Ígéretes „vadállatok” – Csinta Samu publicisztikája

„Érett futballista, aki tudja, mikor hol kell felbukkannia, passzolnia, fizikailag pedig egy »vadállat«. Erős, gyors, bárkit képes kicselezni, és a védők is számíthatnak a szolidaritására. A hasznunkra lesz. Az a típusú játékos, aki képes eldönteni egy mérkőzést.” A dicshimnuszt Xavi zengte a Marca című spanyol lap internetes oldalán mindjárt a 4–2-es hazai győzelemmel záruló Barcelona–Atletico Madrid rangadót követően, az „űrjátékos” pedig Adama Traoré.
„Érett futballista, aki tudja, mikor hol kell felbukkannia, passzolnia, fizikailag pedig egy »vadállat«. Erős, gyors, bárkit képes kicselezni, és a védők is számíthatnak a szolidaritására. A hasznunkra lesz. Az a típusú játékos, aki képes eldönteni egy mérkőzést.” A dicshimnuszt Xavi zengte a Marca című spanyol lap internetes oldalán mindjárt a 4–2-es hazai győzelemmel záruló Barcelona–Atletico Madrid rangadót követően, az „űrjátékos” pedig Adama Traoré.

Óvatosabb szakemberek, sokat látott szurkolók ilyenkor szokták mondani az ígéretesen bemutatkozó új igazolásról, hogy hagyjuk még hibázni néhány meccsen át, mielőtt az egekbe emelnénk. Feltéve persze, ha nem Mbappé vagy Haaland kaliberű futballistáról van szó, akitől alap a megváltás. A katalán sztárklubnál, amely az elmúlt másfél évben egyre több sebből vérzik, talán érthetőnek tűnik az azonnali lelkesedés, a téli átigazolási időszak zárórája előtt percekkel kölcsönvett futballista pedig valóban hathatósan járult hozzá a Barca sikeréhez, amelytől a katalánok mestere jóval többet remél, mint a három bajnoki pont behúzását: egy új kor kezdetét.

Kétségtelenül hatalmas veszteség lenne a Barcelonának a Bajnokok Ligája-szereplésről lemaradni a következő idényben, ennek megfelelően a klub igencsak aktív volt az átigazolási piacon. Xavi elsősorban a támadósorba várt és kapott erősítést. A papírforma szerint elsősorban a Manchester Citytől 55 millió euróért kivásárolt Ferran Torrest, illetve két, nem is különösebben titkolt módon átmenetinek szánt megoldást: az Arsenalnál parkolópályára került Pierre-Emerick Aubameyangot és a már említett Traorét, aki állítólag közel járt a szerződéshez a Tottenhamnél, ahol a szakértők szerint tökéletesen beleillett volna Antonio Conte rendszerébe.

Ám egy nehezen követhető fordulattal az utolsó pillanatban Barcelona felé vette az irányt – állítólag harmadannyi fizetésért, mint amennyit a Spursnél kínáltak neki. Talán csak a bennem élő örök nosztalgikus mondatja, hogy azért is, mivel a mali származású, spanyolországi születésű labdarúgó mégiscsak a Barcánál lett futballista. Sőt – bár ebben a volumene és állandó változása miatt nehezen követhető információáradatban leginkább már csak a digitális emlékezet idézi fel bennünk – a nagy csapatban is játszott, és nemcsak bajnokin, 2013. november 26-án egy Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is, Fabregast váltotta a 82. percben. Akkoriban a Barca támadóharmadában olyanok szerepeltek, mint Xavi, Iniesta, Pedro vagy Neymar, csoda-e, ha Traorét inkább „cserepénzként” használták, mint szélsőként. Így került 2015-ben Angliába, ahol az utóbbi három és fél esztendőben a Wolverhampton Wandererst erősítette. Bár ez is inkább csak amolyan szófordulat, tekintve, hogy az utóbbi másfél idényben 57 mérkőzésen három gól és három gólpassz került a neve mellé, ami egy csatár esetében nem fényes bizonyítvány.

Xavinak azonban szüksége van egy átlagon fe­lül cselező szélsőre, miután sérülékenysége és hullámzó motivációja miatt a profilnak megfelelő Ousmane Dembélé nemigen kínál tökéletes megoldást. A fanyalgók amolyan áthidaló, ideiglenes változatnak tekintették Traorét, ám ha a csatár prolongálni tudja az Atlético elleni megmozdulásait, gólpasszát, bármi is lehet a dologból. Az edzői hátteret mindenesetre máris megszerezte, és egy játékosnak általában hosszasan kell alulteljesítenie, míg egy tréner hajlandó lesz felülvizsgálni korábbi, a nyilvánosssággal is megosztott pozitív véleményét.

