Barcelona: ez a három játékos már a télen távozhat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.27. 14:35
null
Ernesto Valverde a télen legalább három játékos eladásával szűkítené a keretét (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint Ernesto Valverde, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője Arda Turantól, Aleix Vidaltól és Thomas Vermaelentől is megválna a téli átigazolási időszakban.

 

Az FC Barcelona élére a nyáron kinevezett szakvezető már hetekkel ezelőtt sem titkolta, hogy szeretne szűkíteni a csapat keretén, ezért a télen három játékosát is elengedné. Az egyik távozó Arda Turan lehet, aki az elmúlt fél évben átszámítva összesen 623 millió forintot keresett, holott tétmérkőzésen hat hónapja nem lépett pályára. A 30 éves török középpályáshoz már a nyáron sem ragaszkodtak Barcelonában, de ő maradni akart, Valverde azonban változatlanul nem számol vele.

A legfrissebb hírek szerint Turannak jelenleg egy ajánlat hever az asztalán Kínából, valamint a Fenerbahce érdeklődik iránta. Egyik lehetőség megvalósulása sem tűnik reálisnak, a Távol-Keletre ugyanis nem szívesen igazolna a futballista, aki a Galatasaray neveléseként vélhetően a Fener közeledését is visszautasítja.

A jelenlegi szezonban eddig hét meccsen lehetőséget kapó Aleix Vidal jobbhátvédként ezek után sem számíthat sok játékpercre – mivel Valverde jobb oldali középpályásként és támadóként tekint rá –, ám a legvalószínűbb, hogy januárban ő is távozik a Camp Nouból. A Barcelona két évvel ezelőtt 18 plusz 2 millió eurót fizetett a spanyol szélsőért, ebből legalább 10 milliót szeretne visszanyerni, valamint megspórolni a labdarúgó jövőbeni fizetését, ami azért fontos, mert a katalánok állítólag a bérköltségek csökkentésén dolgoznak. A hírek szerint korábbi csapata, a Sevilla szívesen tudná ismét a soraiban Vidalt.

A Murcia elleni keddi kupameccset végigjátszó, az idényben először pályára lépő Thomas Vermaelen eligazolása gyakorlatilag csak idő kérdése. A Barcelona januárban a kölcsönvételi ajánlatokat is meghallgatná, azzal a feltétellel, hogy a potenciális vevő átvállalja a játékos fizetését. A 31 éves középhátvédnek szüksége lenne az állandó játéklehetőségre, hogy bekerüljön a belga válogatott világbajnoki keretébe.

Rajtuk kívül klubot válthat még a télen André Gomes is, aki iránt a Juventus és egy meg nem nevezett Premier League-csapat érdeklődik, a hosszú ideje harcképtelen Rafinha pedig a nyáron inthet búcsút.

Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08
Ezek is érdekelhetik