Hoffenheim: Szalai Ádám eladása is téma a helyi lapban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 19:05
„Lehet, hogy Szalait eladják?” – ez a kérdés is szerepel a regionális napilap, a Rhein-Neckar Zeitung honlapján pénteken megjelent cikkben, amely a Hoffenheim támadópotenciálját elemzi annak fényében, hogy a német élvonalbeli labdarúgócsapat nemrégiben szerződtette a Hollandiában gólerősnek bizonyuló Mark Uthot.

„Mark érkezésével jóval sokoldalúbbá válhat a támadójátékunk – idézi az írás Markus Gisdol vezetőedzőt. – Befejező csatárként éppúgy megállja a helyét, mint a támadógépezet másik három pozíciójában.”

Az edzőtábor eddigi tapasztalatai alapján a cikkíró egyértelműnek látja, hogy a Hoffenheim támadójátéka – részben Roberto Firmino távozása, részben Uth érkezése miatt – alaposan átalakul, elsősorban Uthra és Kevin Vollandra épül majd, s ha így lesz, az akár Szalai Ádám eladásához is vezethet.

Az írás szerzője három problémára hívja fel a figyelmet Szalaival kapcsolatban: csalódást keltett a teljesítménye a klubnál töltött első szezonjában; a csapat legtöbbet kereső játékosai közé tartozik; elképzelhető, hogy nem illeszkedik majd a Gisdol által elvárt gyors támadójátékba.

„Nem azért jöttem ide, hogy a kispadon üljek. Rendszeresen kezdeni akarok. Volt már példa a karrieremben arra, hogy a csendben maradást választottam, és ez visszaütött” – mondta határozottan Mark Uth, egyszersmind meg is indokolva magabiztosságát.

Uth az 1. FC Kölnben nevelkedett, de az első csapatba nem tudta beverekedni magát – így került légiósként Hollandiába, ahol a Heerenveen színeiben az elmúlt bajnoki szezonban 20 gólt szerzett.

„Sohasem kételkedtem magamban, de azt megtanultam, hogy a tehetség önmagában nem elegendő, dolgozni kell megállás nélkül. Nem teszek terheket a saját vállamra, inkább igyekszem élvezni a játékot” – tette hozzá az új szerzemény.

Szalai Ádám tavaly igazolt a Schalkéből a Hoffenheimbe, és az elmúlt szezonban 26 bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
13 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
15 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06
Ezek is érdekelhetik