Bayern: Ferguson majdnem rajtakapta Hoenesst Peppel

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 15:07
Érdekes részleteket árult el a német Sport Bildnek Uli Hoeness, a német Bayern München klubelnöke a Pep Guardiolával történő szerződéskötésről. A krimikbe illő események között van hotelhez küldött limuzin, találkozó a mélygarázsban, de még egy in flagranti is, amelynek harmadik szereplője ráadásul Sir Alex Ferguson.

A spanyol Barcelonát tavaly nyáron, fáradtságra, kimerültségre hivatkozva elhagyó tréner sokáig nem ülhetett nyugodtan a babérjain. Szinte nem telt el hét – nap –, hogy a világ valamelyik nagy csapatánál, esetleg válogatottjánál ne lett volna bedobva a neve. Valószínű a kapcsolati tőkét kihasználva már a színfalak mögött is megindult a „puhítás”, ezt támasztja alá Hoeness nyilatkozata, aki elmondta: a bajorok labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság elnöke, Karl-Heinz Rummenigge már az ősszel New Yorkba repült, hogy személyesen egyeztessen Guardiolával.

Az első hivatalos találkozót december 20-án követte a következő, akkor Guardiola kérésére maga Hoeness is útra kelt.

„Én azt gondoltam, hogy majd egy nyilvános helyen találkozunk, de ő egy limuzint küldött értem a hotelhez. Az autóban a testvére ült, aki annak a manhattani háznak a mélygarázsába vitt el, ahol Pep él.”

Hoenessnél akkor már ott volt a Rummenigge által aláírt szerződés is, a háromórás beszélgetés végén Guardiola pedig azt kérdezte: „Most írjam alá?” „Ez remek ötlet”, válaszolta Hoeness, és így a szerződést megköttetett. Bár a felek akkor még abban állapodtak meg, hogy a megegyezést hivatalosan néhány hétig nem hozzák nyilvánosságra. A tréner parádés edzői munkássága mellett jó pontot jelentett, hogy saját bevallása szerint augusztus óta minden Bayern-meccset megnézett a televízióban.

De hogy jön a képbe az angol Manchester United mindenható skót menedzsere, Sir Alex Ferguson? A más ügyben a tengerentúlra utazó szakember véletlenül majdnem felfedte a bajorok nagy titkát.

„Akkor éppen egy olyan helyen voltam, ahol Peppel beszéltem meg találkozót. Egyszer csak hirtelen és váratlanul valaki rám köszönt. Sir Alex Ferguson volt az. Kérdezte tőlem, hogy mi dolgom New Yorkban? Azt mondtam, hogy üzleti ügyben járok. És ez nem is volt hazugság, csak részben, mert utána Chicagóba mentem, ahol a fiammal találkoztam, és egyeztettünk a családi húsipari vállalkozásról. Ferguson lakást keresett, ahol meg tud szállni, amikor New Yorkban van. Rágondolni sem merek, mi történt volna akkor, ha rajtakap engem, amint éppen Guardiolával beszélek.”

Mindez annak a fényében is kényes téma, hogy amint arról az ESPN információira hivatkozva korábban beszámoltunk: az MU amerikai tulajdonosai is megkeresték Guardiolát, hogy a közös jövőről egyeztessenek vele, ráadásul Ferguson sem csinált titkot abból, hogy megfelelő utódjának tartja a spanyol edzőt.

Legfrissebb hírek

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
5 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Boldog születésnapot! Avagy elsőként lépte át a Bayern a 400 ezres taglétszámot

Német labdarúgás
2025.02.27. 16:03

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44

Nagy Franzok Münchenben – 125 évvel ezelőtt alapították meg a világ egyik legeredményesebb klubját

Népsport
2025.02.27. 09:15

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Kompanynak garantált az állása a Bayern Münchennél – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.26. 11:22
Ezek is érdekelhetik