Hertha: Dárdai kulcsembere leszögezte, marad a csapatnál

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 11:01
Az elmúlt hónapokban rengeteg pletyka látott napvilágot Mitchell Weiser jövőjével kapcsolatban, ám a Bundesligában szereplő Hertha kulcsjátékosa most pontot tett a találgatások végére.

Noha a német utánpótlás-válogatott Mitchell Weiser a 2016–2017-es szezonban sérülései miatt mindössze 21 mérkőzésen lépett pályára a Herthában, amikor játszott, akkor alapember volt Dárdai Pál csapatában.Mitchell Weiser a 2016–2017-es szezonban sérülései miatt mindössze 21 mérkőzésen lépett pályára a Herthában, amikor játszott, akkor alapember volt Dárdai Pál csapatában.

Jó teljesítménye miatt nem meglepetés, hogy több együttessel is szóba hozták a 23 éves szélsőt – az RB Leipzig mellett angol klubokat emlegettek a játékos kapcsán –, ám Weiser most leszögezte, marad Berlinben.

„Ha valaki az eligazolásomról pletykál, az csak kitaláció, biztosan nem tőlem szerezte az információt – mondta a futballista a Bildnek. – Nincs meg az indíttatásom arra, hogy távozzak a Herthától. Ezzel a gárdával szeretnék sok mindent elérni. Végre az Európa-ligában is játszhatunk. Nehéz lesz a kettős megterhelés a következő szezont illetően, de ez volt a vágyunk, szeretnénk megtapasztalni.”

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is felmerült az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
19 perce

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
20 órája

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18
Ezek is érdekelhetik