„Kedves Lajoskám!” – egy nemrég előkerült, szókimondó Puskás-levél értelmezése

Korábban nem ismert, sporttörténeti különlegességnek számító Puskás Ferenc-levél került elő a nemrég elhunyt kiváló fotóriporter, Faragó György hagyatékából. Az 1961. április 16-án, Madridban kelt levél címzettje az ismert fényképész testvére, a hétszeres válogatott, háromszoros magyar bajnok Honvéd-kapus, Faragó Lajos (1932–2019), aki korábbi kispesti és válogatottbeli csapattársaként jó barátságot ápolt az 1956 után Nyugaton maradt futballcsillaggal. Az alább betűhíven közölt levélszöveg értelmezéséhez a labdarúgó fia, a dokumentum másolatát lapunknak eljuttató Faragó Zoltán nyújtott segítséget. Tudvalévő, hogy az Aranycsapat kapitányának spanyolországi levelezését szigorúan figyelte az állambiztonság, Vörös Csaba témának szentelt 2018-as cikke  (Puskás Öcsi lefoglalt levelei, FourFourTwo, 2018. július)  alapján megállapítható, hogy a magyar labdarúgás Rodostójába, a „madridi futballremetének” feladott hazai levelek sorsa igen bizonytalan volt, sok esetben nem is jutottak el a spanyol fővárosba. Talán a titkos állami levélhalászat is magyarázza a nyitásként megfogalmazott, enyhe szemrehányást.

„Kedves Lajoskám!
Régenvárt leveledet végre megkaptam, már azt hittem, hogy megfelejtkeztél rólam, vagy talán szólt valaki, hogy hagyjál fel a levelezéssel.
A válasszal most én késtem meg egy kicsit, persze ennek az az oka, hogy nagyon keveset vagyok itthon, rettenetesen sokat utazom és ráadásul a rejtekhely. Na de most, hogy van egy hét pihenőnk, mivel vasárnap, azaz ma nincs forduló, mert szerdán a válogatott Wales-ben játszik a Világbajnoki selejtezőért.
Kihasználom az alkalmat és megírok egy pár levelet. Igaz sok új írnivalóm nemigen van, itt minden nagyon egyforma nekünk profi focistáknak, nagyon nagyon egyforma az életünk, sehova nem járunk mozin kívül, most, hogy vettem egy kocsit egy kicsit megváltozott az életünk, eljárogatunk egy kicsit kirándulgatni és semmi más. Sokat járunk moziba, még jó hogy sok a mozi itt.
A bajnokságból még két meccs van hátra, a bajnokságot simán nagy forral megnyertük, a bajnokság befejezése után azonnal indul a Spanyol kupa, aminek július negyedikén lesz vége, és ha eljutunk a döntőig, akkor az idén is csak egy pár nap lesz a pihenő. Mivel augusztus hatodikán túrára megyünk, nagyon szép útnak néz ki, Canada, USA, és Portorico vagy Costa Rica, még nem tudjuk pontosan, de kettő közül valamelyik biztos, ahol többet fizetnek oda megyünk.
Lajoskám az otthoni eredményeket mind ismerem, először az újságokból, és másodszor egy illetővel beszéltem, itt volt Spanyolban, de már visszament, elmesélt mindent, hogy hogy vagytok, persze amit mesélt azt is ismertem.”

Az utóbbi bekezdés egyrészt Puskás Ferenc meglepően alapos tájékozottságáról tanúskodik, másrészt felveti a gyakorlati kérdést, hogy miként juthatott friss sajtóhírekhez a magyar futball eseményeiről. Az értesülések, pletykák persze levél útján is jöttek-mentek Madrid és Budapest között, és mint a Faragó Lajos családi archívumában megőrzött számos, Öcsi aláírással ellátott képeslap és üzenet is tanúsítja, a postai köldökzsinór anyaországi vége sokszor a kispesti kapus postaládájába vezetett. Jellemző Puskás ragaszkodására, hogy amikor 1954-ben a Sztálinvárosi Vasas NB I-be léptetésekor a kapust kirendelték volna a vidéki csapathoz, a kispesti csapatkapitány személyesen ment el az illetékesekhez tiltakozni: „Faragó nem megy sehova.” A most előkerült levél őrzését a benne érintett témák kényes jellege miatt a sportoló valószínűleg jobbnak látta fotográfus testvérére bízni.

„Sajnálom, hogy még mindig nem tértek észhez az okosok, és találnak ki valamit, hogy dohányt tudjatok keresni, szerintem ha rövidesen nem találnak ki valamit, bajok lesznek, ha úgy is néz ki, hogy jelenleg feljövőben van a csapat. Nagyon sok függ a selejtezőktől, ha nem tudnak elmenni a srácok Chilébe, akkor komoly bajok lesznek.
Örömmel olvasom az újságokban, hogy neked nagyon jól megy a védés, és mégsem vesz figyelembe az a szemétláda, úgy látszik valamiért haragszik rád. A csapatnak is jobban megy ebben a fordulóban, ha jól emlékszem még nem kaptatok ki.”

Az a „szemétláda” pedig Puskás levelében valószínűleg nem más, mint Baróti Lajos szövetségi kapitány, aki valóban nem számított a kapusra: Faragó Lajos Bukovi Márton kapitányi búcsúmérkőzését (1957. június 23., Magyarország–Bulgária 4:1) követően egyedül a római olimpián, a Peru elleni találkozón (6:2) húzhatta magára a válogatott mezét, a csapatot Baróti segítőjeként Volentik Béla edző irányította. Hogy Puskás lesújtó véleményére a barát-csapattárs igazságtalannak tartott mellőzésével adott-e okot a magyar futball korszakos edzőegyénisége, netán más ok is meghúzódott a háttérben, a levélből nem derül ki. Azt viszont tudjuk Faragóék családi legendáriumából, hogy a közismerten kemény jellemű, a megpróbáltatásokat is férfiasan viselő kapus haláláig fájlalta a római „parkoltatást”, ráadásul a korabeli szabályok szerint csereként még csak bronzérmet sem kapott.

„Lajoskám én sokat nem igen tudok neked ittenről írni, már szeretnék veled valahol összetalálkozni, nem tudom, hogy hol fogunk összetalálkozni, de remélem még az idén sikerül.
Lajoskám, az a szemét Solti még mindig nem jelentkezett, nem tudom elképzelni, hogy miért, mindenesetre ha megfogom, nem fogja megköszönni, mindenesetre írjál neki.”

A levél talán legrejtélyesebb része a Solti-szálat említő mondat: Solti (született Steinberger) Dezső a nemzetközi futballélet befolyásos, kétes hírű háttéralakja volt, aki a korabeli sportdiplomácia illegális eszköztárát virtuóz érzékkel kezelte. Máig tartja magát a feltételezés, hogy a hatvanas évekbeli sikercsapat, a „Grande Inter” meneteléséhez ő simította az utat az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) berkeiben – kedvező bíróküldéssel például lehetett finoman könnyíteni az előrehaladást. A Faragó Lajosnak küldött Puskás-tanács („Mindenesetre írjál neki”) arra enged következtetni, hogy valamilyen szívességre számítottak tőle, talán éppen a Honvéd-kapus érdekében.

„Lajoskám a többiek jól vannak, hol játszanak, hol nem, a Zoliéknál egy nagyon csúnya szerencsétlenség történt, a kis Zolikának le kellett vágni a bal lábát, egy liftszerencsétlenség alkalmából, szegény Zoli nagyon kivolt borulva sokáig, de most már úgy néz ki, hogy rendbe jött, a múlt szerdán játszott is a Hamburg ellen elég jól, maga a meccs igen gyenge volt, a Barcelonának nehéz dolga lesz Hamburgba.”

A Czibor családban bekövetkezett tragikus esetről akkoriban csak a Barcelona-csatárhoz közelállók tudtak: a hatéves fiú lába beszorult az ajtó nélküli felvonóba, és ahogyan Puskás megírta, csak az amputáció segített rajta.

„Kedves Haverom, én mást neked most nem tudok írni, ha valami érdekel innen írjál és kérdezzél, mert akkor nekem sokkal könnyebb írnom, remélem levelem a legjobb egészségben és formában talál, mi mindannyian jól vagyunk, nem tudom, hogy neked írtam e, hogy Ali elment tőlünk már több mint öt hónapja, azóta egyszer itt volt látogatóban.
A család jól van, Anikó már egy nagy nő, nem ismernéd meg, nagyon jól tanul, persze rettenetesen rossz is. Bözsike már megszokta teljesen az itteni dolgokat, és így minden a legnagyobb rendben van.
A játék nekem hála Istennek nagyon jól megy, ebben az évben is sikerül megnyernem a gólkirályságot, ami itt nem kis dolog, mert nem nagyon segítenek.
Lajoskám én most zárom is soraimat, ha valami érdekel nyugodtan írjál, nagyon szívesen válaszolok és ha kell valami akkor írjál és ha módomban van elintézem neked.”

Utóbbi mondatot sokféleképpen lehet értelmezni, kiolvasható belőle az is, hogy a Real Madrid csatára kész lett volna előkészíteni a terepet Faragó Lajosnak, ha mégis a korábban elutasított külföldi pályafutás mellett dönt. Nem így történt, a Honvéd kapusa maradt itthon, és 30 évesen – klubvezetői nyomásra – befejezte pályafutását. A Puskás-levél szívélyes baráti fordulattal zárul:

„A srácokat üdvözlöm az ismerősökkel együtt.
Téged sokszor Ölellek szeretettel.
Öcsi”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 15-i lapszámában jelent meg.)