Egyre kuszább a Christoph Daum-ügy. Mint ismert, a szakvezető a közelmúltban kijelentette: elhagyja az irányításával osztrák bajnoki címet nyerő Austriát, mert nagyobb kihívásról álmodik.
Június 21-én profikarrierje eddigi legfontosabb mérkőzését vívja Kótai Mihály (220), aki Manchesterben harcba indulhat a WBF (Bokszvilágszövetség) nagyváltósúlyú világbajnoki övéért. A magyar bunyós előtte azonban még vállalt egy felhozó mérkőzést, amelyre pénteken kerül sor Hágában.
A csoda elmaradt, Christian Vieri nem épült fel a részleges térdszalagszakadásából, emiatt az Internazionale a legveszélyesebb támadója nélkül volt kénytelen megvívni az elődöntő második felvonását. A találkozó előtti pillanatokban egyébként is az orvosi részlegek szavára figyelt mindkét szakmai stáb: az Internél Coco és Sergio Conceicao volt a két páciens, a Milannál pedig Dida és Pirlo sorsa volt a doktorok kezében.
Ha egy edző a nagy nyilvánosság előtt kijelenti, már nem bízik a bentmaradásban, az nem kifejezetten jó ajánlólevél a számára. Nos, Thomas Hörster, a Bayer Leverkusen trénere a Hamburg elleni vereséget követően az egyik televíziós társaság kérdésére a fenti választ adta, amivel tulajdonképpen megpecsételte a saját sorsát.
Nem túlzás azt állítani, néhány hónappal ezelőtt Magyarországon senki sem tudta, kicsoda Theo Kerekesch. Azóta eltelt némi idő, a bokszberkekben járatosak biztosan, a szurkolók pedig már talán tudják, ki a fentebb említett, neve ellenére igazi német úriember.
Furcsa érzések keringenek az emberben, ha a párosítást nézi: InternazionaleMilan. A két milánói gárda keretének erőssége alapján akár parádés meccset is láthat a San Siro közönsége. Csakhogy nem olyan régen volt egy első mérkőzés is, amelyre bizony még nem borult a feledés jótékony homálya.
Isaszegi Róbert megvédte, Nagy János pedig megszerezte a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális bajnoki övét, ráadásul az előmeccsek között minden bizonnyal az év magyarországi mérkőzésének is szemtanúi lehettünk, úgyhogy nem panaszkodhattunk eseménytelenségre a miskolci gálán.
Az egyik rotterdami csapat nem tudott segíteni a másiknak, illetve egyúttal az Ajaxnak, azaz: az Excelsior sem tudta megállítani a PSV-t, amely akár már a következő fordulóban megszerezheti a bajnoki címet. Guus Hiddink gólgyártó csapata hetet vágott a kikötővárosiak második számú alakulatának, és ezzel őrzi hat- (Ajax), illetve hétpontos (Feyenoord) előnyét üldözői előtt.
"Formabontó gálát láthatnak az érdeklődők, hiszen eddig Magyarországon sem magyar, sem pedig külföldi klub nem rendezett olyan profibokszgálát, amelynek programjában négy címmérkőzés szerepel adta meg a szombati miskolci rendezvény alaphangját Rácz Félix, a Felix-Promotion első embere.
Minden bizonnyal kevés milánói hívő gondolt arra, hogy az idén négy városi derbire is sor kerül. Kettő ugyebár rendszeres, de ennél több eddig csak akkor fordult elő, ha adott idényben a Serie A mellett az Olasz Kupában is összeakadtak a piros-feketék a kék-feketékkel.
Úgy tűnt, a téli csikicsuki a múlté, és Oliver Kahnnal kapcsolatban nem kerülnek napvilágra újabb átigazolási lehetőségek, erre most maga a kapus vetette fel, hogy jövőre, szerződése lejártakor elhagyja a Bayern Münchent.
Nagy János, a Felix-Promotion veretlen ökölvívója szombaton Miskolcon lép a kötelek közé az argentin Víctor Hugo Paz ellen a WBO kiskönnyűsúlyú interkontinentális bajnoki övéért.
Olyanra már volt példa, hogy azonos városból érkező csapatok elődöntőt vívjanak a BEK-ben (a Bajnokok Ligája jogelődje), hiszen az 195859-es kiírásban a Real Madrid az Atlético Madrid "testén keresztül jutott be a fináléba.
Alaposan összetömörült a táblázat második fele, annak köszönhetően, hogy a Bayer Leverkusen az Arminia Bielefeldet, a Hansa Rostock pedig a Schalkét verte meg 31-re a 31. forduló vasárnapi játéknapján.
Kétgyőzelemnyi távolságra megközelítette a címvédő Ajax a listavezető PSV-t, mégsem valószínű, hogy kicsúszik a listavezető zsebéből a már biztosnak tűnő aranyérem.