Kaviccsal, naranccsal dobálták a hős kapust

Ez a cikk egy korábbi írás folytatása, kiegészítése, hiszen Hegyi Tamás Santanderi délután címmel közzétett nagyszerű felfedezése (Népsport, 2018. június 11.) bővebb kifejtést is érdemel. Az említett publikáció a külföldi futballirodalom legismertebb magyar vonatkozású darabjának, Rafael Alberti (1902–1999) spanyol költő Óda Platkóhoz című versének hátterét világítja meg (egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a közkeletű két t-s változattal ellentétben 1898-as születési anyakönyvi kivonata alapján Platkó vezetéknevének egy t-s írásmódja a helyes).

A tematikus összeállításokban rendszeresen hivatkozott költeményt konkrét sportélmény ihlette: az 1923 és 1930 között az FC Barcelona kapuját őrző futballista 1928-as Király-kupa-döntő mérkőzésén nyújtott hősies teljesítménye. A santanderi El Sardinero Stadionban játszott első találkozó 1:1-es döntetlenre végződött az FC Barcelona és a Real Sociedad között, a magyar kapus megdöbbentően elhivatott, önfeláldozó játéka súlyos sérülésbe torkollott, le kellett őt vinni a pályáról, ám csapattársa, Josep Samitier sérülése nyomán kénytelen volt visszatérni. A lelátón drukkoló Albertit lenyűgözték a látottak, lelkesült műve a csodálatos kapusjellem lírai dicsérete.

A korabeli szokásoknak megfelelően a mérkőzést két nappal később, május 22-én ugyanazon a helyszínen újrajátszották (a barcelonai kaput a harcképtelen Platkót helyettesítő Ramón Llorens védte), ám ismét 1:1-es döntetlen született, így következhetett a második újrajátszás. Az amszterdami olimpia futballversenyei után, a hazatérő spanyol játékosokkal kiegészült csapatok június 29-én feszültek ismét egymásnak Santanderben, Platkó még mindig nem léphetett pályára, ám a Barcelona nélküle is nyert 3:1-re.

Itt kell tennünk az első észrevételt a Hegyi Tamás által hivatkozott történethez. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy Rafael Alberti versét a közismert, Somlyó György-féle 1960-as évekbeli fordítás előtt majdnem harminc évvel, 1934-ben már közölte magyar változatban Brachfeld Olivér irodalomtörténész, műfordító, a katalán irodalom kutatója. A kevéssé ismert ősverziót, amely az eredeti spanyolországi megjelenés címét szerepeltette (az Óda Platkóhoz változat helyett a játékos nevével és az ominózus mérkőzés dátumával), e helyütt kilencven év után újra teljes terjedelmében közöljük.

A Literatura folyóirat 1934. április 1-i számában található első közlés apropóját – a Platkóra még MTK-játékos időszakából emlékező – Brachfeld Olivér friss, Rafael Alberti lakásán tett látogatása adta. A Mész és Ének (Cal y Canto) című kötet szerzőjével a kapusnak szentelt versről folyt a társalgás, amelynek magyar sajtóbeszámolójában feltűnően sok a tárgyi tévedés. Nem tudhatjuk, hogy ezek esetleg Brachfeld Olivér pontatlanságai, vagy netán valóban Rafael Alberti volt az, aki saját költeményének előzményeként a valóságos 1:1-es döntetlen helyett a Barcelona Bilbao felett aratott, 4:1-es győzelmét említette. Utóbbi adat sehogy sem stimmel: a santanderi stadionban az ellenfél a Real Sociedad volt, a harmadik mérkőzésen 3:1-re nyert a Barcelona, Platkó nélkül.

„Plattkót majdnem agyonrúgták ezen a mérkőzésen... Vérző fejjel állott a kapuban, és mindent kivédett. Nem értettük, mi tartja benne a lelket. Amikor aztán a bíró lefújta a meccset, Plattkó ájultan esett össze, csak addig bírta erejével, amíg a meccs be nem fejeződött, akkor az emberfeletti erőfeszítés megbosszulta magát” – emlékezett vissza a költő a nevezetes délutánra (a Literatura-cikkben két t-vel szerepel a játékos neve). E helyütt csak a 2018-as Népsport-cikkből kimaradt részt idézzük, ahogyan abból az irodalmi igényű, név nélkül megjelent, másfél oldalas Nemzeti Sport-beszámolóból is, amely a sportlap 1928. június 15-i számában magasztalta a Barcelona kapusát.

„Tavaly nyáron hastífuszt kapott Plattkó és hosszú heteken át nyomta az ágyat, lebegett élet és halál között. Vasszervezete legyőzte a betegség gyilkos erejét is, de a 83 kilós ember, amikor elhagyta az ágyat, csak 56 kiló volt. Ilyen testsúllyal, ilyen kondícióban a kanalat is nehéz a szájhoz emelni, a sétapálcát is alig bírja a kéz, a csapat vezetői azonban máris a kapuban akarták látni kitűnő, de drágán fizetett kapusukat” – írta a magyar sportlap az előzetes nehézségekről, ezerötszáz pesetás fizetést emlegetve, a pálya eseményeit pedig így taglalta: „Mérhetetlen, nálunk elképzelhetetlen izgalmak közt folyt le az első mérkőzés. A bikaviadalok hangulata tanyázott a nézőtéren és szinte a római gladiátorok harca elevenedett meg modern kiadásban a veszett iramban hajtott, kergetett labda körül a pályán. Csupán Plattkón nem fogott az erő, a kíméletlenség és a közönség tombolása nyomán a brutalitásig megvadult ellenfél hatalma. (…) Félidőben tűnt ki, hogy balkezén az egyik ujj eltörött, fején tizenkétcentiméteres hasadás tátong és a szemére hatalmon ütést kapott annál a vakmerő, de sorsdöntő védésnél. Fején tizenkét kapoccsal fogták össze a repedést, kezét bekötözték, szemét borogatták a szünet alatt. A második félidőben fején és a karján egyaránt hatalmas pólya díszlett. (…) A tribün üvöltött, ordított, mintha csak halált kiáltott volna Plattkóra, kaviccsal, naranccsal dobálták, akik közelében voltak valahányszor kapuja közelébe került a labda, a csatárok pedig, fenevadként támadtak, száguldottak feléje, rohantak rá. De Plattkó most sem adta fel a harcot, állta az embertelen küzdelmet. Az egyik vetődésnél lerúgták a kötést a fejéről úgy, hogy a tizenkét kapocsból hét felszakadt. Még csak ki sem állott egy percre sem, hanem máris dobta magát a másik rohamba. Ráfutottak, valósággal összetaposták, hogy egyetlen porcikája sem maradt ép, mert kék és zöld foltok jelezték mindenütt a testén a rettentő tusa nyomát. A bőrt szinte letaposták sok helyen róla, hogy véres, összetört testtel hagyta el végeredményben a pályát, ahol a mérkőzés sorsát megmentette.”

Így hódította meg az ifjú költő és sok ezernyi szurkolótársa szívét a „szőke magyar medve”.