BEKezdtek – Moncz Attila publicisztikája

A legnagyobb klubok külső segítséggel szeretnének tető alá hozni egy elit európai kupasorozatot, amin alaposan felhúzza magát a Nemzetközi, illetve az Európai Labdarúgó-szövetség. Eddig a közelmúltban dugába dőlt Szuperliga alapításáról is szólhatna a történet, csakhogy a mi esetünkben happy end következett, hiszen néhány oldalvágás után útjára indult a ma is hódító sorozat, amelynek 1956. június 13-án játszották az első döntőjét. Ha úgy tetszik, napra pontosan 65 éve kezdődött el a Real Madrid európai uralkodása. Merthogy bármilyen furcsa is, a Bajnokok Ligája jogelődje, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának indulását sem kísérte fáklyásmenet, de az érintettek kitartottak, a FIFA és az UEFA is nagy nehezen mellé állt, a Real pedig fellépett a kontinens trónjára. Azóta egyszer sem fordult elő, hogy ne a királyi gárdának lett volna (hat évig a Milannal holtversenyben) a legtöbb diadala az első számú európai kupasorozatban.

Ugyanakkor az talán kevésbé közismert, hogy már a BEK 1955-ös elindulása előtt akadtak próbálkozások nemzetközi sorozatok tető alá hozására, az egyes források szerint abszolút elsőre például idővel magyar részvétellel. Az Osztrák–Magyar Monarchiában ugyanis 1897-ben útjára indították a Challenge-kupát, amelyben az alapítók szándékai szerint a térség legjobb csapatai vetélkedtek volna. Elsőre csak bécsi együttesek kerültek be (a nyitó kiírás döntőjében a Vienna CFC, ismertebb nevén a Cricketer 7:0-ra verte meg az FC 98-at), de aztán beszálltak a cseh, majd az 1901–1902-es kiírástól a magyar gárdák is. Az első magyar döntős a BTC volt 1902-ben, az első (és egyetlen nem bécsi) győztes pedig a Ferencváros 1909-ben. Ebből a szériából nőtte ki magát a Mitropa-kupa, illetve felénk ismertebb nevén a Közép-európai Kupa, de mire eljutottunk az 1927-es rajtjáig, már más térségekben is zajlottak határokon átívelő vetélkedések.

A többek között a belga, a holland és a svájci bajnok részvételével rendezett, a tornát a serleg felajánlójáról Coupe Van der Straeten-Ponthoznak nevezték el, az első győztese az R.A.P. Amsterdam lett. A holland egyletet az 1900-as sikere után Európa bajnokának kiáltották ki, de az angol (Aston Villa) és a skót (Rangers) bajnokot többre tartották nála. Tíz évvel később a Coupe des Pyrenées keretébe már a legjobb francia, baszk és katalán alakulatok is tusakodtak egymással (a Barcelona volt az első nyertes), hogy aztán 1927-ben elkezdődjön a második világháború előtti időszak legnépszerűbb vetélkedése. A KK-t Hugo Meisl, a zseniális osztrák futballvezér ötlete alapján hozták létre, manapság divatos szóval az ő brandjének tekintették. A tornán például osztrák, magyar, csehszlovák, olasz, román és svájci csapatok is indultak, sőt, az angolokat is meghívták, de ők akkor még a bezárkózás és a felsőbbrendűség politikáját választották. Elsőre a Sparta Praha vitte el a pálmát, másodjára a Ferencváros, utoljára pedig, 1992-ben a BVSC elleni döntőt megnyerő Borac Banja Luka.

A világégés utáni elődök közül még a Latin-kupát érdemes kiemelni (amelyet a BEK bevezetéséig a Barcelona, a Benfica, a Milan és a Real Madrid is megnyert), hogy aztán eljussunk az elsőkét befejezett „összeurópai” kupa felvezetéséig. Amiben megint csak volt részük a magyaroknak, igaz, talán néhány évvel később, mint ideális lett volna. Addigra már túljutottunk a számunkra kudarccal felérő, ezüstéremmel záruló világbajnokságon, úgy, hogy közben érezni lehetett, a politikai porondon is egyre feszültebb a belső helyzet. Ettől még 1954 decemberében a Honvéd elvállalta a kor egyik angol sztárcsapata, a Wolverhampton elleni idegenbeli fellépést. A Wolves előtte a keleti blokk prominensei közül a Dinamo Moszkvát (2:1) és a Szpartak Moszkvát (4:0) is elverte villanyfényes összecsapáson, a Honvéd pedig Puskás Ferenccel, Bozsik Józseffel, Czibor Zoltánnal és Kocsis Sándorral érkezett, így a csata „megihlette” az újságírókat is.

