A Barca a jelenért eladja a jövőjét – Moncz Attila publicisztikája

Raphinha, Franck Kessié, Andreas Christensen és 58 millió eurós kiadás az egyik oldalon, míg Phillipe Coutinho, Rey Manaj, Daniel Alves és 22.5 millió eurós bevétel a másikon. Ez a Barcelona 2022 nyári végleges igazolásainak eddigi mérlege. A teljes képhez hozzátartozik még, hogy Miralem Pjanic, Inaki Pena és Álex Collado kölcsönjátékát követően visszatért, Adama Traoré és Luuk de Jong barcelonai vendégszereplése véget ért, míg Francisco Trincaót (újra) és Clément Lenglet-t kölcsönadta a klub, amely e piaci mozgásokból hárommillió eurós bevételre tett szert. Azaz a Barca egyelőre 32.5 millió eurós mínuszt tud „felmutatni” a piacon, de vélhetően nem ennél az összegnél áll meg, hiszen Robert Lewandowskit nagyon szeretné megszerezni, míg a maradási szándékát többször hangsúlyozó Frenkie de Jongra egyre nagyobb nyomást gyakorol, hogy fogadja el a Manchester United ajánlatát (a két klub már megegyezett egymással). Ha a két tranzakció létrejön, nagyjából nullára sikerül kihozni a mérleget, de ugye Joan Laporta klubelnök gőzerővel tárgyal a Chelsea két játékosa, Marcos Alonso és César Azpilicueta, de talán még Bernardo Silva (Manchester City) megszerzéséről is, és ha csak az egyik összejön, újra biztos a negatív mutató.

Ezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a Barcelona aktív résztvevője az átigazolási piacnak, sőt, megkockáztathatjuk, a tempót diktálók közé tartozik. Laporta azt mondta, hajlandó 200 millió eurót is befektetni ezen a nyáron, csak hogy ne kelljen újra tétlenül átélni, amint a Real Madrid megnyeri a Bajnokok Ligáját, illetve díszlépésben elviszi előlük a La Liga aranyérmét. A katalán szurkolók szemében ez alighanem ünnepelendő gesztus, engem csak az zavar közben, hogy a Barca hivatalosan is kimutatott adóssága bőven egymilliárd euró felett van, ráadásul a spanyol liga pénzügyi fair play-feltételeinek sem felel meg. Sid Lowe újságíró tette fel a kérdést az ESPN oldalán, hogy ezt az átigazolási lépéssorozatot ilyen gazdasági helyzetben megteheti-e, amire persze kapásból rávágta – akárcsak én –, hogy nem. Hiszen a Barcelonát az átadás-átvételkor a saját alelnöke nevezte „klinikailag halottnak”, ez a klub gazdasági szempontból a tönk szélén tántorgott, de talán tántorog most is, és a fő szempont a folyamatos válságmenedzselés. Az összkép viszont messze nem ennyire egyértelmű.

Hogy rövid távon nem teheti meg, az egészen biztos, egyelőre még a már be is mutatott futballisták (Kessié, Christensen) sem tagjai hivatalosan a Barca keretének, mert nem eshettek át a regisztrációs folyamaton. Ez digitálisan, alkalmazáson keresztül történik, emberi kéz nincs benne, így ha a feltételeknek nem felel meg az adott csapat/játékos, akkor hiába klikkel valaki naphosszat az „elfogadom” gombra, a műveletet nem lehet befejezni. Könyvelési trükkökkel lehet módosítani az alapbeállításokon (ahogyan azt 2020-ban az Arthur, Pjanic ügylet kapcsán megtette a Barca és a Juventus, mindkét játékos a piaci értéke feletti vételárért távozott, csak amíg a bevétel azonnal jelentkezett mindkét oldalon, a kiadást el lehetett osztani a szerződés időtartamára...), de azért előbb-utóbb elfogynak/becsukódnak a kiskapuk.

A liga elvárása pedig egyértelmű, a klubnak csaknem 150 millió euróval csökkentenie kell a bértömegét, illetve alapszabály, hogy fizetésekre legfeljebb a bevételei 60 százalékát fordíthatja. Ilyenkor mit lehet tenni? Az egyik út természetesen az, hogy meghúzzák a nadrágszíjat, vállalják az ezzel járó nagy fájdalmat és lemondanak a nagy költésekről. Csakhogy Laporta azt mondta, költés nélkül nincs jövő, ezzel együtt nincs pénz, így egy sokkal kockázatosabb ösvényre lépett. Játékosokat igazolt, illetve igazol, közben pedig más forrásokból megpróbál pénzhez jutni. Hiszen ha nő a bevétel, akkor – a szabályok szerint – nőhet a bérekre fordítható összeg is. Ha pedig úgy tetszik, a biztos jelenbeli bevétel (és megmaradás?) miatt kiárusítja a klub jövőjének egy részét. Merthogy azt el kell ismerni (még ha az én német gazdasági felfogással szimpatizáló agyam nehezen is fogadja el a spórolás helyett ezt a metódust), ezen a téren sikereket is fel tud mutatni.

