Az MLSZ hozzájárul, hogy a 2024–2025. évi NB III osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Észak-Nyugati csoportjában résztvevő Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas SE sportszervezete az indulási (nevezési, részvételi) jogát a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-re ruházza át. Felhívja a sportszervezet figyelmét, hogy az MLSZ szabályzataiban meghatározott valamennyi fegyelmi-, igazolási-, átigazolási- és versenybizottsági határozatokat a jogutód magával viszi az új sportszervezetbe. Az MLSZ bajnoki-, kupa versenykiírásban meghatározottakat a jogutód sportszervezet köteles teljesíteni – írta közleményében az MLSZ Versenybizottsága.
A szövetség a közlemény szerint – a vonatkozó szabályok betartása mellett – ezzel igyekezett segíteni a klubot a nagy hagyományokkal rendelkező szombathelyi labdarúgás életben tartásában.
Az NB III-as csapat azonban kizárólag abban az esetben tud játékosokat szerződtetni az átigazolási szezon végéig, amennyiben a FIFA feloldja a jogelőddel szemben kirótt tiltását. A nemzetközi szervezet ugyanis – sportszakemberek felé fennálló tartozás miatt – a korábbi NB III-as sportszervezetet három átigazolási időszakra kizárta az átigazolásból.
Az MLSZ fontosnak tartja tájékoztatni a közvéleményt, hogy a decemberben alakult klub nyugodt működésének biztosítása, szakmai és pénzügyi hátterének megteremtése még számos feladatot állít a tulajdonosok elé.