Desmond Hackett például így fogalmazott a Daily Expressben: „Meddig tudnak tét nélküli mérkőzéseket játszani ezek a csillogó csapatok? A sugárhajtású repülőgépek korában mennyivel értelmesebb és előnyösebb lenne megszervezni egy villanyfényes európai kupasorozatot? Eresszük egymásnak a nemzetek bajnokait egy gyors, kieséses sorozatban. A labdarúgás legjobb reklámja lenne: Wolves, Celtic, Honvéd, Dinamo Moszkva, Austria Wien, Milan, Kaiserslautern, Racing Club de Paris és így tovább. Amíg nincs ilyen szervezett sorozat, addig a ma esti meccs nyertese, vagy a Billy Wright vezette Wolves vagy Puskás Ferenc fantasztikus csapata tőlem megkapja az Európa-bajnoki címet.”

Nos, a Wolves megkapta, hiszen a szünetbeli kétgólos hátrányát semmissé téve 3:2-re nyert, a Daily Express (illetve idővel a brit média) pedig lépett is. Akadt, aki Európa-bajnoknak kiáltotta ki a csapatot, de Stan Cullis, a gárda menedzsere egyenesen a világbajnoki címig merészkedett. Gabriel Ha­not, a francia L'Équipe főszerkesztője azonnal reagált is: „Ha az angolok ennyire biztosak a dolgukban, itt az ideje létrehozni egy európai sorozatot.” Nem árt tudni, a L'Équipe-nél addigra már nagyon dolgoztak egy ilyen tornán. Hanot, az egykori francia válogatott labdarúgó és edző már 1934-ben azt javasolta, bizonyos csapatok hadd kapcsolódjanak be más országok bajnokságaiba (ha esetleg a Szuperliga első ötletgazdáját keresnénk, őt se hagyjuk ki!), aztán jött kollégája, Jacques Ferrin, akit lenyűgözött az 1948-as „Dél-amerikai bajnokok bajnoksága”. „Hogyan lehet, hogy a szemünkben vezető kontinensnek látott Európa képtelen megszervezni olyan sorozatot, amilyen a dél-amerikaiaknak összejött? Követni kell a példájukat” – emlékezett később. Hanot, valamint Ferrin összefogott, melléjük állt a L'Équipe szerkesztősége, így röviddel a Wolverhampton megdicsőülése után már konkrét tervekkel rukkoltak ki. Kihasználták a hétközi meccsekben rejlő lehetőségeket, az 1954-es vb televíziós közvetítéseinek sikerét, illetve a légi közlekedés fejlődését, így leírták: jöjjön egy 16 csapatos, meghívásos, kétmeccses párharcokra épülő sorozat, amelyet párizsi döntő zár le.

Elsőként a spanyolok álltak az ügy mellé, Santiago Bernabéu elnök még a Real stadionját is felajánlotta helyszínként, aztán a L'Équipe 1955 áprilisában 18 csapat (benne a Real, a Milan, a Chelsea és a Honvéd) részvételével alakuló ülést tartott. A szaklap jelezte, ha a világ-, illetve a nemzetközi szövetségeknek nem tetszik, akkor ők nem törődnek velük, nélkülük is tető alá hozzák a sorozatot. Az addig ágáló és áskálódó FIFA azonnal válságstábot hívott össze, amelyen elfogadták a L'Équipe javaslatát, és az UEFA-t jelölték meg felügyelő szervként. 1955. június 21-én megszületett a Bajnokcsapatok Európa-kupája, azzal a szabályrendszerrel, amelyet a francia lap korábban megalkotott.

Az indulók névsorát is tulajdonképpen a L'Équipe határozta meg, és bár a szövetségi nyomásra meghátráló Chelsea mellett három induló (a Honvéd, a BK Köbenhavn és a Holland Sport) visszautasította a meghívót, relatíve simán összeállt a 16-os tábla, rajta az MTK-val, illetve akkori pártpolitikai nevén a Vörös Lobogóval.

Az első BEK-meccset a Sporting és a Partizan vívta 1955. szeptember 4-én, a 3:3-as döntetlennel zárult a találkozó, a sorozat első gólját Joao Baptista Martins szerezte. A végén pedig teljesült Santiago Bernabéu álma: a világ nem csupán a királyi gárda stadionjára, de csapatára is irigy lehetett. Az akkoriban Alfredo Di Stéfanóra, Héctor Rialra és Paco Gentóra épülő együttes a Stade de Reims elleni finálét 0:2-ről, majd 2:3-ról fordította a maga javára, és a BEK első győztese lett. Arra, hogy a szerencse akkoriban azért erősen fogta a kezét, bizonyíték a döntőbeli kapufa és gólvonalról kifejelt labda, illetve a Partizan elleni negyeddöntőben 0:3-nál a tizenhatoson belül a sárban elakadó labda, ami miatt a belg­rádiak nem tudták semmissé tenni az idegenben összeszedett négygólos hátrányukat...

Ezek az ünneplés pillanataiban sokadlagosak voltak, fontosabb kiemelni Antoine Blondin, a L'Équipe szakírója akkori sorait: „Mindig megindító, ha valaki egy hagyomány születésének szemtanúja lehet. A Parc des Princes-beli este olyan volt, mint a betlehemi éj. A csillagos ég alatt negyvenezer bölcs megpillantotta a futball első európai kupagyőztesét.”

S tegyük hozzá, egy új korszak születését.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!