Igaz, az első diadalával rögvest szakított a hagyományokkal (viszont a jelenlegi trendet meg szépen követte...), hiszen a Camp Nout a jövőben hivatalosan Spotify Camp Nounak hívják majd. A streamingszolgáltató három évre 280 millió eurót fizet a komplett csomagért (amiben a névhasználati jogon túl mezszponzori lehetőség, valamint a folytatásra vonatkozó opciós jog is szerepel), de azért a keményebb sociók gyomra nehezebben veszi be, hogy a stadion oldalán új feliratot kell megszokni. A másik két ügylet sokkal kockázatosabbnak tűnik, hiszen a televíziós, illetve marketingjogok értékét nehéz megbecsülni, válság ide vagy oda, a folyamatok inkább értéknövekedést sugallnak, de Laporta most mindkettő egy-egy részéről fix összegért lemondott.

A La Liga tévés jogainak egyelőre csak a tíz százalékát adta el 25 évre 207.5 millió euróért a Sixth Street Partnersnek (de a közgyűlés megszavazta, hogy összesen 25 százalékig mehet el, tehát ezen a téren van még lehetőség), ami azért mutatja, mekkora szükség van arrafelé jelenleg a pénzre. A Barcelonának ezen periódus alatt, a jelenlegi árakat figyelembe véve, ebből a forrásból ezért a részért 400 millió eurós bevétele lenne... Laporta emellett eladta a Barca Licensing and Merchandising nevű cég 49.9 százalékát is, a két tranzakcióból összesen 600 millió euróra tett szert. „Aktiváltuk gazdasági mozgatórugóinkat, türelmes, fenntartható és hatékony stratégiát hajtunk végre a klub pénzügyi lábának megerősítése végett, ráadásul az ügyletek lehetővé teszik számunkra, hogy továbbra is önállóan irányítsuk a működésünket” – jelentette ki Laporta. Az általa pluszban most összeszedett összeg pedig bőven meghaladja azt az 500 millió eurót, amit Javier Tebas ligaelnök kritikus határként – informális úton – meghúzott az átigazolási stop feloldásához.

Nyilván egyszerűbb így haladni, mint kemény spórolás útján. Utóbbi esetben egy új játékos fizetésének biztosításához háromszor akkora bértömeget kellene megspórolni a keret regisztrált tagjain – számolták ki matematikusok. Ez meg azért nem olyan könnyű, még akkor sem, ha Ousmane Dembélé a pénze 40 százalékáról hajlandó volt lemondani szerződéshosszabbítása érdekében, Gerard Piqué pedig magánéleti és üzleti balhéival mindent „megtesz” azért, hogy lekerüljön a Barca fizetési listájáról. De azért az adósságból még így is bőven marad, és bár Laporta vidáman beállíthatja sikersztoriként a mentőakcióját (hiszen a mínuszból minimum egymilliárdot örökölt elődjétől, Josep María Bartomeutól), azért az, hogy a Barcelona még talpon, a spanyol első osztályban és a Bajnokok Ligájában van, betudható annak is, hogy a labdarúgás egyik legnagyobb szent tehene, és sokkal többet ártanának mindenkinek azzal, ha ideig-óráig eltüntetnék a színről. Csökkenne a La Liga, az UEFA, a médiatársaságok és a szponzorok bevétele, ezen már nem lehetne olyan könnyen túllépni, mint anno a volumenét tekintve sokkal kisebb anyagi gondok miatt alacsonyabb osztályba száműzött Ferencváros vagy Rangers kizárásán. Az ő esetében bármilyen súlyos szabálytalanságért is legfeljebb sárga lap járt (oké, ilyen előfordul a pályán is, azt például máig nem értem, hogy a 2010-es vb-döntőn Xabi Alonsót mellbe talpaló Nigel de Jong miképp maradhatott a gyepen), és meggyőződésem, ez a jövőben sem változik. Szembemenne a rendszer érdekeivel.

És bizonyos helyzetekben így nyer értelmet a Barcelona jelmondata, a Més que un Club. Tényleg több, mint más klubok. Csak nem mindig azért, amiért annyian imádják.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!