Tusványos 2023: „A Buzánszky-hagyaték a gyerekek mosolyában testesül meg”

Bodnár Zalán (Athén)Bodnár Zalán (Athén)
Vágólapra másolva!
2023.07.19. 13:20
null
Ifjabb Buzánszky Jenő (balról), dr. Molnár Andrea és Csinta Samu a Buzánszky Jenő Sportteraszon (Fotó: Mravik Gusztáv)
Túl az 500. ovisportpálya avatásán – jövőre már kosárlabdapályák is épülnek az óvodás gyerekeknek.

A Király Gáborról szóló, Király 108 – Egy szürke nadrág legendája című portréfilm vetítése után az óvodai fociról szóló pódiumbeszélgetéssel indult a szerdai program a 32. Tusványos Buzánszky Jenő Sportteraszán, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában, mivel túl vagyunk az 500. ovisportpálya (amelyet Fóton adtak át tavaly december 5-én) építésén. Ennek apropóján beszélgetett dr. Molnár Andrea, az Ovisport Alapítvány kuratóriumi elnöke és ifjabb Buzánszky Jenő, a Sportterasz legendás névadójának és az Ovisport Alapítvány alapítójának a fia, akiket Csinta Samu erdélyi újságíró, a Nemzeti Sport publicistája kérdezett.

Tiéd a nevem, használd felelősséggel” – idézte fel a kezdeteket dr. Molnár Andrea, akinek ezekkel a szavakkal adta meg annak idején az engedélyt a névhasználatra a 2015-ben elhunyt legendás Aranycsapat-védő, Buzánszky Jenő. Idézte a projekt kapcsán Szöllősi György, lapunk főszerkesztője szavait is, amelyek szerint: Nem a gyereket visszük oda, ahol a pálya van, hanem a pályát oda, ahol a gyerekek vannak.” A kuratóriumi elnök elmesélt egy kedves történetet is az egyik pálya építéséről, amikor így szólt hozzá az egyik óvodás gyermek: „Andi néni, tessék mondani, nekünk stadionunk lesz?”.

Megtudtuk azt is: most már három szintje is van az óvodapedagógusok képzésének a gyerekek sportoltatására, ezeket a képzéseket az alapítvány ingyen biztosítja. Illetve, hogy már nem csupán foci-, de kézilabda-, röplabda-, tollaslabda- és teniszpályák is épülnek, és jövőre már a kosárlabdapályák építése is elkezdődik.

Ifjabb Buzánszky Jenő elmondta: „Édesapámnak szívügye volt a határon túli magyarság, az Aranycsapat játékosai közül ő turnézott a legtöbbet a külhoni magyarság körében, így nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a Kárpát-medencében minél több régióban meg tudjunk jelenni.” A 300. ovifocipályát épp Tusnádfürdőn adták át néhány éve.

Ma már mintegy 55 ezer óvodás gyerek használja ezeket a sportpályákat, és több mint 4500 óvodapedagógus végezte el az alapítvány valamelyik képzését.

A Buzánszky-hagyaték a gyerekek mosolyában testesül meg” – summázta dr. Molnár Andrea.

Legfrissebb hírek

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

A tíz éve elhunyt Buzánszky Jenőre emlékezett az Aranycsapat Testület

Magyar válogatott
2025.01.11. 14:07

Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

Magyar válogatott
2024.11.26. 08:57

Legendák a pódiumon – emlékképek a 2024-es Tusványos sportteraszáról

Képes Sport
2024.08.08. 17:19

Az éles szemű Don José – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2024.07.31. 00:16

Csíkszeredában nyert a magyar U17-es futballválogatott

Minden más foci
2024.07.27. 21:55

Tusványos: A sportfogadásban a futball mindent visz – Bánhegyi Zsófia

Egyéb egyéni
2024.07.27. 17:38

Tusványos: ötvenéves mese a csíkszeredai hokiról

Jégkorong
2024.07.27. 16:08
Ezek is érdekelhetik