Fosbury a vízben – Malonyai Péter publicisztikája

A világ egyik legjobb úszóedzője Nagy József – ezt nem én mondom, a szakma, legalábbis a határainkon túli képviselői biztosan. Ami engem illet, szívesen elhagyom az „egyik” kitételt, oka emberi gyarlóság: a barátomnak mondhatom. Igen, elfogultság, de megalapozott, s nem csupán a személye, a pályája iránt is. Igyekszem összefoglalni, nem mondom, hogy röviden, hiszen évtizedekről van szó.
A világ egyik legjobb úszóedzője Nagy József – ezt nem én mondom, a szakma, legalábbis a határainkon túli képviselői biztosan. Ami engem illet, szívesen elhagyom az „egyik” kitételt, oka emberi gyarlóság: a barátomnak mondhatom. Igen, elfogultság, de megalapozott, s nem csupán a személye, a pályája iránt is. Igyekszem összefoglalni, nem mondom, hogy röviden, hiszen évtizedekről van szó.

Tizenhét évesen, 1969-ben végzett esztergályosként, majd felkerekedett Debrecenből, hogy úszó legyen Budapesten. Miután négy éve rótta már a hosszakat Rentka László keze alatt, elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja magát. Szabályosan házalt a kluboknál, míg végül a Bp. Spartacusnál, Kiss Lászlónál kötött ki. Nem tűzött ki világrengető célokat, magyar bajnokként vagy országos csúcstartóként kívánta abbahagyni. Egy tizeddel elmaradt a rekordtól, de a bajnoki cím összejött, 1973-ban egy tizeddel győzte le klubtársát, Szabó Sándort.

Kiss tanácsára 1976-ban hagyta abba, 24 esztendősen kezdett edzősködni a Szpariban, a mellúszókat bízták rá, azóta is leginkább ebben az úszásnemben vannak tanítványai. Akik közül már az 1980-as moszkvai olimpián ketten indulhattak, Dzvonyár János (5. hely) és Kindl Gabriella. Két évvel később a BVSC-hez szerződött, 1985-ben mesteredző lett, majd 1986-ban az Egyesült Államokba költözött, felesége a Nemzetközi Valutaalapnál kapott munkát, „háztartásbeliként” vele tartott. Az itthoniaknak „levélben” tartott edzést, közülük Debnár Tamás 100 mellen 5. lett az 1988-as szöuli olimpián. Washingtonban sokáig be sem tudott jutni az uszodába. Végül a Curl-Burke Swim Clubnál kezdett dolgozni, két évre rá az amerikai csapat tagjaként utazott a nyári játékokra. Leghíresebb tanítványa, Mike Barrowman Szöulban 4. lett, de 1992-ben Barcelonában világcsúccsal (2:10.16) nyert olimpiát 200 mellen, ahogy egy évvel korábban szintén világrekorddal (2:11.23) szerzett vb-aranyat Perthben. Tizenhárom esztendőn át (1989–2002) volt övé a világ legjobb ideje. A többiek közül a spanyol Sergio López a szöuli olimpián bronzérmet szerzett, míg az amerikai Roque Santos az egyetlen a világon, aki képes volt legyőzni Barrowmant. 1994-ben hazatért, a Bp. Honvéd edzője lett, ahol – ahogy mondja – nem tudta kifutni a formáját. 2006-ban költözött ismét a tengerentúlra, Vancouverben a Canadian National Swim Centre szerződtette. Ottani leghíresebb tanítványa Annamay Pierse háromszoros világcsúcstartó, világbajnoki ezüstérmes (2009, Róma). Kanadából hazatérve (2016) Gyurta Dániel edzője lett, majd amikor Gyurta abbahagyta, Szingapúrba költözött. Tavaly óta újra itthon hasznosítja a tudását, Hosszú Katinkával dolgozik együtt.

Forradalmasította a mellúszást. A ma látható úgynevezett hullámzó technika az ő találmánya, ez volt szakdolgozata témája a TF-en négy évtizede. Világszerte elismert szakember, előadásai sikeresek, az edzők közül sokan kérnek tőle tanácsot, levélben, e-mailban is. Válasz nélkül egyikük sem marad. A Hírességek csarnokába (Hall of Fame) 2014 tavaszán iktatták be. Ő az ötödik magyar edző, akit ez a dicsőség ért, Hunyadfi Istvánt, Sárosi Imrét, Széchy Tamást és Kiss Lászlót követte a sorban. Büszke rá, hogy tanítványai közül Barrowman, Pierse, Csépe Gabriella (Barcelona: 6. hely), López és Santos pénzt és fáradságot nem kímélve vele ünnepelt Fort Lauderdale-ben. Az azóta természetes, megszokott, visszatérően látható hullámzó stílust először a szakdolgozatában rögzítette, s persze a versenyzőinél alkalmazta. A szakma nem reagált rá, leszámítva persze, hogy akadt tréner – természetesen honfitársunk –, aki később magának vindikálta a felfedezés tényét. Mindenesetre, amikor tagja lett a Hall of Fame-nek, laudációjában nem csupán az szerepelt, hogy forradalmasította a mellúszást, az is, hogy mindent tud az úszásnemről. Hajlamos vagyok elhinni, hogy szerinte ez túlzás, mindenesetre folyamatosan jár az agya, töri a fejét, hogyan léphetne előrébb a mellúszás. Kiindulva persze abból, ami elindította annak idején a hullámzó mozgás útján: két pont között a legrövidebb út az egyenes.

