Új ernyő került? – N. Pál József publicisztikája

Tudott, az olimpia előtti esztendő úszó- (és egyéb) világbajnokságát rangosabbnak, színvonalasabbnak tartják, mint a játékokat követő évét, s e vélekedést a számok (most: időeredmények) is igazolják általában. Nos, ha a minapi fukuokai viadalt a múlt nyáron rendezettel vetjük össze, igencsak így van ez. A negyvenkét számból (húsz-húsz férfi és női, illetve két „mixváltó”) csak nyolc (!) alkalommal lett elég gyengébb idő is az aranyhoz a tavalyinál (egyszer, a férfi 100 pillangónál – 50.14 – meg ugyanannyi), s a részvétel a döntőben rendszerint jobb eredményt követelt most, mint egy éve Budapesten. 2022-ben három világcsúcs született (Milák Kristófé volt az egyik), az idén nyolc meg egy rekordbeállítás.

Mindenki Párizsra figyel tehát, ám hogy a mostani és a 2024. nyári időpont közé erőszakolt februári világbajnoksággal és májusi Eb-vel mi lesz – hogy lehet észszerűen túlélni őket –, nem tudom. Ha rajtam múlna, mindkettőt kihagynám, de hát a kvalifikáció, meg persze muszáj versenynek lennie. Hiába, vén vagyok, s a Széchy-korszak elején rögzültek a sportággal kapcsolatos reflexeim, reményeim. Egy évben egy csúcsforma van, így szól a verdikt bennem, s hallom, hogy a – velem azonos esztendőben született – Sós Csaba szövetségi kapitány a záró nap versenyei után – „józsefattilásan őszintén” beszélve – is így vélekedik. Tudom, változik az idő, s az idő parancsa is nemkülönben, s akadnak zsenik, akiknél az évi egy kettő is lehet, ha muszáj, ám az élet hosszabb távon nem megerőszakolható. (Hosszú Katinka sem volt csúcson egész évben, a sok száz „hivatkozható” világkupaérem ellenére sem, s Michael Phelps se bizony),

Ám ha „igazi” úszó valaki, nemzetközi célokkal, az évi egy csúcsformának meg kell (kellene) lennie, s mikor esedékes ez, ha nem az esztendő legrangosabb versenyén?! Sohasem teljesült óhajom, amit legutóbb két hete adtam elő (Ernyő nélkül? Nemzeti Sport, 2023. július 23.), eme meggyőződést, reményt takarja lényegében. A csapat kétharmada, de legalább fele élete legjobbját vagy – ha korosabb, esetleg önmagát építi újra valaki, mint Késely Ajna most – az évi legjobbját (!) az adott esztendő (világ)versenyén érje el. S ha ez sikerül, nem a helyezés s nem a döntőzött/nem döntőzött kérdés érdekel legelébb. Ismert, hogy a kvalifikációért való hajsza (olimpián részt venni is nagy dolog) többeknél „betehet” e tervnek, hisz aki a szintidőt a világverseny előtt nem sokkal éri el, magán az „eseményen” gyengébben teljesít szinte biztosan. Persze nem a klasszisok gondja ez. Darnyinak a bajnokságon úszott 400 vegyeséből például jó tíz másodpercet „leképzelhetett” az ember. Ez rég volt, de ha belegondolunk, hogy a Phelps utolsó rekordját kivégző Léon Marchand ugyanezen a távon az előfutamban nyolc másodpercet „benne hagyhatott”, érthető, miről írok. Gond a „kijutni mindenáron” célt (a válogatottsággal járó további támogatást?) kergetőkkel van rendszerint.

Gondolnám, Sós mondata végre egyértelmű. „Ha úszóink mindent megkapnak a felkészüléshez (...), akkor elvárható, hogy a világbajnokságon egyéni csúcsot ússzanak”, említette az idézett interjúban, s nevekkel is szolgált bizony. A tizenhét éves Ábrahám Minnáét és Molnár Dóráét (a tavalyi Eb-n úszott idejüktől eléggé elmaradtak), s csipetnyi karcossággal a hangjában Holló Balázsét („Ha végigdolgozza az évet úgy, ahogy elvárjuk, tán érmes lehetett volna 400 vegyesen”) mondta ki, aztán a dicsérhető példákról beszélt inkább.

Jó vagy inkább „átlagos” – ezt már idehaza magyarázta a kapitány – volt-e a magyar szereplés egészében tehát? Nos – csak a medencés versenyekről beszélve –, a huszonöt tagú csapatból idei legjobbját nyolc férfi és két nő, élete legjobbját (ami „idei” is!) hat férfi és egy nő érte el ezúttal. A férfiak hét, a nők egy döntős helyet hoztak, s ezekben mindössze tíz olimpiai pontnyi helyezés született, amiből a világbajnok Kós Hubert egymaga hetet gyűjtött be (Kovács Benedek ötödik helye kettőt ér 200 háton, Rasovszky Kristóf hatodikja 1500 gyorson egyet, a többi döntősünk hetedik lett vagy nyolcadik). Tehát: egy érem, nyolc döntős, három pontszerző hely, tíz pont. Ehhez képest a 2019-es vb eredménye: négy (arany)érem, húsz döntős, tizenhárom pontszerző hely, negyvenhárom pont. A 2022-es hazai világbajnokság: két (ugyancsak arany-) érem, tizenkilenc döntős, tizenkét pontszerző hely, harmincegy pont. Visszaesés a mostani eredmény tehát, ha a hiányzó Milák múlt évi diadalait, s a két gyorsváltó vele izmosabb időit „hozzáképzeljük” az idei hozamhoz, bizony még akkor is. Bár az ő két tervezett aranyával a tíz pont huszonnégy lenne most (a váltódöntőkre vele sem vennék utólag mérget), lehet, ha indul, csúcsformában, legjobbján (47.47) egy-két tizedet javítva 100 gyorson is odaér a dobogóra (Popovici égése miatt különösen), ami újabb négy (öt?) pontot hoz esetleg, s a huszonkilenc már majdnem annyi ugye, mint a harmincegyes budapesti termés. Csodás tehát, hogy van világklasszisunk, illetve megint lesz (már kettő!) reményem szerint, de vajha jó-e, hogy ennyire egy-két versenyzőtől függ a „nyugalom”?

Hiba lenne, ha Kós Hubert nemigen várt „ernyője” alá állna most minden illetékes. Megvallom, annyira örülök a srác sikerének, hogy hajlamos vagyok én is az egyéb gondoktól eltekinteni. Két hete írtam: ha legjobbján (1:55.95) erős másodpercet javít, nem elképzelhetetlen a dobogó, erre majdnem kettőt javított! A 100 hát csúcsát látva (53.83-ról 53.11!) már 1:54.50-ről, s bizony aranyról kezdtem ábrándozni (véltem, azon múlik, Murphy tud-e 1:54 körül, de nem tudott), a 200-as döntő közben meg a szám kezdtem tátani. 130-tól biztos voltam, hogy győzni fog, ámultam, ahogy a versenyt kontrollálja, meg hogy olyan szépen úszik, mint Egerszegi Krisztina. Mit tett az új edző és környezet vele (a kulcs a vegyes „nyomása” alól való szabadulás is lehetett), nem firtatom, de ha így megy tovább, az 1:54.14-ből még jobb fordulókkal, sok melóval 1:52 eleje is lehet jövő ilyenkorra már (a világcsúcs 1:51.92..., unom a cápadresszes időket). Egyet sajnálok: okosan hagyta ki, de szerettem volna látni 100 pillangón is; 51.33-at úszott a tavalyi Eb-n, lehet, most 51-en igencsak belül végez?

A többiek? Szabó Szebasztiánt, másik éremreménységemet igen sajnálom. Ha előfutamos idejéből (50 gyorson 21.67) egy tizedet leszed, s legjobbján (21.60) három századot javít, ezüstig ér. Kívánom, amit (önhibájából!) elvett tőle a sors, az olimpián adja vissza neki.

Rasovszky Kristófnak hatalmas bravó (s a két ezüstöt szerző nyílt vízi csapatnak is)! Három medencés számban három egyéni csúcsot úszott (a 4x200-as váltóbeli részidejével négyet), s még pontot is szerzett 1500-on! Így kéne másoknak is, s akkor az elmaradt döntő sem érdekes. Pádár Nikolett például tizedik lett, de ideje (1:56.55) fejlődést mutat, s ezzel már hamarosan „lehet valamit kezdeni”. Németh Nándor, Márton Richárd egyéni csúcsáért tisztelet, kár, hogy a döntőben nem tudták megismételni. Némethtől nem is vártam, az idejét (47.62) „feszített vízen”, az egyes pályán érte el, a döntőben két oldalról kapta a hullámokat, de úgy 47.75-re számítottam azért. (Javasolnám, legközelebb ússzon végig a mezőny elején.)

Kovács Benedek két egyéni rekord után lett 200 háton ötödik, ez remek. Késely valóban élénkülni látszik 2019 után, reméltem, az idén úszott 4:06 elejénél úgy jó másodperccel beljebb, s esetleg döntőbe jut (4:04.97 kellett volna hozzá), de hát a „reggeli úszás” átka...

Kapás Boglárkától idei legjobbjánál (2:08.86) vártam jobb időt, a tavaly 400 vegyesen Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktóriától az 1500 vézna ideje után viszont semmit se már. Benne (s másoknál is) az zavar, hogy „nem érti”, miért nem megy, ha annyit dolgozott. Lehet, azt sem érti(k), mitől úszik (úsznak) jól egy másik alkalommal? Hogy állunk a formába hozás tudományával tehát, aminek Széchy Tamás, Kiss László a nagymestere volt?

S van, amit sürgősen el kellene felejteni: a reggeli úszás fölötti siránkozást. Láttuk, Miláknak jól ment Tokióban, Rasovszky meg (a nyílt vízi – gyakran reggeli – versenyek miatt) könnyen beszél. Muszáj megtanulni, nincs mese, ha e kíméletlen „haladásparancs” követeli.

Ne legyen pánik, lehet három arany Párizsban, de jól jönne mellé néhány „sápadtabb” medália, s jóval kevesebb „üresjárat”.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!