Köteles Erzsébetet rendületlenül ment előre

Egész életét vitalitás és tartás jellemezte. A 2012-es londoni olimpia előtt az 1948-as játékok sportolóival készített interjúban elmondta, mindkettő valószínűleg székely gyökereiből eredeztethető. „Dolgozott bennünk a megmutatni akarás. Én ugyan Pesten születtem, de édesapám székelyudvarhelyi, és én is székely vagyok, ez biztos. Nem adom fel, megyek előre rendületlenül, mindig is jellemző volt rám, hogy valamit kötelességem nem megcsinálni, hanem jól megcsinálni.”

A szülői ház hatása elvitathatatlan. Úgy nőtt fel, hogy minden hétvégén összegyűltek a nagyszülők, a keresztszülők, a család, és ott a kisgyermekek mindig előadtak valamilyen produkciót. Volt, aki tornázott, akadt, aki zongorázott vagy szavalt. Úgy ötéves lehetett, amikor édesapja megtanított neki egy verset, amit előadott a családnak. „Ilyen nagy volt Magyarország, most ilyen kicsi már, rossz emberek elrabolták, jaj Istenem, de nagy kár.” Ez nagyon bevésődött a lelkébe.

Az még inkább, hogy tízévesen elütötte a villamos a Vörösvári út–Bécsi út kereszteződésénél. Csodával határos módon egy csontja sem tört el, ennek ellenére három hónapig kórházban volt. Csak októbertől járhatott a Lajos utcai polgári iskolába, a testnevelő tanára Franz Vali néni volt. Kérdezte tőle, kicsoda, Köteles Erzsébet megszeppenve elmondta a balesete történetét, mire Vali néni megjegyezte: „Na, fiam, jó pipa lehet, ha villamos alatt mászkál.” Az egyik óra végén viszont így szólt: „Egészségükre, Köteles, maga itt marad!”

Vali néni kiszúrta, hogy a vékony lányban van valami, úgymond próbára tette, majd elvitte a Nemzeti Torna Egyletbe (NTE), a klubban ismerte meg Keleti Ágnest. Már a második évben csapatbajnok lett, az 1942-es év pedig meghozta az első egyéni aranyérmet is ugrásban. Hatszoros magyar bajnokként, és az 1947-es Balkán Játékok csapatban aranyérmeseként készült az 1948-as olimpiára. S hogy milyen érzésekkel utazott Londonba? „A lakásunkat lebombázták a háborúban, menekültünk egyik helyről a másikra, a Testnevelési Főiskolán döglött lovakat hordtunk, hogy tanulni tudjunk, ezek után az volt a minimum, hogy külföldön megmutassam, mit tudok. Ott én voltam Magyarország, én, a hülye kis Köteles Erzsébet. Én legalábbis ilyen szemlélettel mentem ki Londonba.”

Mi történt az angol fővárosban, megmutatta-e, mit tud? Idézzük az első olimpiáján első érmét szerző tornászt: „Akkor még a nőknek nem volt külön szerenkénti verseny, hanem mindenki pontszámát összeadták, s ebből alakult ki a végső sorrend. És ennek alapján mi győztünk, a csehszlovákok előtt, ám ők megóvták az eredményt. Arra hivatkoztak, hogy amikor Nagy Manci elejtette a karikát, a hibázást csak a kiviteli zsűri sújtotta pontlevonással, a technikai nem. Az óvást elfogadták, így lettünk másodikok.” Tegyük hozzá, Keleti Ágnes az egyik szeren, lengőgyűrűn a leugrásnál megsérült az edzésen, nem is állhatott rajthoz, a csapat Weckinger Edit, Kövi Mária, Karcsics Irén, Köteles, Balázs Erzsébet, Tass Olga (Fehér Anna, Nagy Margit) összeállításban nyert ezüstöt.

Helsinkiben 1952-ben sem volt szerencsénk, ott Korondi Margit a buzogányt ejtette el, bronzérmesek lettünk a kéziszercsapattal. „Nekem privát balszerencsém, hogy talajon leszorultam a dobogóról, minden esélyünk megvolt, hogy három magyar, Keleti, Köteles, Korondi sorrendben álljon fel, de engem éppen a magyar pontozó pontozott le, egy századdal maradtam le a harmadik Korondi Grétitől és a dobogótól.” Összetettben másodikok lettek a lányok Korondi, Keleti, Weckinger, Tass, Köteles, Kövi (Bodó Andrea, Karcsics) összetételben.

Az 1954-es római vb-n a kéziszercsapat sporttörténeti sikert ért el, aranyérmes lett. Köteles így emlékezett: „Londonban a karika gurult el, Helsinkiben Korondi Gréti elejtette a buzogányt, úgyhogy a szerencsével mindkét alkalommal hadilábon álltunk. De nem akartunk mindent a balszerencsével magyarázni, ezért közösen kiötlöttük, hogy olyan szerrel kellene csinálni a gyakorlatot, amellyel, ha hibázunk is, a következmény nem hagy mély nyomot a pontozókban. Egy karika vagy buzogány elejtése, hogy úgy mondjam látványos, ami felerősíti a hibázás tényét. Szóval az 1954-es vb-re már zászlógyakorlattal készültünk, s még valamivel: a felkészülés során nemcsak a torna részt erősítettük, hanem a jobb összhatás miatt nagy hangsúlyt fektettünk a művészi tornára is. Persze nagyon sok tényezőnek kellett összejönnie a sikerhez. Rómában például szabad téren voltak a versenyek, s fújt a szél. Rettegtünk, hogy mi lesz így a gyakorlatunkkal. S ahogyan elkezdtük, egyszerre elállt a szél.”

Rómában selyemzászlóval, Melbourne-ben, az olimpián szalaggal mutatták be a magyar hölgyek a műszabadgyakorlatot.

De az 1956-os ötkarikás játékok előtt Budapesten október 23-án kitört a forradalom. Köteles azt mondta, nem tudja, hogyan viselte volna el, ha nincsen olyan nagy cél az életében, mint az olimpia. A család Bartók Béla úti lakása belövést kapott, egy válaszfal kártyavárként omlott össze, szerencsére a gyerekeknek haja szála sem görbült, a tornász vitrinje néhány tiszteletdíjjal viszont porrá lett. „Az elutazás és a kint tartózkodás idején a sportot és a másra vonatkozó dolgokat sikerült ketté választanom magamban. Mindig a csak azért is hangulat kerekedett felül bennem, nem lehet, hogy megint nem jön össze az arany. Másrészt azért nem jártam csukott szemmel és füllel. Nagyon meglepődtem, amikor Nymburkban a csapatgyűlésen Keleti Ági felszólalt, azt sérelmezte, hogy a kommunisták minket eddig félrevezettek. Pedig közülünk leginkább ő volt a rendszer híve. Aztán már Melbourne-ben érkeztek a rémhírek, hogy deportálják a fiatal férfi lakosságot, meg olyanoknak adtak át megnyugtató híreket a családjáról, akinek nem is volt még családja. Gyakran felvetődött bennünk, hogy mit keresünk mi itt? Egymást győzködtük, ha kellett vigasztaltuk. A nehéz pillanatokban Szentgyörgyi Albert professzor mondása jutott az eszembe; a sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb, legnemesebb nevelő eszköze. Azt is vallom, segített bennünket, hogy egy csapat voltunk. Ráadásul egy ilyen gyakorlatnál annyi mindenre kellett figyelni. Egyszerre mosolyogni, együtt venni a levegőt, egyáltalán, egyszerre dobbanjon a szív. Elterelődött a figyelem az otthoni dolgokról. Ebben még olyan apróság is segített, hogy elmentünk fodrászhoz, hogy a gyakorlatra szép legyen a frizuránk.”

Akadt azonban egy „apróság”, amely nem segített: Tass Olga nemzeti színű szalagja eltűnt, Köteles meggyőződése, hogy ellopták. Csak szivárvány színűt lehetett szerezni, Herpich Rezsőné csapatvezető azt mondta a zsűrinek, Tass szalagja azért ilyen, hogy szimbolizálja a világ ifjúságának összefogását. A gyakorlatot Melbourne-ben látta az angol királynő férje, Fülöp edinburghi herceg, s annyira tetszett neki, hogy a lányoknak meg kellett ismételniük.

Ám a forradalmat követően szinte mindenki számára új élet kezdődött: az aranyérmes csapat tagjai közül Korondi Margit, Bodó Andrea és a tartalék, Nagy Márta az Egyesült Államokban telepedett le, Keleti rövid ausztráliai tartózkodást követően egy ideig Izraelben élt, később végleg hazatért. Tass Olga, Köteles és rövid olaszországi kitérő után Kertész Alice Magyarországot választotta. Nem túlzás azt állítani, „Erzsike” az Isten, haza, család szentháromság jegyében élte itthon az életét. Úgy vélte, ha a sportvezetőség rugalmasabb, a Sports Illustrated amerikai túrájára elutazók közül számos sportoló hazatért volna, szerinte legalább a kint lévők fele. Elhíresült mondása: „Sok értéket meg lehetett volna menteni, ehelyett Melbourne a magyar sport Trianionja lett.”

Az olimpiai bajnok nem szakadt el sportágától, edzőként és versenybíróként tevékenykedett, testnevelő tanári munkáját szívügyének tekintette. Élete végéig aktív maradt, 94 évesen távozott közülünk.