Esete mindenesetre tanulmány alapját képezhetné annak feltérképezésére, hogyan „közlekednek” manapság a játékosok a futballtérképen.

A Premier League-ben igazából tucatfutballistának számító Traorét elsősorban az tartotta a víz felszínén, hogy 2019 novemberében Rodrigo helyett behívták a spanyol válogatott Málta és Románia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre készülő keretébe. A történetet azonban sokáig horrorelemek is színesítették. A bevonulás előtti utolsó bajnoki meccsen megsérült, így elnapolódott a válogatott bemutatkozás. A következő esély 2020 augusztusában kínálkozott, amikor ismét meghívót kapott a 2020–2021-es Nemzetek Ligája első két mérkőzésére. A sors azonban jónak látta még egyszer próbára tenni őt, Traorénak augusztus 31-én pozitív lett a koronavírustesztje. A németek elleni mérkőzés utáni második tesztje ugyan negatív lett, így szeptember 3-án újra csatlakozott a kerethez, ám három nappal később alacsony antitestszámot mutatott a PCR-tesztje, és már csomagolhatott is. A nagy nap 2020. október 7-én jött el, Luis Enrique végre pályára küldte a Portugália elleni felkészülési mérkőzésen, három nappal később pedig a Svájc elleni tétmérkőzésen is. Utána további három alkalommal, plusz ott az a hat meccs, amelyet a kispadról nézett végig.

Nemcsak az ő esete igazolja, és talán nem is tűnhet nagy felismerésnek, de az átigazolási időszak utolsó napjai szélsőségesen feszesek tudnak lenni. Versenyfutás az idővel, verseny a riválisokkal, verseny a piaci kereslet-kínálat által mozgatott árakkal. Kicsit olyan, mint a tőzsdei őrület, azzal a lényegi különbséggel, hogy a „brókerek” itt nem virtuális papírokkal kereskednek, az üzleti tárgyalások mögött hús-vér emberek állnak, akiknek korábbi, illetve potenciális teljesítményük mellett szeszélyeik is lehetnek. Vagy az új környezettől, az országváltástól való félelmeik. Esetleg tanácsadóik, jók-rosszak, visszahúzó érzelmeik, amelyektől idegbajt kapnak az ügynökök, akik, ugyebár, kizárólag a játékos javát akarják... Akkor is, ha alacsonyabb szintű bajnokságokba közvetítik az „istálló” gyöngyszemét, holott az akár a La Ligára is felkészültnek érezte magát. A legjobb haszon azonban, mint tudjuk, az azonnali haszon. Mással mivel magyarázzuk például Todd Cantwell, a Norwich City középpályásának döntését, aki a Newcastle ajánlatával az asztalon is a másodosztályú Bournemouth együtteséhez írt alá.

S hogy magyar érintettséget is találjunk: a török sajtóban az utolsó pillanatig tartotta magát a pletyka, hogy a Newcastle United ajánlatot tett a Fenerbah­cénak Szalai Attiláért. A hírek szerint 15 és 20 millió euró közötti különbséget kellett volna áthidalniuk a két klub tárgyalóinak, a jelek szerint nem is sikerült jelentősen közelíteni az álláspontokat. Ha egyáltalán létezett konkrét ajánlat. A hasonló bizniszekben járatosak szerint a törökök sokkal inkább a folyamatos érdeklődés fenntartásának illúzióját akarták táplálni a nyárra tekintettel, amikor ideális esetben még többet kereshetnek a magyar hátvéden, mint amennyi az eddigi ajánlatok – vagy blöffök – során felvetődött.

A nagy klubváltások ideje amúgy is többnyire a nyári átigazolási szezon, ilyenkor, félidőben többnyire csak a veszett fejsze nyele után kapkodó klubok feszítik végletekig az erejüket. A tavaly nyári kampány minden idők egyik legőrültebb átigazolási időszakának minősült, hiszen klubot váltott Messi, Cristiano Ronaldo visszatért a Manchester Unitedhez, a Chelsea pedig visszacsábította Lukakut, állítólag ő hiányzott csupán, hogy kiegészüljön a nagy puzzle. Január végén a szerb gólvágót, Dusan Vlahovicsot megszerző, majd az utolsó pillanatban a valamennyi európai topcsapattal hírbe hozott középpályást, a svájci De­nis Zakariát is elcsábító Juventus vitte a prímet. Traoré barcelonai felbukkanása akkor még tucathír volt, Xavi viszont új dimenzióba helyezte őt. Lehetőségek és a várakozások tekintetében egyaránt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!