A hibákra edzenek – Moncz Attila publicisztikája

A családi legendárium szerint keresztapámból azért nem lett játékvezető, mert amikor ezzel kapcsolatos ötletét előadta otthon, a nagymamám eléállt, és vázolta a tevékenység árnyoldalát. „Kisfiam! Azt szeretnéd, hogy minden vasárnap engem emlegessenek a pályán, én pedig idehaza ne tudjam abbahagyni egy percre sem a csuklást?” – tette fel a kérdést, mire a reményteljes futballistából sérülései miatt – önmaga szerint biztosan – reményteljes bírójelöltté avanzsáló fia inkább letett világmegváltó ötletéről.

Ki tudja, ha már akkor is létezik a Mönchengladbach által manapság tesztelt rendszer, talán a mama is megenyhül. Merthogy a Gladbachnál ma már edzéseken tudatosan gyakorolják, miképp kell viselkedni a legalábbis vitatható bírói ítéletek esetén. Stefan Lainer, a gárda osztrák hátvédje a minap ezt mondta az újítással kapcsolatban: „Az edzőmeccseken tudatosan szembesítenek bennünket megkérdőjelezhető játékvezetői döntésekkel. Másodedzőnk, Alexander Zickler például többször is elengedi a lest. Ekkor azt várják tőlünk, gondolkodás nélkül fogadjuk el a helyzetet, keressük a párharcokat, a megoldást, és ne a reklamálás vagy az integetés legyen az első reakciónk. Mert a pályán is el kell fogadnunk a bíró döntéseit. Azt pedig enélkül is megértem, hogy ha a szükségtelen vagy a túl kemény szabálytalanságokat szigorúbban büntetik, csak legyenek következetesek.” (Az is megérne egy misét, hogy manapság már milyen tréningek vannak, elég csak az nso.hu-n „megénekelt” bedobásedzést említeni, de hallottunk már olyat is, hogy jégkorongban bulielhozatali tréningekre kellene „gyúrni”…)

Elsőre minimum megmosolyogtató ilyet olvasni. Aztán eljött a szombat és a Mönchengladbach–Hoffenheim találkozó. Amelyet a Gladbach uralt, vezetett is 1–0-ra, aztán a második félidő hajrájában sűrűsödtek az események. Előbb jött egy örökkévalóságnak tetsző videózás után megítélt (és kihagyott) tizenegyes, majd egy megadott, aztán szintén fél életet igénybe vevő szerencsétlenkedés után visszavont gól. Nem, nem a gólt megelőző kiugratás esetleges leshelyzetét nézték, hanem azt, hogy a kontrát elindító labdaszerzésnél Wendt fektében hozzáért-e kézzel a labdához, vagy sem. Egyébként hozzáért, de azt sem tudta, merre gurul – sem ő, sem a labda. Ettől még a játékvezető visszavonta a gólt, és ahogy ilyenkor már lenni szokott, a technikai okok miatt röhejesen hosszúra (hét perc) nyújtott ráadásban a Hoffenheim egyenlített, a Gladbach halovány bajnoki esélyei nagyjából elszálltak, de ami a csapat szempontjából rosszabb, az utolsó, még BL-indulást érő helyért zajló csatában megérkezett a nyakára a Leverkusen.

Így azért már egyáltalán nem baj a „magatartástréning” (egyetlen hazai játékos sem kapott sárgát a vitatott eseteknél!), ugyanakkor azon sem kell csodálkozni, hogy éppen a Mönchengladbachnál találták ki ezt. Merthogy jótékony német lelkek a wahretabelle.de oldalon olyan rangsort vezetnek, amelyből kiküszöbölik a bírói hibákat. A videobíró korszakában önmagában vicces, hogy téves ítéletekről lehet beszélni, de van garmadájával, igaz, nem csupán Németországban, hanem például Angliában is. Ott egy januári kimutatás szerint az Arsenalnak nyolc ponttal többel kellene állnia, ha a videót kezelők és a játékvezetők szabályismerete összhangban állna a valósággal. A cikk témája nem a VAR szidása (arra alighanem a mai komplett lapszám nem lenne elég, figyelembe véve a hétvégén történteket, élen Giovani Lo Celso taposásával, amiért nem adtak pirosat), de azért igazat kell adnom José Mourinhónak, aki az év elején azt találta mondani, hogy „…a bírók már nem bírók. A nagy döntéseket a videobírók hozzák meg.”

