Balázs Attila a legjobb 200 között

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2010.07.25. 08:33
null
Balázs Attila az utóbbi hetekben nem talált legyőzőre (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)
Balázs Attila a 15 000 dolláros teheráni salakos torna döntőjében 6:1, 6:4-re legyőzte a nyolcadik kiemelt görög Parisz Gemuhidiszt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar teniszező a legjobb 200 közé kerül a világranglistán.

Balázs Attila két egymást követő versenyen sem talált legyőzőre – egy héttel ezelőtt egy másik teheráni tornát nyert meg –, és az iráni túrát megelőző, Macedónia elleni Davis-kupamérkőzésen aratott győzelmeivel már zsinórban tucatnyi megnyert egyéni találkozónál tart a nemzetközi porondon.

Ezzel a szériával első számú férfi játékosunk a legjobb 200 közé kerül a világranglistán, ami nagy szó, mert ehhez hasonló pozícióban magyar férfi teniszezőként legutóbb Sávolt Attila járt – 2004. február 23-án.

Balázs így valószínűleg indulhat a US Openen, persze nem arra kell gondolni, hogy egyből a főtáblán találja magát, ahhoz előbb a selejtezőből kell továbblépnie, ám már az is szép teljesítmény, hogy esélye van felkerülni.

Az amerikai Grand Slam-versenyt megelőzően azonban még itthon is lesz dolga, a magyar csapatbajnokságon lép salakra a Gödöllői Kiskastély Tenisz Klub színeiben.

 ITF-FUTURE-TORNA, TEHERÁN (15 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Balázs Attila (magyar, 1. kiemelt)–Gemuhidisz (görög, 8.) 6:1, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik