Farkasvilág, avagy Sonny Liston halála nem csupán az emlékezésre adott alkalmat

A magyar sajtóban a hatvanas-hetvenes években nem sok cikk jelent meg a profi ökölvívással kapcsolatban. Sonny Liston halálát követően a kiváló újságíró, Feleki László 1971. január 12-én a Képes Sportban kétoldalas írásban („Listonról”)   búcsúzik a roppant kemény öklű bunyóstól. Illetve a cikk egészen másról szól, Liston csupán eszköz, hogy Feleki kritikát írjon a professzionális ökölvívásról. S ennek alátámasztására bizonyos szempontból azért Charles Liston alkalmas volt... Már a születési dátumát is homály fedte, nemhogy későbbi maffiakapcsolatait. Az egyébként analfabéta Sonny 1932-1933-as időpontot adott meg, a rendőrségi jegyzőkönyvek '27-re vagy '28-ra datálták a születését. A boxrec.com szerint 1930. július 22-én született.

Feleki leszögezte:  „Az amerikai profi ökölvívás története sok különös pályafutást ismer, de a legkülönösebb és legjellemzőbb kétségtelenül Listoné.”  A cikkíró felveti: „Az emberek első kérdése nem is az volt, hogy miben halt meg, hanem hogy miért.”   Tény, amikor már felpuffadt holttestét a lakásán felesége, Géraldine felfedezte, heroint és injekciós tűt is talált mellette, ugyanakkor azt is tudta róla mindenki, hogy betegesen viszolyog az injekciótól. A módszer viszont maffiakörökben elterjedt volt, a már kiszolgált társakat ilyen módon (is) tették el láb alól. „De a nagy események rendezői már régen leírták Sonnyt, úgy vélve, hogy »már nincs benne pénz«. Ez a kifejezés is egymagában is kielégítően jellemzi a profi ökölvívást.”

A Liston gyerekek 25-en voltak, ő volt a 18., más feltételezések szerint „csupán” 11-en, és a későbbi bunyós a 10. a sorban. Az utca nevelte, ereje kiemelte szintén bandába verődő társai közül. Loptak, raboltak, akinek nem tetszett, leütötték, nem csoda, hogy fiatalkorúként öt év börtönre ítélték. A Jefferson City-i fegyházban Alois J. Stevens atya kedveltette meg vele a bunyót, jó magaviselete miatt két év múlva szabadult, s nagy jövőt jósoltak neki a kötelek között, igaz, egy louisville-i újság megjegyezte: „Ami Liston rovott múltját illeti, beleértve kapcsolatait az alvilággal, nem ő az első profi öklöző, aki ilyen háttérrel tör előre. A profi ökölvívás ilyen üzlet.”

De mit is jelentett ez a háttér? Feleki olyanok nevét sorolja fel, mint Blinky Palermo, John Vitale, Joseph Barone és mindenekelőtt Frankie Carbo. Az urak a korszak legmenőbb gengszterei voltak, s nagy lehetőséget láttak Listonban, mivel nem volt „igazi” nehézsúlyú bunyós a láthatáron. Rocky Marciano visszavonult, Archie Moore-t ugyan legyőzte Floyd Patterson, akit a gyávának titulált svéd Ingemar Johansson 1959-ben megvert, de egy markáns egyéniség hiányzott. Márpedig az amerikai közvéleménynek szüksége volt egy vitán felül álló bajnokra. Még J. F. Kennedy is érdeklődött egy fogadáson Pattersontól, hogy mikor bokszol Listonnal. Még az amerikai elnök halála előtt létrejött a meccs és a visszavágó is: mindkettő (1962, 1963) nyitó menetében Liston elintézte ellenfelét.

Némileg vonatkoztassunk el Feleki cikkétől. Tény, a bokszolók közepes összegekért bundáztak, hogy a gengszterek a fogadásokon nagy pénzeket szakítsanak le, mi több, az alvilági urak nem egy esetben menedzserként futtatták védenceiket. Olyanok is áldozatul estek, mint a „Dühöngő bika”, a középsúlyú Jake LaMotta, a könnyűsúlyú világbajnok, Ike Williams, de a nehézsúlyú Ernie Terrell kapcsolatai sem voltak ismeretlenek. Liston nexusai pedig olyannyira közismertek voltak, hogy a maffiózók perein is kihallgatták. Vizsgálatot indítottak ellene, mely szerint olyan nagyhalak, mint Carbo, Vitale, Palermo vagy Barone nyomására menedzserei révén előre megegyezett mérkőzések kimenetelében. Köztudott volt, hogy Las Vegas egyik fura ura, a gengszterek kezében lévő szakszervezetek feje, Moe Dalitz pártfogoltja volt.

Alvilági szerepvállalása miatt 1960-ban szenátusi bizottság elé citálták, a legjelentéktelenebb vád az volt ellene, hogy rosszat tesz az ökölvívásnak, ha ellenfelei kiállnak Listonnal. Murray Kempton, a New York Post újságírója így vélekedett:  „A nehézsúlyú bajnokság meglehetősen szennyes hivatal.”      A bizottság vezetője, Estes Kefauver nemcsak azt jelentette ki, hogy      „a szervezett bűnözést nem lehet kiirtani az amerikai társadalomból”   , hanem odáig is elment: „Ha Liston megnyerné a világbajnokságot, azzal az ocsmány lehetőséggel nézünk szembe, hogy olyan bajnokunk van, akit a maffia szabadon irányít.”     

Listonról azt is rebesgették, hogy Muhammad Ali elleni első meccsén (1964) 720 ezer dolláros meccspénzét feltette ellenfele győzelmére. Ez ugyan nem nyert bizonyítást, de a maffia sugallhatta, elvégre a revans (1965) busás haszonnal kecsegtetett. Pletykálták, hogy Ali hittestvérei, a fekete muzulmánok próbálták megfélemlíteni Listont. Ezzel szemben Johnny Vitale nyíltan hangoztatta, hogy az összecsapás az első mentben eldől – s láss csodát, el is dőlt Ali javára! Azt sem tartották mellékes ténynek, hogy Liston 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett abban a részvénytársaságban, amely az első Liston–Ali meccs előtt jött létre Ali következő találkozójának szervezésére – amely éppen a visszavágó lett... Nem véletlenül írta Peter Wilson a Listonról szóló búcsúztatójában:  „Ha az első mérkőzés gyanús volt, a második botrányos.”

Feleki cikkében kételkedik abban is, hogy az Ali elleni első mérkőzésen Liston a hatodik menetet követően megsérült volna, ezért nem jött ki a hetedik felvonásra s adta fel a küzdelmet szorítósarka. „Kinek a keze volt a háttérben? Kinek az érdeke lehetett?”   A revansról meg ezt írta: „Liston lefeküdt egy olyan ütéstől, amely sokak szerint egy tojás feltörésére sem volt elég erős.”    Ezzel zárja írását: „Nem vagyok profiellenes, ellenkezőleg: Brundage úrral, a NOB elnökével való egyoldalú vitáim ennek az ellenkezőjét bizonyítják. De hogy ez az ökölvívás nem való az olimpiára, azt mindig hirdettem és hirdetem ma is, amikor mély sajnálattal emlékezem szegény Sonny Listonra, akiről talán sohasem derül ki, hogy kinek, vagy minek az áldozata.”

Itt véget is érhetne a történet, de meglepő fordulat áll be: a Képes Sport január 19-i számában Feleki válaszol egy olvasói levélre. Aki írta, nem más, mint Füzesy Zoltán, Magyarországon a boksz pápája (ha az amerikai szakíró, Nat Fleischer a tengerentúlon kiérdemelte ezt a nevet, itthon Füzesyt is megilleti). A szakíró – akinek Peterdi Pállal közösen írt lebilincselő, Gong   című, 1970-ben megjelent könyvéről válaszcikkében  („Még egyszer Listonról”)   Feleki elismerően ír – kifejti, a profi ökölvívás megtisztult a gengszterek befolyásától, továbbá leszögezi: „A profi ökölvívással szemben hazánkban fennálló előítélet egyedülálló, még a szocialista táboron belül is. (...) Sajnálatos, hogy hazai sajtónk kizárólag a nyugati polgári sajtó termékeiből veszi ökölvívó híreit, sehol sem találok idézetet egy ökölvívó szaklapból. Pedig van elég...”   Füzesy kitér az amatőr ökölvívás nevelő hatására,   „több országban a fiatalkorú bűnözés legjobb ellenszerének tartják. Sajnos, nálunk nem aknázzák ki a sportágban rejlő lehetőségeket...”      Feleki nem rest a válasszal: „Az amatőr ökölvívás és a profi boksz között akkora a különbség, mint a sportpisztolylövés és a gengszterpisztolylövés között.”   A magyar bokszpápa kitért Papp László profi karrierjére, nevezetesen, hogy hat évébe került, hogy Európa-bajnok lehessen a hivatásosok között. Feleki:  „Kivételes, egyedi eset volt, a szocialista sport keretei közé nem illik bele a profi boksz. (...) Mesterével, Adler Zsigával együtt úgy mozogtak ebben a farkasvilágban, mint két ártatlan gyermek az erdőben.”   Nem tagadja, hogy  „Papp Laci profi pályafutása még mindig kényes téma (...) 1964-ben a sportvezetőség eltanácsolta őt a további profi mérkőzésektől, s az sem titok, hogy ezt a döntést háromszoros olimpiai bajnokunk nem vette jó néven, ma is úgy érzi, azokban az években esélye lett volna a profi világbajnoki cím elnyerésére. Valóban lehetett volna Papp Laciból profi világbajnok?”

Feleki a Papp bunyóját elismerő Peter Wilson cikkében megfogalmazottakkal adja meg a feleletet, Wilson szerint Papp későn lett profi, nem elég gyors, nem elég fiatal, hogy a legjobbakkal, Gene Fullmerrel, Dick Tigerrel, Carmen Basilióval felvegye a versenyt. S ha mégis egy menedzser fantáziát látott volna a vasfüggöny mögötti magyarban, „ki tudja, Pappék a profi világnak miféle csapdáiba, kelepcéibe jutottak volna.”   Ezt már Feleki írta, aki szó szerint idézi, mit vetett papírra Wilson Pappról:  „Már nincs benne pénz.”      Lásd, mint fentebb Sonny Liston esetében...

Feleki végül arra kéri Füzesyt, „tartsa meg rajongását, szeresse továbbra is az amatőr ökölvívást, de ne pazarolja szeretetét méltatlanra” .