A történelem szülte futballcsapat – a Hungária FC története a római menekülttábortól Kolumbiáig

Amikor a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon járva a helyi magyar diaszpóra tagjaitól értesültem az 1960-as, 1970-es években virágzó magyar futballélet, így például a Johannesburgi Balaton néven futó csapat meghökkentő emlékeiről, éreztem, hogy a hazai sporttörténetírás egyik legkülönlegesebb könyvtémája lenne a világszerte ilyen-olyan módon szétszóródott magyarok futballkrónikájának teljességre törekvő megírása. Benyomásom csak erősödött négy évvel később Brazíliában, ahol szembesültem az 1930-as években a dél-amerikai országban megszervezett Brazíliai Magyar Labdarúgó-szövetség és a tizenegy (!) csapattal futó magyar nemzetiségi bajnokság lehengerlő történetével. Az anyaországtól messzire sodródó magyarok futballtérképe a földgolyó legmeglepőbb helyeit is „kirajzolná” – ki hitte volna például, hogy az első világháború idején az oroszországi hadifogolytáborokban is játszottak a békeidők emlékeit megidéző magyar csapatok? A sort még hosszan folytathatnánk az észak-amerikai, az ausztráliai vagy a számos nyugat-európai magyar együttes példájával.

Emiatt is villanyozott fel a hír, hogy Hrotkó Zoltán tollából megjelent a Kubala és Zsengellér csapata című kötet, amely alcíme szerint a Hungária FC történetét mutatja be a római menekülttábortól Kolumbiáig. A témamegjelölést pontosan összefoglalja az előszó. „Ez a könyv azoknak a II. világháború után Olaszországba távozott magyar labdarúgóknak állít emléket, akik a Magyar Labdarúgó-szövetség által kikényszerített FIFA-eltiltások miatt a túlélés érdekében saját futballcsapatot alapítottak egy római menekülttáborban 1949-ben. A Hungária FC utazócsapatként szerepelt, és meghívásos mérkőzéseken lépett fel tisztes gázsi fejében. Ezzel a megoldással a játékosok át tudták vészelni az eltiltás időszakát, miközben sikert sikerre halmozva öregbítették a magyar futball hírnevét Nyugat-Európában. Jó néhány első ligás olasz és spanyol klubcsapat mellett többek között legyőzték az 1950-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra készülő spanyol nemzeti válogatottat is.”

Itt érdemes megállni egy pillanatra, és megismerkedni az 1950. június 8-án lejátszott madridi mérkőzés spanyolverő magyar csapatának névsorával: Monsider – Vinyei, Szegedi, Török – Majtényi (Rákóczy), Hrotkó – Turbéki, Kubala, Ottó, Marik, Arandelovics (Licker). A nevek alapján rögtön világossá válik, miért emelte ki a szerző címében a változó összetételű és nem csupán magyarokból toborzott vándorcsapatról szólva Zsengellér Gyulát és Kubala Lászlót: az alkalmi társaság zömét közepesen vagy kevéssé ismert labdarúgók alkották, így a korszak két klasszisának részvétele az utókor szemében valóban felértékeli a szakmai menetelést. Amelynek útját a történelem kövezte ki a kommunizmus zárt közegétől szenvedő Magyarországról a Hungária FC szülőhelyének számító római Cinecittá filmgyárban berendezett menekülttáborig, majd tovább spanyol földre, illetve a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség által kitaszított kolumbiai profi bajnokság – egyesek szemében kalózligaként, mások szerint El Doradóként működő – törvényen kívüli világáig. Lehengerlő epizódok sora egy rendkívül nyomasztó, ugyanakkor kalandokkal, túlélési bravúrokkal gazdagított időszakból, a XX. század sűrűjéből. Az imént említett együttesből még egy név szemet szúrhat: Hrotkóé. A névegyezés nem véletlen, a könyv írója pótolhatatlan forráskincshez jutott nagybátyja, a Hungária FC oszlopos tagjának számító Hrotkó Miklós fennmaradt levelezését, írásos vagy képi emlékeit böngészve.

Hrotkó Zoltán rendhagyó műfajt választott a történet tálalásához. A valós adatok, események köré írt egy regényszerű szöveget, képzelt párbeszédekből, hangulati elemekből, „megrajzolt” részletekből felépítve. A megoldás nem példa nélküli a magyar futballirodalomban, ismerünk a kategóriából a tényekhez szigorúbban igazodó darabot (Benedek Szabolcs: Focialista forradalom) és a fantáziának tágabb teret engedő változatot (Bodnár Zalán: Szerelem és halál Irapuatóban), a kérdés ilyen esetben mindig az, nem megy-e a mesélés a hitelesség rovására. Mivel a magyar menekült futballisták csapatának élete – az imént említett két könyv sokak által ismert alapcselekményével ellentétben – szinte teljesen exkluzív, feldolgozatlan témát kínált, nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lett-e volna célszerűbb maradni az ismeretterjesztő kereteknél.

Egy különös véletlen folytán jelen cikk megírása előtt néhány órával találkoztam két – közvetve – érintettel, akiktől így alkalmam nyílt friss véleményt kérni az általuk jól ismert könyvről. Zsengellér Zsolt Feleki László-díjas sportújságíró, Zsengellér Gyula fia elismerően szólt az Aposztróf Kiadó kötetéről: „Nekem is újdonságot jelentett például az, hogy az öregem ilyen mélyen benne volt a csapat és a kolumbiai túra szervezésében.” Massimiliano Martini, az olasz–magyar futballkapcsolatokat kutató Firenze-környéki sportriporter pedig elárulta, hazájában az egykor Rómában szerveződő magyar csapat történetéről legfeljebb a legszakavatottabb sporttörténeti kutatók hallottak.

Ugyanezt mi is elmondhattuk – eddig.

(Hrotkó Zoltán: Kubala és Zsengellér csapata; Aposztróf, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 9-i lapszámában jelent meg.)