Zanetti: Milyen Messivel egy csapatban? Pffff… Fantasztikus!

– Ifjúkorában dolgozott kőműves édesapja oldalán. Mit tanult a kétkezi munkából?
– Rengeteget köszönhetek az akkori tapasztalatnak, és nemcsak azért, mert édesapám dolgát segíthettem – válaszolta Javier Zanetti, az Internazionale 44 éves alelnöke, korábbi Bajnokok Ligája-győztes, ötszörös olasz bajnok, 143-szoros argentin válogatott futballista. – Saját bőrömön éreztem, mit jelent a kemény munkások naponta hozott áldozata, és a fegyelem, kitartás később, futballistaként is erőt adott. Édesapámra pedig mindig is úgy tekintettem, mint legfőbb példaképemre.

– „C'é solo un capitano!” – éltette számtalanszor az Inter-tábor. Mit jelent szemében a csapatkapitányi tisztség?
– A jó csapatkapitány keveset beszél, inkább hozzáállásával, cselekedeteivel mutat példát. Úgy viselkedik, hogy becsületén ne essen folt, tiszteli a többieket, az öltöző vezéregyénisége, különösen a sötét pillanatokban. Kiutat mutat társainak a nehéz helyzetekből, élen jár a megoldás keresésében, és a csapat érdekét mindig egyéni szempontjai elé helyezi.

– Személyesen vett részt hat évvel ezelőtt a Weisz Árpád emlékének szentelt tábla avatásán a Giuseppe Meazza Stadionban. Miért kiemelten fontos az – akkor Ambrosiana néven szereplő – Internazionalét 1930-ban olasz bajnoki címig vezető edző személye a klub történetében?
– A legfiatalabb tréner volt, aki olasz bajnoki címet nyert az Interrel, ő fedezte fel Giuseppe Meazzát, méltó módon tisztelgett az egyesület munkássága előtt. Nem felejtjük mindazt a szenvedést, amelyen az Auschwitzban elhunyt edző és családja keresztülment a második világháború során, a tábla erre is emlékezteti az utókort.

– Mond valamit önnek Filkor Attila neve? Rövid ideig az Internazionale felnőttkeretéhez tartozott 2006 után…
– Ha nem tévedek, néhányszor edzett velünk az első csapatban. Igen, dereng valami.

– Futballoznak a gyermekei?
– Sokat játszom velük odahaza, a kertben, meccsekre is gyakran eljönnek velem. A lányom, Sol inkább táncolni szeret, a nagyobbik fiamat, Ignaciót is érdekli a futball, de még inkább a kisebbiket, az ötéves Tomást.

– Milyen veszélyek leselkednek rájuk és a mai fiatal nemzedékre?
– Ezerféle csábítás fenyegeti őket, a mobiltelefonok és technikai eszközök előretörésével, a média átalakulásával megváltozott minden, ami a mi gyermekkorunkat jellemezte. Miközben a világot gúzsba köti a technológia, lényeges, hogy megőrizzük a gyökereinket, a kultúránkat, az emberi érzéseinket és a családi kötődéseinket. Magam is ezt próbálom átadni három gyermekemnek. Olyan családból érkeztem, amely egy életre megtanította, hogy küzdelem nélkül nem érsz el semmit. Szeretném, ha ők is ennek szellemében nőnének fel.

– Miért vesz részt egy futballklub különböző civil kezdeményezésekben, mit jelent a labdarúgásban a társadalmi felelősségvállalás?
– Mindig érdemes segíteni a rászorulóknak, 2001 óta a saját alapítványommal is erre törekszem. Szerencsés helyzetben vagyok, mert klubomnak, az Internek a génjeiben van a szándék. Ennek jele a világ számos pontján működtetett Inter Campus, a milánói városi közösségben vállalt szociális segítség, szeretnénk elérni, hogy a szükséget szenvedők az Interben olyan csapatot lássanak, amely nyitott a problémáikra.

– Mondják, nagyszerű a kapcsolata Ferenc pápával.
– Jó viszonyt ápolunk, a felkérésére hoztam tető alá öt éve a római Stadio Olimpicóban a Béke meccsét, amelynek nem titkolt célja volt, hogy a pályára lépő futballcsillagok révén közvetítse a pápa üzenetét a világbékéről.

– Korábbi játékosként, alelnökként milyennek látja a mai Intert?
– Célja, hogy kiharcolja a bajnokságban a Bajnokok Ligája-indulást, és úgy látom, ehhez minden feltétel adva van. Reméljük, képes lesz megbirkózni a feladattal.

– Közelmúltbeli hír: beválasztották a klub alapításának száztizedik évfordulója alkalmából a hírességek csarnokába.
– Örömmel tölt el, különösen, mert védekező játékosként olyan egyesület méltatott az elismerésre, amelynek történetét klasszis hátvédek írták, mint például Armando Picchi vagy Giuseppe Bergomi. Megtiszteltetés, hogy Walter Zenga, Lothar Matthäus és Ronaldo mellett engem is beválasztottak a körbe.

– Ronaldo jelölésére néhányan felkapták a fejüket: mégiscsak otthagyta 2002-ben az Intert a Real Madrid kedvéért, és amikor öt évvel később visszatért Milánóba, a másik városi klubot, az AC Milant választotta…
– Ez igaz, de ne felejtsük, hogy ha alkalma nyílik rá, sohasem mulasztja el megemlíteni különleges kötődését az Interhez. A szurkolóink végső soron azt becsülik benne, amit a mi színeinkben elért.

– Pályafutása talán legszebb pillanata volt, amikor 2010-ben, az olasz bajnoki címmel és Olasz Kupa-győzelemmel zárt idény végén magasba emelte a Bajnokok Ligája-serleget.
– Még mindig élénken él bennem az élmény, olyan kivételes időszakot hagytunk magunk mögött, amely nemcsak nekünk, játékosoknak a szívében maradt meg, hanem az egyetemes futballtörténelemben is nyomot hagyott. A miénk lett az első olasz csapat, amely egy szezonban ezen a három fronton győzni tudott.

– Kivel tartja a kapcsolatot a régi társak közül?
– Sokakkal, főként argentin és dél-amerikai barátaimmal, Iván Córdobával, Iván Zamoranóval, Ronaldóval, ám mondhatnám az edzőim közül José Mourinhót vagy az elődökről szólva Matthäust is.

– Milyen Lionel Messivel egy csapatban játszani?
– Pffff… Fantasztikus! A világ legjobb futballistája ő, bármelyik pillanatban képes varázsolni. Hogy a mi nemzetünkhöz tartozik, minden argentinnak óriási büszkeség.