hogy olyan játékosok jöttek, maradtak, akiknek nem kellett volna, és olyanok mentek, akik meg segíthetnének most is. Ha egy bajnokság során a labdarúgók többször is kimondják, hogy szégyellik magukat, az azt jelenti, hogy az alapvető igénynek sem sikerül eleget tenni, és nincs meg a mindent elsöprő akarat, alázat, a kilencven percig tartó brusztolás a pályán, hanem a fejekben is óriási a rendetlenség. És lehet kiabálni vagy hangzatos mondatokkal nyugtatni a légkört, a bajból csak együtt lehet kimászni, de ehhez jó vezetők és vezérek kellenek a klubházban és a pályán is.

Mindig azt mondjuk, hogy Magyarország speciális hely futballszempontból is, gyakran születnek érthetetlen döntések, amelyeket nem mindig a szakmai munka helyes értékelése alapján hoznak meg. Ám ahogy szó esett róla, nemcsak nálunk fordul az elő, hogy a sikerkovácsoknak egy-egy rossz széria következtében azonnal menniük kell. Néhány hét alatt senkiből nem lesz rosszabb edző, érdemes talán azzal kockázatot vállalni, hogy a stabilitásra szavaz valaki, és hagyja, hogy a korábban bizonyító mester a válságmenedzselést is jól folytassa le. Ahogy látjuk a jelenlegi küzdelmek során is, a váltás még nagyobb lutri lehet, mert az új seprű sem seper mindig jól, sőt, és ez további presztízs- és anyagi veszteséggel jár.

Ráadásul a labdarúgók is kapkodják a fejüket, mi történik körülöttük, és ha nem romlott meg teljesen a kapcsolatuk az adott szakemberrel, akkor bizony kétségek vetődhetnek fel bennük is. Az ilyenek pedig az edzéseken és a mérkőzéseken hibákban szoktak megmutatkozni.

Személy szerint remélem, hogy Szabó István és Máté Csaba is hamarosan új kispadon bizonyíthat, mert bár különböző módon, de mindketten üde színfoltjai is voltak már a magyar labdarúgásnak, és ennek alapján a potenciál bennük van.

Az, hogy korábbi együttesüknek mi lesz a sorsa, jó kérdés…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!