Esernyő a madridi nyárban

Előtte még a dicséretes mértéktartás volt az úr. „Papíron csak a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban van kellő esélyünk, elsősorban Darnyi Tamás, a kétszeres felnőtt Európa-bajnok révén” – írta a Népsport 1986 augusztusában a madridi úszó- és vízilabda-világbajnokság előtt. Még a pólósoktól sem remélt sokat, pedig visszatért a Montrealban olimpiai bajnok kapitány, Gyarmati Dezső, aki a tíz esztendeje aranyérmes csapatból reaktiválta Csapó Gábort. „Úgy látom, hogy legalább egy igazán rutinos játékosra feltétlenül szükségem van. Nemrégiben Zágrábban Gerendást és Sudárt próbáltam ki, úgy tűnt azonban, hogy ők megbontják a csapat egységét. Ezután gondoltam Csapóra, aki az olasz bajnokság gólkirálya. Kellő tekintéllyel rendelkezik, hamar megtalálta helyét a fiatal gárdában” – így Gyarmati.

Kijelentésével sokan vitatkoztak, nehezen tudták elképzelni, hogy éppen Gerendás György és Sudár Attila bomlasztanak, de fontosabb kérdés volt, hogy továbbjutunk-e egyáltalán a csoportból, lévén társunk Olaszország és a rendező spanyolok. „Kettő jut tovább. Könnyen lehet, hogy az a kettő, amelyik a legnagyobb különbséggel veri a nem említett, negyedik együttest, a tizenhatos mezőny talán a leggyengébb csapatát, Izraelt” – így az előzetes. Végül nem lett Izrael a mérleg nyelve, hiszen előbb az olaszoktól kaptunk ki (8–9), majd a spanyoloktól (5–7), így csak a 9. helyért játszhattunk – legalább ott sikerrel jártunk.

Az olaszok ellen vezettünk (2–0), ám aztán öt gólt kaptunk zsinórban, a spanyolok ellen két négyméterest védett Kuna Péter, öt emberhátrányt kivédekezett a csapat, ami nagy lélektani előny volt, mégis kikapott. Egy jó közepes, egyetlen klasszist felvonultató (Manuel Estiarte), végül ötödik spanyol válogatottól. Jellemző, hogy Gyarmati kapitány sem talált kifogást. „Senkit sem hibáztathatunk, korrekt volt a játékvezetés, sportszerű a közönség és az ellenfél is. Ha én csinálom tovább, feltétlenül változtatni kell a munka mennyiségén, és elsősorban a minőségén. Elavult az edzésrendszerünk” – mondta. Végül nem maradt kapitány, a válogatott Kásás Zoltánnal folytatta.

Ezen a tornán mutatkozott be a női vízilabda, a magyar csapatot az ötödik helyre várták – ötödik lett. Ez siker volt, hiszen hat csapatban jó, ha száz lány pólózott nálunk akkoriban (köszönhetően az alapító, azóta és mindörökké minden tiszteletet megérdemlő Ördög Évának). Ez volt a vízilabda. A férfi döntőt négyszeri (!) hosszabbítás után nyerte meg Jugoszlávia Olaszország ellen (12–11), másnap pedig jöttek az úszók.

És Darnyi Tamás, aki valóra váltotta a reményeinket.

Először 400 vegyesen lépett a világ tetejére. A szám versenye botránnyal indult, az előfutamban kizárták a világcsúcstartó kanadai olimpiai bajnokot, Alex Baumannt szabálytalan forduló miatt. Azután – ki tudja, mi történt közben? – a svájci futambíró, Nicolas Wildhaber belátta, hogy tévedett. Így aztán Baumann ott lehetett Darnyi mellett a rajtnál, ahogy Szabó József is.

A döntőben Darnyi rajtja nem a legsikeresebb, aztán pillangón már második, háton nagyon elhúz, gyorson nem lehet utolérni – ő a világbajnok. A hajrában Baumann pedig jobb benyúlással az utolsó pillanatban megelőzi Szabót, aki negyedik lett.

