A Féreg ismét Észak-Koreában játszott diplomatát

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 12:17
null
Dennis Rodman mutogatja a kint készült felvételeket (forrás: nydailynews.com)
Dennis Rodman ismét Észak-Koreában járt. Ötnapos látogatásáról hazaindulva, az AP-nek nyilatkozva elmondta: Kim azt mondta neki, hogy bármikor az országba látogathat. Rodman szerint az észak-koreai vezető „valóban változásokat akar”. Arra kérte őt, hogy miután hazaér, mondjon „valami nagyon jót, pozitívat” Észak-Koreáról.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentette, hogy Kim és Rodman együtt megnéztek egy kosárlabda-mérkőzést, és hogy a vendéglátó vacsorát adott a sportoló tiszteletére. Rodman februárban látogatott először Észak-Koreába, hogy népszerűsítse a kosárlabdát, és hogy filmet forgasson. Mint akkor mondta, a kosárlabda-diplomácia segítségével javítani lehet a két ország közötti kapcsolatokon. „Félelmetes fickónak” nevezte Kimet.

A KCNA jelentésében nem említette, hogy Kenneth Bae amerikai keresztény misszionárius be van börtönözve az országban. Rodman mostani odautazását néhány nappal megelőzően az észak-koreai kormányzat visszavonta annak az amerikai különmegbízottnak a Phenjanba szóló meghívását, aki Bae ügyében látogatott volna a távol-keleti országba.

„Nem fogok erről beszélni” – válaszolta Rodman a repülőgépbe való beszállása előtt újságírók arra vonatkozó kérdésére, hogy utazásának az-e a célja, hogy elérje Bae szabadon bocsátását.

A koreai származású amerikai állampolgár Baet májusban 15 évi kényszermunkára ítélte az észak-koreai legfelsőbb bíróság „a népköztársaság elleni bűncselekményért”. Rodman korábban egy Twitter-üzenetében arra kérte Kimet, hogy tegyen meg neki egy szívességet és engedje szabadon Baet.

Kim Dzsongün és Dennis Rodman látszólag mély egyetértésben (forrás: nydailynews.com)
Kim Dzsongün és Dennis Rodman látszólag mély egyetértésben (forrás: nydailynews.com)

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Videó: így reagált az észak-koreai kommentátor hazája győztes góljára az U20-as női vb-döntőn

Minden más foci
2024.09.24. 11:12

Vb-selejtező: Észak-Koreában botlott az Ázsia-kupa címvédője, PL-légiósai vezérletével nyert Dél-Korea

Minden más foci
2024.09.10. 18:27

Sportdiplomácia: Gyurta Dániel, Fürjes Balázs és Szabó Bence is új pozícióban

Egyéb egyéni
2024.05.17. 10:42

Schmidt Ádám: Magyarország kiemelt hangsúlyt helyez a doppingellenes küzdelemre

Egyéb egyéni
2024.05.14. 20:37

Hiába hivatkoztak fertőző betegségekre, 3–0-ra kikaptak az észak-koreaiak

Minden más foci
2024.03.30. 11:32

Észak-Korea nem fogadja Japánt – elhalasztották a vb-selejtezőt

Minden más foci
2024.03.22. 11:35
Ezek is érdekelhetik