AS Roma: A csapatnak súlyos mentális problémái vannak - Montella

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 16:40
null
Vincenzo Montella már tudja, hogy mi a probléma a Románál (Fotó: Action Images)
Címkék
Vincenzo Montella, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma tegnap kinevezett vezetőedzője szerint a csapatnak súlyos mentális problémái vannak, ennek következménye a sikertelen szereplés. A 36 éves szakember hétfőn Claudio Ranierit váltotta a „farkasok” kispadján.

„A csapat súlyos mentális problémákkal küzd. A játékosok túlérzékenyek, és nagy teher van rajtuk, ami alól sürgősen fel kell szabadítani őket. Ez az első lépés ahhoz, hogy javuljon a teljesítményünk” – nyilatkozta a Roma új vezetőedzője, Vincenzo Montella.

„Beszéltem Ranierivel, aki hasznos tanácsokkal látott el. Szerencsésnek érzem magam, hogy a Roma vezetőedzője lehetek, nagyszerű játékosokkal dolgozhatok együtt. A legjobbat hozom ki magamból, hogy segíthessek a csapatnak, a jövőmmel pedig egyelőre nem foglalkozom” – tette hozzá Montella, aki 2009-es visszavonulását követően a Roma utánpótlásedzőjeként dolgozott, most pedig a szezon végéig az első csapatot irányítja.

Az új szakvezető szerdán mutatkozhat be a kispadon, amikor a bajnokságban 8. helyen álló Roma a Bologna vendégeként lép pályára a 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik