Még nagyobb skalpokra várva

Minden hét egy esély

– Megkerülhetetlen a kérdés: mi kellett ahhoz, hogy pályafutása során először ATP-elődöntőbe jusson?
– Ezt nehéz lenne elemekre lebontani. Tudja, ezen a szinten, mármint az ATP-körversenyen, minden héten ott a lehetőség egy-egy kimagasló eredmény elérésére, mindössze ki kell használni a kínálkozó alkalmakat.
– Ami most sikerült is.
– Szerencsére igen. Életem egyik, ha nem a legjobb hete volt a sopoti, és ezt nem csupán azért mondom, mert a legjobb négyig verekedtem magam, hanem azért, mert igazán jó játékosokat győztem le, méghozzá jó játékkal.
– Többek között a cseh Novákot, aki az elődöntőig jutott az idei Australian Openen, és további négy elődöntővel büszkélkedhet az idén.
– Novák személyében klasszisjátékost vertem meg, de az orosz Mihail Juzsnij elleni mérkőzés is szép volt. Vagy három órán keresztül ütöttük a labdát, igen magas szinten. Ô nyert Stuttgartban, egy igen rangos viadalon.
– És a könyöke? Hónapok óta bajlódik vele. Meddig bírja még, elvégre szinte minden héten teniszezik?
– Továbbra is fáj, de egyáltalán nem kell rosszra gondolni, szerintem nem súlyos, ettől még tudok teniszezni. Igaz, ott lebeg a szemem előtt, hogy hamarosan kényszerpihenőt kell tartanom, hiszen az semmiképpen sem tesz jót a könyökömnek, ha agyonterhelem.
– Dehát most sem pihen.
– Remélem, novemberig csak kihúzom valahogy, akkor befejeződik az idény, és lehet fújni egy picit. Nem tudom, mennyi ideig leszek harcképtelen, de muszáj lesz beiktatni egy hoszszabb pauzát.
– Ne is ragozzuk tovább! Beszéljünk az eredményekről, elvégre azok határozzák meg, ki milyen szintű játékos, nem pedig egy könyöksérülés. Ez az esztendő mintha az áttörés éve lenne a karrierjében.
– Voltaképpen az is. Ez az első olyan év, amelyet teljes egészében az ATP-körversenyen játszom végig; ez az első olyan év, amelyben mind a négy Grand Slam-tornán főtáblára kerülök; ez az első olyan év, amelyet a világranglista első száz helyezettje között töltök, merthogy ez szinte már biztos. Igen, áttörésnek is nevezhetjük, hiszen olyan játékosokat vertem már meg az idén, mint a dél-afrikai Wayne Ferreira, a német Nicolas Kiefer, az ecuadori Nicolas Lapentti vagy éppen Novák. Tavaly, amikor bekerültem az első százba, azt a fogadalmat tettem, hogy meg is ragadok a legjobbak között, ami azért nem túl egyszerű vállalkozás. Végül is szerencse, hogy ennyire kiegyenlítetté vált a férfimezőny, és hogy én is tagja vagyok a top száznak, hiszen minden tornán van vagy vannak meglepetések. Miért ne okozhatnám azokat én is?

