NFL: Terrell Suggs hosszabbít, Anquan Boldin is követheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.17. 17:00
null
Az egy éve bajnoki címet ünneplő Suggs hosszabbít a Ravensszel (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Baltimore Ravens hosszabbított kiváló védőjével, Terrell Suggsszal.

 

 

A 2003-as játékosbörze első körében kiválasztott irányítósiettető linebackert hatszor választották be eddig a Pro Bowlba, 2011-ben az év védője díjat is besöpörte, ezzel együtt pedig természetesen az év csapatában is bekerült.

A 31 éves játékos a 2012-es idény végén bajnoki címet nyert a Baltimore-ral, amelynek színeiben eddig az alapszakaszban 667 szerelést, 94.5 sacket (6. legtöbb az aktív játékosok között) jegyzett, 7-szer kapta el az ellenfelek irányítójának passzát, és 27 labdavesztést erőszakolt ki.

Suggs a 2014-es szezonban 12.4 millió dollárt foglalt volna a fizetési sapkából, ennek csökkentésére pedig hosszú távú szerződést kötött vele együttese. Ezzel a manőverrel a Hollóknak több helyük marad Eugene Monroe támadófalember és Dennis Pitta tight end szerződésére.

Egy másik, a Ravensszel 2012-es idényben bajnoki címet nyerő klasszis, Anquan Boldin is új szerződést köthet hamarosan, a Super Bowlban legyőzött San Francisco 49ershöz szerződő elkapó várhatóan szintén hosszú távú szerződést köt majd.

Legfrissebb hírek

A hazai pálya januárban jelenti a legnagyobb előnyt az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.01.21. 14:51

NFL-rájátszás: kiharcolta a továbbjutást az Eagles, az utolsó percekben dőlt el a Bills–Ravens szuperrangadó

Amerikai sportok
2025.01.20. 05:16

A Billsnél az elkapósor, a Lionsnál a sérülések, de mi lehet a Kansas City gyenge pontja?

Amerikai sportok
2025.01.18. 10:30

NFL-rájátszás: villogott a Texans védelme, szinte esélyt sem hagytak a Steelersnek Lamar Jacksonék

Amerikai sportok
2025.01.12. 05:03

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

A Cincinnati győzött Pittsburghben, még bejuthat a playoffba

Amerikai sportok
2025.01.05. 08:50

NFL: akiknek bejött az idei klubváltás, és akik befürödtek

Amerikai sportok
2024.12.31. 10:59

NFL: visszavágott az NFC-döntőért, 14–2-re javította mérlegét a Detroit Lions!

Amerikai sportok
2024.12.31. 07:53
Ezek is érdekelhetik