Nadal: kétszettes siker, közel két óra alatt

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 23:31
null
Látványos bevonulás után könnyed siker – Rafael Nadal megszerezte a második győzelmét is a világbajnokságon (Fotó: Action Images)
Címkék
A férfi tenisz-vb A-csoportjának 2. fordulójában a világelső spanyol Rafael Nadal egy szoros és egy sima szett után 7:5, 6:2-re nyert szerb Novak Djokovics ellen.

Rafael Nadal és Novak Djokovics is győzelemmel kezdte az ATP-világbajnokságot az A-csoportban. A spanyol világelső az amerikai Andy Roddickot győzte le három szettben, míg a ranglistán harmadik szerb Tomás Berdych ellen nyert két játékban (az 1. forduló veszteseinek mai csatáját Berdych nyerte meg), vagyis mindketten győzelemmel melegítettek a csoportrangadóra.

Nadal és Djokovics eddig 22-szer találkozott egymással, ebből 15-ször a spanyol győzött, de ha csak a kemény pályás meccseket vesszük figyelembe, akkor Djokovics vezet 7–5-re, sőt a fedett pályás találkozók szempontjából is a szerb vezet (2–1-re), márpedig a világbajnokságot fedett, kemény pályán rendezik Londonban.

Djokovics számára jól is kezdődött a találkozó, hiszen miközben első két szervajátékát semmire nyerte meg, addig Rafael Nadal sokkal jobban megszenvedett a saját adogatásaival, de végül is hozta őket, sőt 2:2-nél brékelt is.

Djokovics azonban rögtön vissza is vette az elveszített szervajátékot, majd úgy hozta a saját adogatását, hogy két fogadóelőnyt is hárított; ezt követően 5:5-ig egyik játékos sem veszítette el az adogatását.

A szerb klasszis ekkor kettős hibát követett el (ez volt az első a mérkőzésen), amivel két bréklabdához juttatta Nadalt – a spanyol élt is a lehetőséggel, ezzel pedig el is dőlt az első szett. Djokovicsnak 40:30-nál ugyan fogadóelőnye volt, de nem tudta kihasználni, Nadal 7:5-re megnyerte az első játszmát.

Nadal lendülete a folytatásban is kitartott: pillanatok alatt megnyert két gémet, majd 4:1-re elhúzott.

Djokovics már közel sem tudott olyan koncentrált játékot bemutatni, mint az első szettben, aminek az lett a vége, hogy Nadal 6:2-re megnyerte a játszmát, ezzel pedig 1 óra 52 perc alatt a mérkőzést is.

 TENISZ ATP-VB
EGYES
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.)–Djokovics (szerb, 3.) 7:5, 6:2
KORÁBBAN
Berdych (cseh, 6.)–Roddick (amerikai, 8.) 7:5, 6:3

PÁROS
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Moodie, Norman (spanyol, belga) –Kubot, Marach (lengyel, osztrák) 6:1, 6:3
Nestor, Zimonjics (kanadai, szerb, 2.)– Bhupati, Mirnyi (indiai, fehérorosz, 4.) 7:6, 7:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik