Tysonék hátshow-ja – Deák Zsigmond publicisztikája

Az élet rengeteg területén szürreális történéseket hozó, sci-fibe illő hangulatú 2020-as esztendő a sportot sem kímélte. S mivel egyelőre nincs itt az év vége, még marad is az egyedi, sosem volt jellegű idei eseményekből, ezek egyike az egy hét múlva sorra kerülő Mike Tyson–Roy Jones Jr. ökölvívó-mérkőzés. A profi jelzőt egyszerűen nem mertem idebiggyeszteni, mert a „retró rangadóról” alig érkezik olyan tényszerű infó, amelynek bármi köze lenne az igazi sporthoz, a valós sportértékhez. A hír felröppente óta mi is folyamatosan foglalkoztunk a témával különböző aspektusból, még ezeken a publicisztikai hasábokon is (Moncz Attila: Ég a harci tűz, Nemzeti Sport, 2020. november. 10.). Ám a téma szinte kimeríthetetlen, jut még muníció a meccsig és utána is, bármi történik november 28-án éjjel Los Angelesben.A legnehezebb talán az összecsapás műfajának meghatározása. Komoly küzdelemnek nehezen titulálhatjuk, ha az információk szerint tilos a kiütés, nyolcszor két percig tart (az igazi profi címmeccs ugye tizenkétszer három perc), puhább és nagyobb kesztyűben vívják a szokásosnál, három másik egykori legenda „pontozza le” majd otthonról, a tévéfotelből, ráadásul sokáig úgy tűnt, hogy a felek a szparringokon (és korábban az amatőröknél) megszokott fejvédőben pofozkodnak majd. Egy 54 és egy 51 éves jóemberről beszélgetünk, ha nem volt világklasszisokról lenne szó, akkor is fokozottan védeni kellene az egészségüket a koruk és az edzett(len)ségi állapotuk miatt, ezt megértem. De hát a ring mégsem egy gazdag aggoknak alapított szanatórium! Akkor írják ki, hirdessék úgy, hogy öregfiúkmeccs, nincs ezzel semmi gond, legalább tudjuk, mivel van dolgunk. Amikor Puskás Ferenc hazajött 1981 nyarán, mindenki tisztában volt vele, a magyar–angol labdarúgó vb-selejtezőnek van valódi sportértéke, de előtte az öregfiúk Népstadionban rendezett mérkőzése legalább ugyanannyi embert érdekelt Öcsi visszatérte miatt.No és senki sem hirdette, hogy legközelebb Puskás már az A-válogatottban riogatja majd az ellenfeleket, s nem a nagy pocakjával, hanem a góljaival... Mert most épp ez történik, se szeri, se száma a hangzatos nyilatkozatoknak. Már eleve úgy indult, hogy Mike Tyson lerázza a ringrozsdát, aztán már „druszájával”, Tyson Furyval, esetleg Anthony Joshuával vagy Deontay Wilderrel, tehát napjaink legjobbjaival meccsel, a formájáról meg úgy áradoznak, hogy kiütne mindenkit, aki szembe jön... Ugyan már! Valóban ő volt minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka, akiben a dinamika, az ütőerő és a gyilkos ösztön talán sosem tapasztalt esszenciája mutatkozott, megspékelve ringen kívüli élete igazi és műbalhéival, de ezek az idők elmúltak. Már annak is több mint másfél évtizede, hogy az egyébként csak méreteire nézve nagy Kevin McBride elleni utolsó meccsén egyszerűen ülve maradt a sarokban a hatodik menet után, kifacsarva, törődötten és fáradtan, szomorú mementójaként egykori önmagának. De megverte Danny Williams is, Lennox Lewis ellen pedig ahogy a földön feküdt, szivárgott a vér a szemöldökéből, mint egy letaglózott ökörnek... Oké, a képek, felvételek alapján újra sportembernek néz ki, most már nem olyan kövér, mint amikor a Másnaposok című közismert vígjátéksorozat első részében a Las Vegasban kalandozó haverok ellopják a tigrisét, de ettől még nem a régi Iron Mike. A pályafutása alatt már tapasztaltuk, hogy a korral éppen azok a tulajdonságai koptak meg, vesztek el, amelyeknek a leginkább köszönhette a sikereit.Roy Jones Jr. ugyanez a kávéház. Négy súlycsoport világbajnoka, kategóriáktól függetlenül minden idők egyik legjobbja, aki a háta mögül előrántott kézzel ki tudta ütni a másikat vb-címmeccsen (2002 februárjában Glen Kellyvel történt meg ez a hihetetlen eset). Villámsebesség, tökéletes technika, sebészi pontosság, mind ott összpontosult benne. Aztán neki is ezek tűntek el szépen fokozatosan, miközben kiderült, az állát nem éppen gránitból pattintották. Másfél évtizede, 2004–2005-ben tört meg a mítosza három, sorozatban elszenvedett vereséggel, utána már nem volt a régi; öt éve még Enzo Maccarinelli is kicsapta, azt követően négy győzelemmel kozmetikázott kicsit 66–9-es mérlegén ismeretlen töltelékemberek ellen. A köteleken kívül az orosz állampolgárság felvételével lépett egy igen érdekes, legfeljebb pénzügyi, adózási szempontból érthető és járható útra.Ha a leírtak után úgy gondolják, arra agitálok mindenkit, hogy még csak véletlenül se nézzék meg két levitézlett fenomén bemutatóját, tévednek. Jó, előtte, a gála „felvezető programjában” a volt NBA-kosaras vagy a youtuber bohóckodása már tényleg nehezen alulmúlható, de emlékezzünk csak, jó pár éve az RTL Klubon a hazai celebek sztárbokszára is sokan voltak kíváncsiak. Az esemény Amerikában pay-per-view konstrukcióban lesz látható, ott azért fehéren-feketén kiderül majd, kinek ér meg néhány dollárt Tyson és Jones ütögetése. A Magyarországon közvetítő Sport Televízió információink szerint jóval több pénzt fizetett a jogokért, mint egy „igazi” világbajnoki címmérkőzés programjáért, viszont cserébe több reklámot tud behozni, mert a hirdetési érdeklődés is nagyobb. S a szakkommentátorok sem lesznek akárkik, Kovács „Kokó” Istvánnál és Rácz Félix menedzsernél autentikusabbat itthon nehezen találni, de Bunyós Pityu, alias Szikora István (aki amatőrként bunyózott is a fiatal Tysonnal) szintén feltűnik majd a színen.Valahol a gazdasági megfontolások felől lehet megérteni az esemény lényegét. A koronavírus-járvány hatalmas mértékben sújtotta és sújtja a hivatásos ökölvívást (is) mint tömegszórakoztató iparágat, a szféra szereplői pedig mindent megpróbálnak – gálát szerveznek egy kibérelt szigeten vagy a menedzser kastélyának kertjében – a károk minimalizálása érdekében. A jótékonysági szósszal leöntött retró derbi szintén egy ilyen unortodox megoldás. Gondoljunk bele, az élet más területén az ilyesmire esély sem kínálkozik, hiszen például ki akarná hallgatni jó pénzért az egykor híres, de már hangjukat vesztett, kiöregedett operaénekesek dalát? Sőt, a sporton belül is találunk bőven ellenpontot, kevés érdeklődő jönne össze egy olyan atlétikai viadalon, amelyen az egykori klasszis vágtázók már csupán 15-20 másodperc alatt kocognák le a száz métert.Szóval, aki fenn akar maradni magyar idő szerint jövő vasárnap hajnalban, csak tegye bátran, ám készüljön fel arra, hogy a sportág sava-borsa, az izgalom, a kiütés, a meglepetés elvi lehetősége hiányzik majd Tyson és Jones egykor oly gazdag repertoárjából. Tudjuk, a profi bokszmeccsek (főképp a felhozó jellegűek) többségének végeredményét nagyjából előre lehet sejteni, no de mégis... Cserébe viszont tényleg két egykori klasszist látnak majd a ringben a nosztalgiázni vágyók olyasmit csinálni, amiben valaha ők voltak a legjobbak. Jómagam megígérem, nem húzom fel az ébresztőórát, ám később felvételről mindenképpen megnézem az öregfiúkat, mert a sportágtörténet ikonikus alakjaiként közel állnak a szívemhez, a lelkemhez. Ha már hajnali kelés, inkább hegyezem magam jövő nyárra, a tokiói olimpiára! Mert a legjobbak vetélkedésénél, amelyben érzelmileg is érintve vagyunk, még nem találtak fel érdekesebbet, izgalmasabbat.