De vissza Németországba és vissza az „igazi” tabellához, amiből talán meg lehet érteni, miért a Gladbachnál vezették be ezt a furcsa felkészülési módszert. A jelenlegi Bundesliga-táblázat első hat helyezettje közül ez a csapat az egyetlen, amelynek összességében nem kedveztek a játékvezetői ítéletek. Ha helyesek lettek volna a bírói döntések, a Mönchengladbach a harmadik helyen állna, és csak négy pont választaná el az első helytől. Mert amíg e csapatnak összességében egyetlen pontot sem hoztak a játékvezetői hibák, a Bayern München két ponttal, az RB Leipzig és a Borussia Dortmund hárommal-hárommal, a Schalke néggyel, a Leverku­sen pedig öttel jobban áll a valóságban, mint ahogyan a szabályok szerint kellene. Igaz, ők sehol sincsenek az ezen a téren legnagyobb nyertesnek számító, a jogosnál tíz ponttal többet szerző Wolfsburghoz képest.

Csak hát a valóságbeli végelszámolásnál ezt nem lehet figyelembe venni, és ott épp annyi értelme van a reklamálásnak, mint a pályán. Igaz, a közelmúltból találtam olyan példát, amikor Németországban egy klub, illetve a városhoz köthető személy nem állt meg a szövegelésnél. A német másodosztályban 2018 tavaszán az Aue 1–0-ra kikapott a Darmstadttól, emiatt a bentmaradásért osztályozót kellett játszania a Karlsruhéval (amit végül megnyert), miközben riválisa csont nélkül megkapaszkodott. Sören Storks játékvezető a felvételek szerint egy-egy szabályos gólt és tiszta tizenegyest nem adott meg az Auénak, további egy büntető sorsa meg vitatható volt. (Akkor még nem intézményesítették a videobírót.)

Helge Leonhardt, az Aue klubelnöke visszafogott volt, amikor így fogalmazott: „Talán át kellene vizsgálni a bírók számláját, hátha érkezett oda valami. Nincs bizonyítékom, de gyanús a helyzet. Elképesztő nagy szemtelenség egy ennyire tiszta gólt nem megadni egy ilyen fontos mérkőzésen”. Csapata óvott, felvetette a büntetőjogi felelősséget és a kártérítés igényét (lett is Leonhardt ellen fegyelmi vizsgálat és büntetés…), ugyanakkor Tobias Andrä, a városi tanács tagja (a mi önkormányzati képviselőnknek felel meg) nem kispályázott, csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett. „A múlt azt mutatja, ilyen helyzetben ébernek kell lennünk. Storks méltatlan volt arra, hogy profi meccset vezessen. A következő idényre ennek hatással kell lennie, semmi keresnivalója a profi futballban” – indokolta meg a lépését, amit tetézett azzal, hogy levelet írt Lutz Michael Fröhlichnek, a játékvezetői bizottság akkori elnökének, és követelte, indítsanak a kollégával szemben fegyelmi eljárást.

Valahol ennek a kapcsán jutottam el odáig, hogy a rendszerből hiányzik a kölcsönös tisztelet, és a képek, illetve helyszíni élmények láttán az az érzésem, nagyon nehéz megmondani, kinek kellene nyitnia a másik felé. Vélt vagy valós igazságtalanság miatt üvöltő játékos és a kezébe kapott hatalomtól megrészegedő bíró mindig lesz, közöttük meg tegyen igazságot, aki tud. Erre példa, hogy Lutz Wagner korábbi Bundesliga-játékvezető amondó: „A bírók emberek, akik munkájukon, a játékvezetésen keresztül megérdemlik a tiszteletet”. A másik oldalról meg a fentebb már említett Lainert tudnám idézni, aki az interjújában túlzott érzékenységgel vádolja a játékvezetőket. „A reklamálásoknál több együttérzést várok. Nekem úgy tűnik, néha túldramatizálják a helyzetet. Az én szememben nem a tiszteletlenség jele, ha valaki érzelmektől fűtötten hangosabb lesz”. Nyilván nem kell leordítani a bíró fejét egy téves ítéletnél, hiszen tökéletes, minden helyzetet hibátlanul megoldó futballista sem született még, de ugyanilyen okból alighanem az is hibás hozzáállás, ha valaki megfellebbezhetetlenül, úgy az Olümposz magasságából osztja az igazságot, és nem is biztos, hogy mindig helyesen, ahogyan azt a számok mutatják.