Lehet, hogy későn érő típus

– Viszont már huszonhat esztendős. Nem túl késői ez a "hajrá”?
– Különösebben nem akarom részletezni, miért csak most jönnek a jó eredmények. Annyit azért elmondanék, hogy ha már évekkel ezelőtt külföldön készültem volna, nyilván több ilyen eredményről beszélhetnénk. Meg aztán lehet, hogy későn érő típus vagyok.
– Ennyit számít, ha egy magyar teniszező külföldön edz?
– Persze. Nyilván sejti, miért van olyan állapotban a magyar férfitenisz, amilyenben.
– Sejtem, de azért avasson be: miért hagyott le minket ennyire a teniszvilág?
– Nincsenek meg a megfelelő feltételek klubszinten, kevés a jó szakember, és ami a legborzasztóbb: azoknak, akik benne vannak a honi teniszéletben, halvány segédfogalmuk sincs arról, mi zajlik ilyen szinten, mármint az ATP-tornák szintjén. Kivételek természetesen vannak. És persze az sem mindegy, hogy ezer vagy csupán tíz játékos közül kell kiválogatni a legtehetségesebbeket, szóval, túl kevesen teniszeznek odahaza.
– Csaknem húsz esztendeje csinálja. Meddig lehet még folytatni? Úgy értem, nincs önben valamiféle kényszer az edzéseken? Hiszen az ember akkor boldog igazán, ha azzal foglalkozhat, amihez ért, és amiért rajong.
– Látja, nálam ez pontosan így van. Hogy unnám? Ugyan! A tenisz szeretete ugyanúgy megvan bennem, mint amikor elkezdtem, arról nem is beszélve, hogy ha jönnek a jó eredmények, az tovább ösztönzi az embert. Elvégre erre tettem fel az életemet.
– Elégedett?
– Az vagyok. És mondok még valamit: ha megragadtam volna a challengertornák szintjén, ugyanígy vélekednék. De tényleg. Annak idején – de még most is – rengeteg szépről és jóról le kellett mondanom, és hihetetlenül jó érzés, hogy látom: nem veszett kárba a sok fáradozásom. Látni azt, hogy volt és van értelme az egésznek. Ez itt a lényeg. Olyan életet kaptam ettől a sportágtól, amilyen nem sokak számára adatik meg. Ami pedig a folytatást illeti, úgy vélem, három-négy jó évem még lehet, de arról fogalmam sincs, hogy konkrétan mikor vonulok majd vissza. Ez egy adott pillanattól függ, momentán még csak nem is gondolok ilyesmire.
– És arra, hogy több kemény pályás versenyen kellene indulnia? Hiszen az év jelentős részében ilyen borításon játszanak a legjobbak, ráadásul többször azt hangoztatta: egyre magasabb szintre fejleszti a szerva-röpte játékát, amivel elsősorban a gyors pályákon lehet érvényesülni, semmint a lassabb salakon.
– Nehéz kérdés. Világéletemben salakon teniszeztem, ezen a borításon nőttem fel, és mindig is ez lesz a kedvenc pályám, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem csak salakon zajlik az élet. Egyébként ebből a szempontból is valami áttörésféleség ez az év, hiszen betonon is van egy-két jó eredményem, de még egyszer mondom, nem lesz belőlem kemény pályás specialista.
– Ettől függetlenül, gondolom, sokan ismerik a Sávolt-nevet az ATP Touron.
– Minden nagyképűség nélkül állíthatom: igen. Mert akik követik az eseményeket, azok pontosan tudják, kik alkotják az első százat a világranglistán. Márpedig abban én is ott vagyok.
– Újabb kényes téma: a Davis-kupa.
– Mire kíváncsi?
– Ugye, nem végleg mondta le a válogatottságot? Dél-Afrikába nem utazott el.
– Egyszerű oka van: nem fért bele a versenynaptáromba. Ráadásul van egy nagy probléma, történetesen az, hogy nincs olyan csapatunk, amelyik a közeli, de akár még a távoli jövőben is értékelhető eredményt tudna elérni, mondjuk a Világcsoportba, vagy annak a közelébe jutást. Sajnos, az euro-afrikai zóna második csoportjánál pillanatnyilag nincs feljebb a számunkra.

A válogatottról is lehet szó

– De mi a harmadikban vagyunk, a Davis-kupa legalján.
– Tudom, és ez elég szomorú. Egyébként biztos vagyok abban, hogy jövőre visszakerülünk a másodikba, de hangsúlyozom, onnan iszonyatosan nehéz lesz továbblépni.
– Sávolt Attilával vagy nélküle?
– Úgy érzem, én sem tudnék tenni semmit az előrelépés érdekében. De még mielőtt messzemenő következtetéseket levonna az előbb említettekből, kijelentem: egyáltalán nem zárkózom el a válogatottságtól. Ha van rá módom, szívesen állok a kapitány rendelkezésére, elhiheti. Ez viszont a versenynaptáramtól függ. Még sok-sok szép eredményt szeretnék elérni a pályafutásom során.