Spanyolország: két gól, öt kiállítás Santanderben

Vágólapra másolva!
2005.12.18. 19:33
Címkék
A Villarreal 2-1-re legyőzte a Getafe együttesét a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Primera División) 16. fordulójában, és ezzel továbbra is a harmadik helyen áll a Barcelona és az Osasuna mögött a tabellán.
Poli, az Alavés játékosa elfejeli a labdát a valenciai Villa elől
Reuters
Poli, az Alavés játékosa elfejeli a labdát a valenciai Villa elől
Poli, az Alavés játékosa elfejeli a labdát a valenciai Villa elől
Reuters
Poli, az Alavés játékosa elfejeli a labdát a valenciai Villa elől

A vezetést még a hetedik vereségét elszenvedő Gezafe szerezte meg Riki révén a 20. percben, ám az argentin Riquelme még a szünet előtt egyenlített, majd az 58. percben az uruguayi Forlán már a hazaiak vezető találatát jegyezte, amely – mint később kiderült – egyben győzelmet is ért.

A Racing Santander és a Malag összecsapása nem azért volt különleges, mert 1-1-es döntetlennel ért véget, hanem azért, mert a játékvezető a hazai csapatból három, a vendégektől pedig két játékost is kiállított.

A Valencia Albiolnak a 7. percben szerzett góljával győzött 1-0-ra az Alavés otthonában, és ezzel továbbra is ott van az éllovas kettőst üldöző bolyban.

A Mallorca–Atlético Madrid mérkőzés 19 órakor kezdődött, míg a forduló záró mérkőzését, az Osasuna–Real Madrid összecsapást 21 órakor rendezik meg.

SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 16. forduló:

Deportivo Alavés–Valencia 0-1 (0-1)
Gólszerző: Albiol 7.

Espanyol–Zaragoza 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Tamudo 49., 82., ill. Generelo 51., Milito 66.

Racing Santander–Malaga 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Casquero 45., ill. Navas 39.
Kiállítva: Anino 64., Pinillos 71., Aganzo 81., ill. Silva 22., Gerardo 78.

Sevilla–Real Sociedad 3-2 (0-1)
Gólszerzők: Kepa 76. és 88., Kanoute 82., ill. Labaka 25., Garitano 56.
Kiállítva: Cifuentes 45., Garitano 85. (mindkettő Real Sociedad)

Villarreal–Getafe 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Riquelme 45., Forlán 58., ill. Riki 20.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Barcelona 16 11 4 1 41-14 +27 37
2. Osasuna 15 11 1 3 22-14 +8 34
3. Villarreal 16 8 5 3 25-16 +9 29
4. Deportivo La Coruna 16 8 5 3 23-14 +9 29
5. Valencia 16 8 5 3 23-17 +6 29
6. Real Madrid 15 9 1 5 27-16 +11 28
7. Sevilla 16 7 5 4 17-12 +5 26
8. Celta Vigo 16 8 2 6 18-19 -1 26
9. Getafe 16 6 3 7 22-23 -1 21
10. Atletico Madrid 15 4 6 5 15-15 0 18
11. Zaragoza 16 3 9 4 17-20 -3 18
12. Real Sociedad 16 5 3 8 24-34 -10 18
13. Malaga 16 4 4 8 22-23 -1 16
14. Racing Santander 16 3 7 6 12-19 -7 16
15. Athletic Bilbao 16 3 6 7 16-20 -4 15
16. Espanyol 16 3 6 7 13-20 -7 15
17. Mallorca 15 4 3 8 14-23 -9 15
18. Cadiz 16 3 5 8 11-19 -8 14
19. Alaves 16 2 6 8 14-24 -10 12
20. Betis 16 2 6 8 10-24 -14 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik