Pénz és a többi: ez kellett a Ferencvárosnak

Talán nem is baj, hogy a Molde a második félidőben kicsit visszarángatta a földre a magyar csapatot, csak hogy újra érzékeljük, hogy a BL-ben nincsen könnyű párharc, amit az eddigi selejtezőkön már bőven meg tudtunk tapasztalni.

Ez a mostani siker – hiszen bármi is történik a hazai visszavágón, a csoportkörös szereplés újbóli kivívása már siker – egy évek óta tartó folyamatos munka eredménye. Voltaképpen három dolog kellett ahhoz, hogy a Ferencváros eljusson erre a szintre és karnyújtásnyira kerüljön a Bajnokok Ligájához.

Pénz, pénz, pénz – vághatnánk rá, a régiMontecuccoli-bölcsességgelélve, de most nem erre gondoltam. Illetve, kicsit mégis.

Az első helyen a megfelelő játékoskeretet emelem ki, mint a futballsiker legfontosabb összetevőjét. És persze a jó játékosokhoz sok pénz kell, tehát az első pont pipa. De éppen az a lényeg, hogy a korábbi években is elköltött rengeteg pénzt játékosokra a Ferencváros, mégis arcpirító kudarcok érték a nemzetközi színtéren. A mostani keret viszont olyan játékosokból áll, akik nemcsak az NB I-ben, hanem kupameccseken is képesek bizonyítani, tehát a kiválasztás sokkal hatékonyabban működik. Kívülről nehéz megmondani, hogy ez a két éve munkába állt Hajnal Tamásnak, vagy a szintén két éve érkezett Szerhij Rebrovnak köszönhető-e elsősorban – az ukrán vonal teljesítményében bizonyosan sokat számít a vezetőedző szerepe, más régiókból viszont vélhetően a sportmenedzser viszi prímet. (Összehasonlításképpen, gondoljunk csak vissza a Thomas Doll idején a német területről érkezett játékosok teljesítményére.)

A második helyen szerepel maga a vezetőedző, aki a játékosokkal dolgozik: Szerhij Rebrov kiválasztása bizonyosan az egyik legjobb döntés volt, amelyet magyar futballvezető az utóbbi évtizedekben hozott ebben a témában. Bevallom, én még nem láttam magyar csapatot annyira profin, tudatosan és hatékonyan játszani, mint a mai Ferencvárost. Mert még túl fiatal vagyok – vághatnák rá erre a nálam is idősebbek, de személyes élmények nélkül is megkockáztatom, hogy a magyar futball korábbi legendás csapatai nem azért voltak sikeresek, mert ennyire ki tudták hozni a maximumot a képességeikből, hanem mert a képességeik voltak közel a maximumhoz. A mostani Ferencváros viszont éppen azzal győzte le eddig az esélyesebb ellenfeleit (ide véve akár a tavalyi szereplésből is több meccset), hogy a gyengébb egyéni képességeit csúcsra járatva csapatként diadalmaskodott, ez pedig egyértelműen a vezetőedző érdeme.

Persze ilyen szintű edzőhöz is sok pénz kell, és Szerhij Rebrov az egyik legjobban fizetett sportoló ma Magyarországon, tehát Montecuccolinak megint igaza volt. De itt is kézenfekvő az összehasonlítás Thomas Doll-lal (vagy bármely más jól fizetett külföldi edzővel), vagyis a jól fizetett edző nem jelent automatikusan nemzetközi sikert, még egy hasonlóan jól fizetett játékoskerettel együtt sem.

A harmadik tényező a klub, a csapat mögötti háttér szervezettsége. Nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy a Ferencváros ma a legprofesszionálisabban felépített magyar futballklub (és sportklub), amihez szintén rengeteg munka kellett. És igen, rengeteg pénz, hiszen a klubmodellfejlesztések, marketingfejlesztések első lépése mindig a befektetés, és sok magyar egyesület éppen azért nem tud ilyen szervezettséget kialakítani, mert ezeket az első lépéseket nem tudja vagy nem akarja megtenni.

Tehát mégiscsak igaz a pénz, pénz, pénz – csak nem mindegy, hogy mire költjük.

És persze lehet most újabb köröket futni azon, hogy honnan származik ez a pénz: számtalanszor leírtam már én is, hogy a magyar futball bevételeinek jelentős része nem piaci alapú, hanem valamilyen formában állami forrásból származik, kezdve a kiemelkedő televíziós jogdíjaknál, a szerencsejáték-bevételeknél, és haladva a klubok saját szponzorai és más csatornák felé. A Ferencváros „alapesetben” 5 milliárd forint körüli költségvetésében természetesen lényegesen több piaci elem jelenik meg, mint más klubokéban, elég csak a nézőszámokat megnézni, hogy erről meggyőződjünk – arról nem is beszélve, hogy a tavalyi évben ez az 5 milliárd több mint 9 milliárd volt, köszönhetően az Európa-liga csoportkörrel megkeresett összegeknek. De ettől még tény, hogy az eredeti 5 milliárd sem csak a piaci háttér miatt emelkedik ki ennyire a magyar mezőnyből, hanem mert a klubvezetés nyilvánvalóan jól tudja forgatni a gazdasági-politikai kapcsolatait, ami a mai magyar futballban a vezetők egyik legfontosabb erénye.

De ezek a kérdések általában akkor izgatják csak az embereket, amikor a sok pénz ellenére sincs eredmény, most viszont nem ez a helyzet. Ez viszont megmutatja azt is, hogy a pénz önmagában nem elég: a fenti pontokat megfelelően kell kivitelezni ahhoz, hogy sikerrel párosuljon. A futball nem csokiautomata, hogy felül bedobom a pénzt, alul meg kipotyognak a sikerek, a kettő közötti munkát is el kell végezni. Orosz Pál vezérigazgató internetes mémmé vált azzal, hogy minden évben elmondta, a csapat készen áll az Európa-liga csoportkörére, hogy aztán az első fordulókban kipotyogjanak a selejtezőkből. Pedig a költségvetések alapján igaza volt, de vélhetően hiányzott még az a szervezeti tudás, szervezeti tapasztalat, amelyet meg kellett szerezni ezen évek kudarcai közben. Ez a tapasztalat bizonyosan hozzájárult a jobb játékos- és edzőválasztáshoz, ahogyan a klubháttér tökéletesítéséhez is, így jött össze a fenti három pont.

És a cél az, hogy ahogyan a tavalyi sikert tovább tudták görgetni az idei évre, úgy tudják majd jövőre is kamatoztatni azt a tudást, és főleg azt a pénzt, amelyet az idén megszereztek-megszereznek.