Vízilabda: Szécsi reméli, a sót és a fűszereket is bele tudják tenni

Szécsi Zoltán gyerekkorában teniszezett, röplabdázott és kosárlabdázott is, végül szerencsére a vízilabdánál kötött ki. A sport mellett azonban más is érdekelte, vadászpilóta szeretett volna lenni.

„Az 1986-os Top Gun film és Tom Cruise meggyőzött arról, hogy nekem mindenképpen F-14-es vadászgépet kell vezetnem. A gerincproblémám ezt a lehetőséget is elvette, meg azt hiszem most már, a magasságom is, de tényleg tervben volt. Szerintem az odavezető út a csepeli repülőgépszerelői, repülőmérnöki képzésen vezetett volna. Végül maradtam a Berzsenyi Dániel Gimnáziumnál, mivel mondták, hogy szervi alapon alkalmatlan vagyok a vadászpilóta-képzésre” – nyilatkozta Szécsi Zoltán az Origónak.

A klasszis korán elveszítette az édesapját, majd váratlanul a nővére is elment.

„Édesapám vastagbéldaganatban hunyt el 1987 nyarán, nyilván tízévesen egy gyereknek ez borzasztó dolog. Nagyon nehéz volt felfogni, néha még mindig gondolkozom, milyen lett volna, ha lett volna apukám negyvenöt-ötven éves koromig, mint sok más embernek. Zsófi elvesztése abszolút váratlan és tragikus volt. Azt is borzasztó nehéz volt feldolgozni. Ameddig a repatriálása miatt a holttestét nem is láttuk, addig én el sem hittem. A család és a munka sokat segített. Marci fiam addigra már ott volt nekem, illetve Julcsi, akit Zsófi is imádott. Úgyhogy a gyerekekbe és a munkába való menekülés jelentette a kiutat a gyászból.”

Az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke arra a kérdésre is választ adott, mi volt az ő generációja által megszerzett három olimpiai bajnoki cím titka.

„Nagyon jó korosztály volt. Viszont azt gondolom, hogy ebben a sikerkorszakban a darabszám is nagy szerepet játszott. Mi a Ratkó-unokák korosztálya vagyunk, megnéztem direkt, hogy mi is lehetett a titok. 1975 körül 170 ezer gyermek született. A kétezres években ez a szám 85-90 ezer körül volt csak. Szerencsére a mi győzelmeink, sikereink miatt sokkal többen kezdtek el vízilabdázni, így arányaiban sokkal többen vízilabdáznak, mint a mi időnkben. A tao-nak hála most jutottunk el oda, hogy mindenkinek van uszodája, vízfelülete, labdája, megfelelő edzői, és persze jó a versenyrendszer. Nagyon hosszú út volt ez. Több mint tízéves folyamat, amióta tao van, ugyanakkor utánpótlás-nevelés szempontjából ez a tíz év borzasztóan kevés. Most van az, hogy beállt a rendszer, már nincsenek vadhajtások, most már nem az van, hogy van gyerek, de nem fér el, vagy van hely, de nincs gyerek. Most minden működik, kicsit olyan, mint amikor a végére elkészül a leves. Jó íze van. Bízom benne, hogy a mi korosztályunk, edzők és vezetők a sót és a fűszereket is bele tudják tenni.”

A teljes interjút ITT olvashatja el.