Üzenet, érték – Deák Zsigmond publicisztikája

Steve Kerr – teljes polgári nevén Stephen Douglas Kerr – nem egy macskajancsi az egyetemes kosárlabdázás világában. Az 56 éves amerikai kiválóság nyolcszoros NBA-bajnok, játékosként, egészen pontosan vajkezű tripladobóként három aranygyűrűt nyert a Chicago Bulls, kettőt a San Antonio Spurs mezében, edzőként háromszor vezette diadalra a Golden State Warriorst (s érik a negyedik...). Nemrég nevezték ki az Egyesült Államok válogatottja szövetségi kapitányának, ő irányítja majd a sokadik Dream Teamet a 2024-es párizsi olimpián. Egyszóval sportága megkerülhetetlen, elismert személyisége, amit ő mond, annak jelentősége van, akkor is, ha éppen nem a kosárlabdáról beszél.

Éppen ez történt néhány napja, amikor Dallasban, a helyi Mavericks elleni mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón az emberfogás vagy a faultok helyett egészen mást hozott szóba. „Amióta befejeztük a meccs előtti dobóedzést, tizennégy gyereket megöltek innen négyszáz mérföldnyire. És egy tanárt… Az elmúlt tíz napban idős fekete embereket lőttek le egy buffalói szupermarketben, templomba tartó ázsiai amerikaiakra nyitottak tüzet Dél-Kaliforniában. Most gyerekeket gyilkoltak meg egy iskolában. Mikor fogunk végre tenni valamit?” Az indulataival nehezen bíró, költői kérdését már az asztalra csapva a világba kiabáló, a könnyeit nyelő Kerr így folytatta: „Belefáradtam abba, hogy kifejezzem együttérzésemet a letaglózott családoknak. Elegem van a bocsánatkérésekből. Elegem van az egyperces gyászszünetekből… Elég volt! Lejátsszuk a meccset, de arra kérek mindenkit, aki most itt van vagy bárhol hallja a szavaimat, hogy gondoljon a saját családtagjaira, gyerekeire, unokáira, apjára, anyjára, testvérére, és próbálja elképzelni, mit érezne, ha velük történt volna ez a szörnyűség. Nem hallgathatunk!”

Kerr kitörésének apropója a texasi Uvaldéban történt borzalmas tömeggyilkosság, amelynek során egy 18 éves fiatal tüzet nyitott a Robb Elementary School nevű általános iskolában, összesen huszonegy ember (főképp gyermek), közöttük saját halálát is okozva. Nem mennék bele itt és most a – világ más részeivel ellentétben az Egyesült Államokban bevett – szabad fegyvertartás körüli politikai csatározásokba, mondhatnám, a rálátásom csekély, a véleményem megvan, de kevéssé releváns. A kosáredző mindenesetre megszólalásában a fegyverlobbit szerinte kiszolgáló, a saját hatalmi érdekeiket ártatlanok élete elé helyező politikusokat ostorozta. Személyes tragédia is húzódik karakteres véleménye mögött, hiszen édesapja szintén lövöldözés áldozata lett, igaz, nem az Egyesült Államokban: Malcolm Kerrt 52 évesen érte halálos találat 1984-ben Bejrútban, ahol a helyi amerikai egyetem igazgatójaként dolgozott (a kosaras szakember is a libanoni fővárosban született).

Egy híres sportember gyakorlatilag bármilyen témában megfogalmazott, hasonlóan markáns megnyilvánulása hasítani szokott az interneten, a hagyományos és a közösségi médiában egyaránt. Most sem történt másképp, nálunk, a Nemzeti Sport Online-on Kerr sajtótájékoztatója a megjelenés napján vezette a kattintási listát, s még másnap is bőven ott volt a top 10-ben. Persze citálhatunk rengeteg hasonló példát, sőt, előfordul, hogy még mély és szenvedélyes beszéd sem kell hozzá. Gondoljunk csak Cristiano Ronaldóra, amikor a tavalyi Európa-bajnokság egyik médiaeseményén félrerakott maga elől egy kólásüveget, s annyit mondott, hogy igyunk inkább vizet. Ennek hatására egy nap alatt négymillió dollárral esett az üdítős cég részvényeinek árfolyama. Paul Pogba muzulmán hitére hivatkozva a sört pakolta el az asztalról, ami szintén hatalmas nyilvánosságot kapott jelentős hatást kiváltva, s folytathatnánk a sort.

