Kemény: „Át kell menteni a küzdőszellemet”

Vágólapra másolva!
2009.08.01. 09:54
Utolsó fellépésére készül a magyar vízilabda-válogatott a római világbajnokságon. Kemény Dénes együttese Németország ellen száll vízbe, a tét ezúttal a megszokottnál kisebb: „mindössze” az ötödik hely. A szakember a válogatott hivatalos honlapjának, a vlv.hu-nak nyilatkozott.
A német csapat egyszer már megtréfált minket a vb-n
Fotó: Reuters
A német csapat egyszer már megtréfált minket a vb-n
A német csapat egyszer már megtréfált minket a vb-n
Fotó: Reuters
A német csapat egyszer már megtréfált minket a vb-n

„Egy magyar–németen, a vébé ötödik helyéért folyó mérkőzésen nem lehet más elvárás, csak az, hogy győzzünk. Ami az emberi hozzáállást illeti, még egyszer át kell menteni azt a küzdőszellemet, amit a magyar–szerben és utána a magyar–románon láttam. Ehhez most már azért jöhet önbizalom is, hiszen a magyar–szerben is voltak a játékban pozitív időszakok, a románok ellen valamivel több” – mondta Kemény a vlv.hu-nak a Németország elleni helyosztó előtt.

A magyar csapat korábban a negyeddöntőben szenvedett vereséget. „A változatosság kedvéért” Szerbia fosztott meg minket érmes álmainktól – egy hosszabbításba torkolló mérkőzésen. Kemény Dénes együttese tehát úgy lehet ötödik Rómában, hogy rendes játékidőben nem talált legyőzőre…

A csoportmeccsek során azonban csak 7–7-et játszottunk a németekkel, úgyhogy ezúttal sem lesz elég a nadrágot bedobni a vízbe. De hogyan lehet motiválni olimpiai bajnok együttesünket (még ha jó néhány pekingi hős lemondta a válogatottbeli szereplést) egy ötödik helyért vívott meccsen?

„Rá kell érezzenek a fiúk arra, hogy ennek is kell tudni örülni, annak ellenére, hogy nem ez volt a vágyuk. Ahogy látszik az eredményeken, úgy néz ki, hogy az egyik döntősnél a mutatott teljesítmény alapján nem voltunk rosszabbak” – tette hozzá a kapitány.

Hogy elszántak a fiúk, azt alátámasztja Gór-Nagy Miklós véleménye is.

„Magabiztosan szerezzük meg az ötödik helyet, ne legyen egy percig se kétség afelől, hogy ki fog győzni a mérkőzésen” – fogadkozott a Domino pólósa.

A 10:40-kor kezdődő találkozót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik