Spanyolországban Keane Madridba igazolását várják

Vágólapra másolva!
2005.12.12. 14:56
Címkék
A spanyol sajtó értesülései szerint a Real Madrid labdarúgócsapata ma bejelentheti, hogy leigazolja Roy Keane-t, az angol Manchester United volt csapatkapitányát.
Az ír válogatott középpályás állítólag egyelőre csak fél évre szerződik a királyi klubhoz, de ha az orvosi vizsgálaton jó eredményeket produkál, ez az idő meghosszabbodhat.

A Real Madridnál azért tartanak egy kicsit Keane hosszabb távú szerződtetésétől, mert nem tudják, valójában milyen állapotban vannak a 34 éves játékos térdei, amelyekkel az utóbbi időszakban sok gond volt.

A Marca című sportújság szerint Keane a 2005–2006-os szezonból még hátralévő hónapok alatt is több mint egymillió eurót kereshet majd a Bernabeu-stadionban.

Érdekesség, hogy a mai cikkek ellentmondásba kerültek a tegnapi írásokkal, amelyek arról tudósítottak, hogy Keane már átesett az orvosi vizsgálatokon.

Ha Keane végül mégis a Realban kötne ki, akkor ismét egy csapatban játszana korábbi manchesteri játékostársával, David Beckhammel.

Ugyanakkor a szintén az angol bajnokságból, az Everton csapatától érkezett dán Thomas Gravesen hamarosan visszatérhet a Premiershipbe, mert már nem favorizálják Madridban.

A BBC internetes oldala valamivel óvatosabb Keane jövőjét illetően, a brit médium a Real Madrid mellett a Boltont, a Celticet, az Evertont, a Manchester Cityt, a Portsmouth együttesét, a West Bromwich Albiont és a Wigant is megemlíti a kérők között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik