Népsport: Innsbruck beugróként lett másodszor is olimpiarendező

Emlékeztető

XII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK Helyszín: Innsbruck (Ausztria) Időpont: 1976. február 4–15. Résztvevő országok száma: 37 Résztvevő sportolók száma: 1129 (898 férfi, 231 nő) Magyar sportolók száma: 3 (2 férfi, 1 nő) Sportágak száma: 10 Aranyérmek száma: 37

Tirol fővárosa az osztrák államszerződés után kilenc évvel, 1964-ben már volt házigazdája téli olimpiának – közmegelégedésre –, és a derék innsbrucki­aknak eszükbe sem jutott, hogy még egyszer az életben ők fogadhatják a világ legjobb téli sportolóit. Csak azzal nem számoltak (igaz, a NOB sem…), hogy a coloradói Denver visszalép a rendezéstől.

Az amerikai nagyváros 1970. május 12-én Sion, Tampere és Vancouver előtt kapta meg a XII. téli játékok rendezési jogát (1960, Squaw Valley után hazájából másodikként), ám két évvel később Colorado államban népszavazást tartottak, amelyen a választók 59.45-a elutasította az olimpia döntően állami finanszírozását. A fő aggályok a ma is megszokottak voltak (nem véletlen, hogy aki tényleg rendezni akar, az nem tart róla népszavazást…): a költségek megtriplázódása, a környezeti károk veszélye a Sziklás-hegységben és az, hogy az olimpia hosszú távon nem térülne meg.

Ennek következtében aztán Denver 1972 novemberében hivatalosan is visszalépett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sokat nem siránkozhatott, hiszen alig több mint három év volt hátra az eseményig, sürgősen új rendezőt kellett találnia. Az idő szorításában a NOB hamar rájött, hogy csak olyan várost választhat, amely már rendelkezik kész sportlétesítményekkel, van tapasztalata téli olimpia rendezésében, és minimális új beruházást igényel. Márpedig Innsbruck épp ilyen volt.

Így aztán tizenkét év után a láng visszament oda, ahonnan egyszer már eljött – a nyári olimpiák többszörös rendezői közül a legkisebb szünet 24 év, Párizs 1900 után 1924-ben lett ismét házigazda, ám közben lezajlott egy világháború, és teljesen megváltozott a világ, 1976 előtt ilyesmiről szó sem volt.

A lényeg: hiába jelentkezett be egy másik amerikai város, a később 2002-ben házigazda Salt Lake City, a NOB 1973. februári rendkívüli ülésén hivatalosan is Innsbrucknak ítélte az 1976-os téli olimpia rendezési jogát.

A versenyhelyszíneket tekintve értelemszerűen inkább felújításról és korszerűsítésről, nem pedig új építkezésekről beszélhettünk, a legtöbb létesítmény az 1964-es olimpiáról származott. (Terepeket tekintve pedig amúgy is elsőrangúan álltak az osztrákok, gondoljunk csak az alpesi sízőknek otthont adó Bergiselre és Patscherkofelre, vagy éppen az északi sízők otthonára, Seefeldre.) Emiatt aztán a 1976-os játékok jóval olcsóbb volt elődeinél. Az már a szerencse számlájára írható, hogy a tizenkét évvel korábbi, híresen enyhe osztrák téllel szemben (az első innsbrucki olimpiához kellettek az akkor nagyon modernnek számító hóágyúk is) ezúttal hidegebb volt, az időjárás nem tett keresztbe a szervezőknek.

A professzionalizálódó nemzetközi sportvilágban nagy médiafigyelmet kapott az 1976-os téli olimpia, amely már a látványos NDK-s előretörés jegyében zajlott, szapporói második helyüket vastagon megerősítették a keletnémetek az éremtáblán. Bemutatkozott a programban a jégtánc – mindjárt az ifjú Regőczy Krisztina és Sallay András remek ötödik helyével. („Műkorcsolya – jégtánc. Aki ad valamit magára, jelen kell, hogy legyen. No, nem izgulni, inkább szórakozni jöttek az előkelőségek, a győztes felől tényleg nem lehet senkinek sem kétsége, a Pahomova, Gorskov kettős külön klasszist képvisel. Beérni vagy akárcsak megközelíteni őket – lehetetlen. Honfitársaik, Mojszejeva és Minyenkov méltó ellenfelek ugyan, de az első hely bérletét még nem váltották meg. S íme, itt vagyunk mi is – magyarok. 

A téli olimpián először mondja be a hangszóró, hogy Ungarn – s utoljára. A Regőczy, Sallai (sic!)kettősnek, mini csapatunknak helyzete nem irigylésre méltó. Hiszen ha hibáznak, ha egyetlenegyszer rosszul jön ki a lépésük, nincs más, aki kárpótolhatná a nézőket a sikertelenségért. Krisztina és András kitűnően futja a kűrt, s amikor a csárdás után felhangzik a nagy taps, boldogan ölelkeznek össze. Ötödikek. Azt nyújtották, amit vártak tőlük” – írta a szinte kizárólag szovjet sportolókat meginterjúvoló Népsporthoz képest a maga szűkszavúságában is bőséges terjedelemben tudósító Képes Sport.)

Műkorcsolyában a két egyéni győztes, a brit John Curry és az amerikai Dorothy Hamill később a profi jégrevük hatalmas sztárja lett, de az 1976-os versenyekre elsősorban a hetedik helyen záró Terry Kubicka miatt emlékezhetünk – a különc amerikai hirtelen ötlettől vezérelve bemutatott egy hátraszaltót…

A bob- és szánkóversenyeket az olimpiák történetében először rendezték ugyanazon a pályán, alpesi síben pedig a férfiaknál szépen eloszlottak a nagyhatalmak között az érmek. A lényeg viszont, hogy lesiklásban Fanz Klammer megnyerte az osztrákok első aranyát (a második a síugró Karl Schnablé lett), és ha ebben a számban osztrák a bajnok, akkor azzal az olimpiával már nagy baj nem lehet. A nőknél a nyugatnémet Rosi Mittermaier két aranyérmet nyert, 0.12 mp-en múlt, hogy nem hármat.

A szovjet Tatjana Averina négyszer állt dobogóra gyorskorcsolyában (kétszer arannyal a nyakában), a Valentyin Tyihonov vezette Szovjetunió az ifjú Tretyakkal a kapuban, elöl a félelmetes Mihajlov, Petrov, Harlamov trióval sorozatban negyedszer nyerte meg a jégkorongtornát, amelyre a tanítómester Kanada 1972 után újfent nem küldött csapatot…

Az 1976-os játékokra (amely az első volt az ír Lord Killanin NOB-elnöksége alatt) egy második üstöt építettek az olimpiai lángnak, amit az első inns­brucki olimpiáéval együtt gyújtottak meg. És a téli játékok történetében először vettek el valakitől doppingvétség miatt érmet: Szapporó háromszoros bajnoknője, a szovjet Galina Kulakova hiába lett harmadik 5 km-es sífutásban, ephedrint mutattak ki a szervezetében…

Az 1976-os innsbrucki téli olimpia a televíziózásban is mérföldkő lett, mert itt vált a sportközvetítés színes, kamerahasználatában modern, globális, nézőközpontú termékké – éppen olyanná, mint amilyennek ma ismerjük. Ez volt az egyik első olimpia, ahol a tévé nem csupán közvetítette az eseményt, hanem alakította is a menetrendjét. Egyre több versenyt rendeztek a sportolóknak kevésbé ideális, ám a nyugat-európai és észak-amerikai nézőknek kedvező időpontban. A sport elkezdett alkalmazkodni a médiához.

Ausztria nemzetközi megítélésének rendkívül jót tett a második inns­brucki olimpia, megerősítette a megbízható, semleges ország képét, a turizmus és a gazdaság pedig olyan lökést kapott, amiért Ausztria utólag is hálás lehetett a denverieknek. Kilőtt a téli sportturizmus, az olimpiai létesítmények pedig még hosszú évtizedekig használatban maradtak.

Így is lehet, így is lehetett.