Manuel Neuer sem lép többet pályára a német válogatottban

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 15:21
Yann Sommer után egy másik kiváló kapus, Manuel Neuer is lemondta a válogatottságot (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli Bayern München 38 éves, világbajnok kapusa, Manuel Neuer Instagram-oldalán jelentette be, hogy többé nem lép pályára a német válogatottban.

Mint ismert, a közelmúltban több kiváló német labdarúgó döntött úgy, hogy lemondja a nemzeti csapatban való szereplést. Toni Kroos még a németországi Európa-bajnokság előtt meghozta döntését, míg Thomas Müller nem sokkal a kontinenstorna után döntött így, a napokban pedig Ilkay Gündogan is követte őket.

A németek Eb-búcsúja után egyébként Neuert is kérdezték a válogatottban való szerepléséről, de akkor még úgy fogalmazott, hogy időre van szüksége, hogy meghozza döntését.

„Köszönöm, Németország! Imádtam viselni a válogatott mezét!” – írta Instagramra feltöltött videójában a nationalelfben 124 mérkőzésen pályára lépő, 2014-ben világbajnoki címet szerző kapus.

„Kedves szurkolók, kedves Németország! A napnak valamikor el kellett jönnie. Ma véget ért a pályafutásom a német válogatottban. Aki ismer, tudja, hogy ez a döntés nem volt könnyű számomra. Több mint tizenöt év telt el a bemutatkozásom óta, amikor az Egyesült Arab Emírségek ellen játszottunk és rendkívül ideges voltam. Sok hullámvölgyünk volt a nemzeti csapattal, de szerintem mindenki ismeri a csúcspontot. Győzelem a Maracana Stadionban Argentína ellen, ahol világbajnokok lettünk. Ha visszatekintek, büszkeséggel és nagy hálával tölt el. Több mint hét évig voltam a válogatott csapatkapitánya, amíg megsérültem. Amit ezután tehettem, az ráadás volt számomra, és az a tény, hogy pályára léphettem egy hazai Európa-bajnokságon, az ennek a megkoronázása volt” – fogalmazott bejelentővideójában Manuel Neuer.

Neuer már utánpótlásjátékosként is sikereket ért el a német válogatottal, hiszen a 2009-ben megnyerték az U21-es Európa-bajnokságot, s a 2008–2009-es idényben őt választották az év legjobb U21-es kapusának hazájában. Még ebben az évben Joachim Löw irányítása alatt bemutatkozott a felnőttválogatottban is, amelyben összesen 124 meccsen védett: 28 felkészülési mérkőzés mellett 26 Eb-selejtezőn, 19 vb-selejtezőn, 20 Európa-bajnoki, 19 világbajnoki mérkőzésen, illetve 12 Nemzetek Ligája-mérkőzésen mindössze 118 gólt kapott (1-es alatti meccsenkénti gólátlag), s 51 mérkőzésen őrizte meg kapuját a góltól.

Neuer oroszlánrészt vállalt a német válogatott 2014-es világbajnoki címében is, hiszen csupán négy gólt kapott a brazíliai tornán, amely után – 2011-et követően másodszor – 2014-ben is őt választották meg Németország legjobb labdarúgójának.

A klasszis kapus nagy tornákon (Eb, vb) összesen 39 mérkőzésen lépett pályára, ez a legtöbb egy német válogatott játékostól, s az európai labdarúgók között is csak Cristiano Ronaldo előzi meg, aki 52 találkozón játszott nagy tornákon.

 

Legfrissebb hírek

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29

Kimmich marad a Bayern Münchenben – hivatalos

Német labdarúgás
2025.03.13. 14:46

Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
2025.03.06. 16:15
Ezek is érdekelhetik