Népsport: a franciák voltak a magyarok

Hetven évvel ezelőtt a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa-kupája első, 1955–1956-os kiírásának negyeddöntőjénél jártunk, az MTK-ból lett Vörös Lobogó a francia Stade Reims együttesével játszott. A sorozat első kiírását még nem az UEFA, hanem a L’Équipe francia sportlap meghívására rendezték 16 csapattal. A BEK – amelynek létrehozása az újságíró Jacques Ferran és Gabriel Hanot nevéhez fűződik – presztízse korántsem volt akkora, mint napjainkban a BL-é, ez is oka lehetett, hogy az 1954-ben bajnok Bp. Honvéd helyett az ezüstérmes Vörös Lobogó vágott neki a kupaidénynek.

A nyolc közé jutásért Hidegkuti Nándorék a belga Anderlechtet intézték el (6:3, 4:1), a Reims elleni találkozókat decemberben rendezték, a mieink az 1955-ös bajnokság utolsó fordulójában a Szombathely ellen 2:0-ra elvesztett bajnoki után (1955-ben a VL ismét második lett, a Honvédtól négy pont hátrányban) utaztak Párizsba. A franciák elleni találkozóról egyébként a csapat tagja, Zakariás József tudósította a Népsportot.

A fedezet a 4:2-es vereség után leírta, meglepte őket Raymond Kopa játéka, mert a csatár nem a frontvonalban küzdött, hanem épített. A kapott gólokról így írt: „Némileg balszerencsénk volt (…), az első félidőben bekapott három gól közül csak egy volt szép támadás befejezése, a másik kettő kavarodásból született.” A L’Équipe úgy vélte, „a Reims eddigi legjobb játékát nyújtotta és a 4:2-es győzelmével jelentős lépést tett a klubcsapatok Európa-kupájáért folyó küzdelem négyes döntőjébe való jutás felé.” A L’Humanité szerint: „Nagy küzdelemben eddigi legjobb teljesítményével nyert a Stade Reims. Mintha a Reims játszotta volna a magyar labdarúgást!” France Soir: „Sikerült egy ilyen csillogó klubcsapatot legyőzni, mint a budapesti Vörös Lobogó.” Kopa nyilatkozott a L’Équipe-nek: „Bebizonyítottuk, hogy csapatunk eléri a legjobb európai klubcsapatok színvonalát. Játékunk nemcsak a nézők jó részét, hanem a Vörös Lobogó játékosait is meglepte. (…) Azt hiszem, hogy kétgólos előnyünk futja a továbbjutásra is.” A VL nem tért rögtön haza, december 18-án a másodosztályú Grenoble, 22-én a Nice ellen győzött 6:1-re, illetve 2:0-ra. Az utóbbin sérülés miatt nem játszott a francia válogatott Újlaki József. 

A visszavágó előtt a VL edzője, Kemény Tibor elmondta: „Mi úgy ítéljük meg a helyzetet, hogy van esélyünk a kupaküzdelemben való továbbjutásra. (…) A Reims igen jó csapat. Saját bevallásuk szerint ilyen jó teljesítményt még fennállása óta nem nyújtott az együttes, mint ellenünk.” A Lobogó egyik legjobbja, Palotás Péter nem tagadta: „Sokat kell majd mozognunk nekünk támadóknak, szét kell húznunk az ellenfél védelmét és minden helyzetből lőnünk kell kapura.” Az ellenfél szakvezetője, Albert Batteux optimista volt: „Nem izgat bennünket az, hogy vereséget szenvedünk. Tőlünk lehet akár 10:9 is a Vörös Lobogó javára. Csak három góllal ne kapjunk ki. Mert egy a fontos: hogy továbbjussunk!”

Nemhogy három góllal nem kaptak ki a franciák, hanem volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor három góllal vezettek, akárcsak Párizsban… A visszavágót a Megyeri úton rendezték, hogy több néző láthassa, de a szurkolók közül rengetegen késve érkeztek, mert a közlekedés lassú volt. Így sokan nem látták, hogy a 6. percben Glovacki megszerezte a vendégeknek a vezetést, és még nem voltak a lelátón, amikor Lantos Mihály 11-esből kiegyenlített. Ezt követően sem lelhették örömüket a VL játékában, mert félidőben a franciák 3:1-re vezettek, és nem sokkal a szünet után már háromgólosra (4:1) növekedett az előnyük, mint az első meccsen. Így aztán hiába került fölénybe a bajnoki ezüstérmes, csupán az egyenlítés sikerült (4:4).

Az ellenfél továbbjutásának okait a Népsport a következőben látta: „A francia bajnokcsapat nemcsak jól védekezett, hanem védekezésből gyorsan tudott átmenni támadásba. Számtalanszor előfordult, hogy a három előretolt csatárhoz másodperceken felzárkózott a másik kettő és egykettőre gyors, helycserés – afféle magyaros – támadás alakult ki.” Hozzátéve: „A II. félidő nagy részében döntő fölényben játszott a Bp. Vörös Lobogó, elismerésre méltó erőbedobással, szívvel-lélekkel küzdöttek a játékosok, de a továbbjutáshoz szükséges három gólt, sőt a harmadik mérkőzés eléréséhez szükséges két gól különbséget sem tudták elérni. Ebben bizonyos mértékig része volt a játékvezetőnek is, aki a játékidő vége felé két jogos 11-est nem adott meg.” Az értékelést jól jellemzi, hogy a legjobb kritikát Palotás kapta: „A támadósor ragjai közül viszonylag még Palotás játékát lehet dicsérni. A jobbösszekötő főleg a II. félidőben volt mozgékony, igyekezett kapura törni, két gólt is szerzett. A nagy erejű, pontos távoli lövésekkel azonban ő is adós maradt.” Ezek után szinte természetes: „A mezőny legjobbja Kopa, a középcsatár volt. Rengeteget változtatta a helyét, kitűnően kezelte a labdát, ellenállhatatlanul cselezett, s néhányszor lyukra tette társait. (…) A csatár ördöngős cselekkel hagyta faképnél a Lobogó védőit, s aztán mesterien továbbadta a labdát. Higanyszerű mozgását, robbanékony megugrásait, cseleit, technikai képzettségét, helyzetfelismerését gyakran megcsodálhatták a szurkolók.” Az ellenfél teljesítményéről szólva: „A Reims játékmodorában sok a »magyaros« elem.” Börzsey János nem tagadta: „Ha a mieink megközelítően annyit mozogtak volna a pályán, mint a Reims játékosai, akkor behozhattuk volna kétgólos hátrányunkat.” Kemény Tibor előre is tekintett: „A mieink támadásépítése döcögött, sok volt a cél nélkül előrevágott labda, nem volt összhang a csapatrészek között, a helyzeteinket sem tudtuk kihasználni. (…) Korszerűbbé kell tenni együttesünk játékát, elsősorban a gyorsaság tekintetében. Minden részletmegoldást egyszerűbben, gyorsabban kell végrehajtanunk.” Az NS szakírója ehhez hozzátette: „Ne feledjük: szerte a világon mindenütt tanulmányozzák a magyar labdarúgást, nekünk sem szabad pihennünk a babérokon.” A Képes Sport újságírója jól látta: „Ezt a labdarúgást éppen a magyar labdarúgó-válogatott játssza már évek óta, s ez a játék a jellemzője két élcsapatunknak, a Bp. Vörös Lobogónak, de főleg a jó formában lévő Bp. Honvédnak. Igyekeztek elsajátítani a szellemes magyar támadójátékot, megtoldva még nagyobb gyorsasággal s felismerve a testi erő szabályos kihasználásának lehetőségeit.”

A legpontosabban talán a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv fogalmazott: „Függetlenül attól, hogy a Lobogó rossz napot fogott ki, no meg nem is játszott helyes felfogásban, tudomásul kell vennünk, hogy jó néhány európai ország labdarúgósportja sokat javult az elmúlt két évben. Különösen sokat fejlődött a francia labdarúgás, amelyben ma már a korszerű, eredményes csatárjáték majdnem minden alapelemét megtalálhatjuk.”

Nyakunkra nőtt Európa.