Azért azt leszögezhetjük, ha maga a sportoló kapja érte a pénzt, akkor nem pakol le sehonnan semmit, sőt vidáman eszi és issza, amiért fizetik. Itt nem árt, ha valamennyire önazonos azzal, amit reklámoz, ebből kiindulva, ha Ronaldo a jövőben kólát, Pogba pedig sört hirdetne, ne higgyünk nekik. Robert Lewandowskinál is van az a pénz, amiért korpásodik a haja, hozzáteszem, itt nehezen kerül önmagával ellentmondásba, hiszen időnként amúgy is meg kell mosnia a fejét samponnal, akkor is, ha nem a kozmetikai cég reklám­arca. A lényeg, hogy a híres ember megnyilvánulása a rajongóin keresztül jelentős gazdasági, politikai és ki tudja még, milyen hatást fejt ki, ezért nagyon nem mindegy, hogy mit mond, mit csinál, akár pénzért, akár meggyőződésből. Emlékszem, amikor a rendszerváltás után egyre több magyar sportoló vállalta a politikai hovatartozását, a másik „térfélről” már jött is a kritika, hogy egy sportoló ne politizáljon. Érdekes módon amikor egy színész, zenész, más művész az ő oldaluk mellett tett hitet, azt lehetett… Szerintem viszont, ha normális formában teszi, mindenki artikulálja a véleményét, aki akarja, de legyen tisztában vele, hogy ezzel (főképp, ha politikai témában nyilvánul meg) egy csapásra híveket és ellenzőket egyaránt szerez, az egységes „táborának” lőttek. Hozzáteszem, az egyszeri embernek viszont valahogy törekednie kellene rá, ne aszerint ítéljen meg egy-egy művészt vagy sportolót, hogy azonosan gondolkodik-e vele az élet bizonyos területéről, hanem a teljesítménye alapján. Ne relativizáljuk az eredményeit, ne tessen kevésbé csak azért, mert nem értünk vele egyet.

Tudom, ezt könnyebb leírni, mint megvalósítani, ráadásul előfordul olyan is, hogy egy sport­ember se nem szakmai, se nem politikai, sokkal inkább trivialitásnak tetsző megnyilvánulása kelt hatalmas hullámokat a közösségi térben. Steve Kerrhez hasonlóan Sarunas Jasikevicius is nagyszerű kosárlabdázó volt, a litván válogatottal szerzett Eb-arany- és olimpiai bronzérmet egyaránt, klubszinten megjárta az NBA-t (Indiana Pacers, Golden State Warriors), négyszeres Euroliga-győztes, jelenleg a Barcelona edzője. 2017-ben még otthon a Zalgiris Kaunasé volt, amikor egy sajtótájékoztatón azt a kérdést kapta, mit gondol arról, hogy csapata egyik kulcsjátékosa kisfia születését választotta a fontos mérkőzés helyett. „Hogy mit gondolok? Én engedtem el! Mondja, vannak gyermekei? Na, majd ha lesznek, megérti, fiatal barátom! Mert ez a legfontosabb az emberi életben. Ez tényleg jó kérdés volt! Mit gondol, a kosárlabda a világon a legfontosabb dolog? Elődöntő? Az kinek fontos? Látta, hányan voltak kint a meccsen? Majd, ha ott lesz az első gyermeke születésénél, rájön, mit is jelent az a szó, hogy »fontos«. Majd akkor jöjjön és tegye fel ugyanezt a kérdést! Mert egy gyermek születésénél soha semmi nem lehet fontosabb. Nekem elhiheti!”

Most, hogy újra olvasom a litván edző szavait, egyrészt gombóc van a torkomban, mert saját három gyermekem születésére gondolok, másrészt a kétség befészkelte magát az agyamba: lehet, hogy a XXI. század elején Jasikevicius mondanivalója már nem triviális, nem a világ legtermészetesebb dolga? Ha őszintén szembenézünk a korunkkal, akkor bizony nem az. Szerencsére akadnak még normális emberek a földön, egyrészt, akik megfogalmazzák az üzenetet, másrészt, akik „veszik az adást”, ezért is gördült végig az interneten, s láthatták-olvashatták százmilliók a belterjes litván kosármeccs előtti megnyilvánulást. Itt nincs helye a köntörfalazásnak, mélységesen egyetértek Jasikevicius szavaival, viszont a szememben ettől még nem lett jobb edző. Elítéltem például azt, amikor a tavalyi Efes–Barcelona Euroliga-döntőben megalázó módon mindössze hét másodperces játéklehetőséget adott Hanga Ádámnak. Ám ettől még üzenetértéke van annak, amit öt éve mondott.