Ez nem változott mára, s az sem, hogy szakmai észrevételeire nincs reakció. Félreértés ne essék, nem parázs vitákra vágyik, ne adj' Isten veszekedésekre, csupán felhívná a figyelmet legújabb találmányára – ha helyes itt a szó –, kerüljön be a köztudatba, lehetőleg rövidebb idő alatt, mint a hullámmozgásra épülő stílus. Írt ugyanis egy cikket még 2007-ben a SwimNewsban, igyekszem közérthetően megfogalmazni a lényeget. A kiindulópont: ne higgyük, hogy húsz-harminc év múlva is olyan lesz a mellúszás, mint most. A lábtempóban már nincs sok lehetőség – vetette fel –, elmehet a delfinezés felé, természetesen a szabályok betartásával. A döntő szerep a kartempóé lehet, amihez erősebb, de mindenképpen más felsőtest kell. Azóta néhány úszó próbálkozik az újjal, például a britek szuperklasszisa, Adam Peaty, természetesen egyelőre a rövidebb távokon, hiszen a szokatlan mindig megerőltető. Idén szeptemberben Újratöltve címmel a Swimming World honlapjának újra leírta, amit tizenhárom esztendővel korábban, ismét azért, hogy felhívja a figyelmet a módszerre. Szándéka egyébként nem áll távol a valóságtól, hiszen például a mostani budapesti ISL-versenyen is akad olyan úszó, aki az új módi szerint úszik, a fehérorosz Ilja Simanovics, aki 56.3 másodperc alatt tett meg 100 métert.

Azért kellene foglalkozni a továbbfejlődés témájával, hogy ne járjunk úgy, mint 1968-ban Dick Fosbury olimpiai bajnoki címe után – emlékeztet. Az amerikai forradalmasította a magasugrást azzal, hogy nem szemből ment neki a lécnek (Fosbury Flop), aranyérme után visszamenőleg kezdték el kutatni a szakemberek, mi a titka az azóta már természetes, sokkal jobb eredményeket hozó módinak. Most, hogy „újratöltötte” az elgondolását, legfeljebb bízhat benne, hogy elterjed, hogy eredményes lesz. Meg nem esküdhetünk rá, egy-egy szakmán belül nem csupán a tények, érvek számítanak. Ezt egyébként Nagy József is tudja, hiszen nem véletlen, hogy tanítványai, ha nem is tudtak magyarul, azt némi akcentussal, de határozottan mondták: „Semmi sem biztos.” Tükrözve ezzel mesterük alapállását, aminek az ágyazott meg, hogy 1986-ig itt élt Magyarországon. Saját megszenvedett tapasztalatait foglalta össze a mondattal, de mint állítja, ez a tengerentúlon sem rossz jelszó.

Legnevesebb tanítványa tehát Mike Barrowman, 2:23-ról indult 200 mellen, két év alatt lement 2:13-ra, a barcelonai olimpián már 2:10.16-os világrekorddal nyert. Öröm volt ez persze, de Nagy József amolyan hibakereső személyiség. Barrowman szöuli szereplését többet emlegeti, mint az 1992-es diadalt, személyes kudarca a negyedik hely, mert – mint mondja – aki vezeti a világranglistát, az ne negyedik legyen. Nem sorolható a klasszikus szakemberek közé, rendre kis cédulákkal érkezik az uszodába, rajta az aznapi munka vázlata. Vázlata, mert gyakran hagyja az edzéstervet, arra figyel, milyen állapotban van a versenyzője, s aszerint adja föl a leckét. A lényeg, hogy fejlődjön a tanítvány, nem az edzésterv szentsége számít.

Van egy másik, legendás cikke, a címe: „Ötvenöt hiba, néhányat még a legjobbak is elkövetnek.” Ez tekinthető az ars poeticájának is, vallja, hogy a hibák kijavítása viheti előre a világot, azaz: „Azt biztosan tudom, hogy annyi mindent nem tudunk.” Nem mellesleg a technikumban még ábrázoló-geometria tanár akart lenni, mert aki tanította, fantasztikus dolgokat tudott. A táblánál két krétával dolgozott, két kézzel rajzolta föl a kört, írni pedig a feléig bal, aztán jobb kézzel írt. Én is úgy fogom csinálni – határozta el, s gyakorolta is rendesen.

Az ő mutatványa, hogy két lábbal áll a földön. Újratöltve.