A Darnyit (is) edző Széchy Tamás így beszélt a tanítványához – a Népsport tudósítása szerint: „Sikerült! Igaz lett, amiről annyiszor beszéltünk, amiért az egészet csináltad, amiért korábban keltél, amiért róttad a hosszokat, mialatt oly’ sokan az Állatkertben, a Vidám Parkban a szüleikkel szórakoztak, majd néhány év múlva a téren fociztak, az utcákon lődörögtek, moziba jártak, meg játéktermekbe és mindenfelé: lányok után, házibulikra, külföldi kirándulásra…” Végül is mondhatta (volna) az edző, ahogy Szabó Józsefnek is, aki 200 mellen lett a világ legjobbja.

A hozzáértők nem várták tőle a sikert, pedig akkor már ötszörös ifjúsági Európa-bajnok volt, nyert két Európa-kupát, s győzött az amerikai bajnokságon is. Igen ám, de ott volt a kanadai Victor Davis, a Los Angeles-i olimpiai bajnok és világcsúcstartó. Ezzel együtt az óvatosan reménykedők azt mondták, hogy ha száznál közel egyszerre fordulnak, akkor Szabó nyer. Így történt. „Százötvennél már előbb fordul, mint Davis. Százhatvannál, százhetvennél is ő vezet. Még harminc méter van hátra! Szabó csak növeli előnyét, és elsőként ér a célba. 2:14.27. Európa-csúcs! Majdnem három másodperccel jobb élete eddigi legjobbjánál” – áll a tudósításban, s az is, amit a nagy ellenfél Davis mond: „Bevallom, azt se tudtam, ki ez a Szabó. Alig hallottam róla. Száz százalékig biztos voltam abban, hogy én győzök.”

És még nincs vége, jött újra Darnyi, 200 vegyesen. A tudósítás mindent elmond: „Darnyi az első rajtnál kiugrik. Vége. A másodiknál ugyanis fél, kivár, visszamarad. Legalább három-négy méter a hátránya az első fordulónál Pablo Moralesszel szemben. Háton harmadik. Lehetetlen onnan feljönni. De aztán Morales már mögötte van. Ez csodálatos! Lenyűgöző! Félelmetes! Mintha megállt volna a mezőny, mintha kimerevítenék a képet. Csak egy versenyző halad. Csak egy van a vízben. Nyer. Nincs kétség, huszonöt méter lehet már csak hátra, és a 400 méteres vegyesúszás világbajnoka kétszázon is az élen. 2:01.57. Európa-csúcs! Tizenöt századmásodpercre a világrekordtól.”

Mindenki boldog, ünnepel, miközben két ember révén nyertünk három aranyérmet, az összes többi közül egy jutott be a döntőbe. Orosz Andrea 400 gyorson nyolcadik lett. Darnyi és Szabó úgymond esernyőt tartott a küldöttség fölé. Pedig a kiutazás feltétele a döntőbe jutás esélye volt. „A szövetségi kapitány tehetett javaslatot az együttes összetételére. A jelek szerint Hargitay András lágyszívű volt. Vagy túlontúl bizakodó.”

A két aranyérmes különleges jutalmat kapott már a verseny közben Darnyi kérésére: „Hadd menjünk el Szabóval moziba… Itt, a szállótól egy utcára játsszák a Kobrát. A főszerepben Sylvester Stallonéval.” Mehettek. „Kobra. Spanyolul, de a lövések zaja egyforma. A film meghozta a várt örömöt. A teljes kikapcsolódást. Feloldotta a feszültséget.”

Darnyi Tamás befutott, hiszen a két vegyesúszó-számban Európa után (1985, Eb, Szófia) a világot is legyőzte. „Régebben, amíg Korényi Olga néninél úsztam, elsősorban kedvtelésből jártam uszodába. Most már nagyon zavar, hogy mindenki teljesen természetesnek veszi, hogy jövőre és utána is nyerek két aranyat. Nyomaszt ez az esélyesség.”

Széchy Tamás viszont felszabadult: „Minek kezdjek el most álszerénykedni. Hargitayból is, Verrasztóból is, Sós Csabából is, Wladárból is, Darnyiból is, Szabóból is én csináltam világklasszist. A magam módján mindegyikre felnézek, mindegyiktől tanultam, mindegyiket egy bizonyos formában nagyobbra tartom magamnál, és ezt nem is titkolom soha.”

A vízilabda összegzése már kevésbé biztató. Egyre többen mondogatták, hogy túl hirtelen engedték külföldre a legjobbjainkat. Ám ha történetesen néhányan még itthon játszanak, és bekerülnek a válogatottba, csak elodázta volna a legfontosabbat: egy jó csapat összekovácsolását.