Vidi on tour – Bobory Balázs publicisztikája

1984. október 2., Prága.

A rohadt életbe, megint esik, bár ez akár még kedvezhet is nekünk. Micsoda? Disztl Peti még nem százszázalékos? Nem baj, a Koszta Jani az odavágót magabiztosan hozta Fehérváron, rajta nem fog múlni semmi. Kellemetlen ellenfél ez a Dukla, nincs benne semmi különös, de darál és darál, nyilván otthon is támadni fog. Még szerencse, hogy „Tyantyi" az első meccsen megint jókor volt jó helyen, azért jó előnnyel nekiindulni a visszavágónak. Oké, nincs itt baj, Jani hiába szeret néha úgy cselezgetni a kapunk előtt, mint a mezőnyjátékosok, most is megbízhatóan véd, sőt az sem zavarja, ha egy-egy prágai támadó akkorát talpal belé, hogy felhasad a combján a bőr. Remek a védelem, sőt az egész csapat védekezése, nem tudnak meglepni minket semmivel a hazaiak. Meglesz ez, még ha egy kicsit szenvedősen, csúnyán is, de nem ez a lényeg, túl kell lenni valahogy az első körön. Igen, sikerült, itt hagyjuk ezt a hangulattalan stadiont, a szomorú prágai őszt és megyünk tovább a csillogásba. Reméljük, kellemesebb ellenfél következik.

1984. október 24., Párizs

Ezek most arra verik magukat, hogy van egy-két friss Európa-bajnok francia játékosuk? Még a tojáshéj is ott a seggükön, nincs másfél évtizedes ez a párizsi klub! Szép a Parc des Princes, de azért annyira nem kellene kímélni a gyepét, hogy a mérkőzés előtti hivatalos edzésre nem adnak labdát. Na mindegy, szerzünk majd magunknak a meccsen! Elég is erre szűk két perc, Szabó Józsi már el is lopja Szusicstól, és begyalogol vele a hálóig. Álom? Nem! Jön máris a beadás jobbról, Tyantyi meg olyan magasra megy, hogy deres lesz a homloka, és úgy bólintja be a labdát, hogy azt harminc-egynéhány év múlva is mutogatni kell a Vidi-csatároknak. Eddig minden rendben, fújjunk egyet, de ha lehet, rúgjunk még gólokat a második félidőben. Csongrádi Feri egyszer, Csongrádi Feri kétszer, máris 0–4. Tapsol a párizsi közönség – halljátok, nekünk! –, aztán egy kicsit a sajátjainak is, nem kellene engedni Dominique Rocheteau-t, hogy két gólt is berámoljon a hajrában, de a francia lógó orr nem emelkedik magasabbra, csak egy kis reményük maradt. Sok jó játékos van ebben a PSG-ben, de ez nem igazi csapat. Ezeket megverjük – ha kell – kétszer is!

1984. december 12., Belgrád

Gyerekek! Szabó Józsinak készül már a szobra, amelyet két hete a tévékommentátor Gulyás László követelt? Klasszikus mesternégyest azért kevesen rúgnak az európai kupaporondon a harmadik körben. Na mindegy, jó lesz azért vigyázni, mert ez a Partizan képes a csodára. Az előző körben kikapott Angliában a Queens Park Rangerstől 6–2-re, aztán Belgrádban meg nyert 4–0-ra, szóval nem ismer lehetetlent, és a szurkolói sem. Itt a decemberi zima, aztán vannak vagy harmincezren. Gyerünk srácok, pörögjünk fel, mert így nehéz lesz, még nem telt el 11 perc, és már vezetnek. Nincs vész, tutizzuk le a meccset, nehogy belelkesedjenek. Na jó, hogy mondom, pont a szünet előtt kell kapni még egyet? Az okosok szerint a legrosszabb lélektani pillanatban, de azért most lesz negyedóra, hogy kitisztuljanak a fejek. Sikerült? Sikerült! Itt nem lesz csoda, a Mikulás sem hoz késve ajándékot a belgrádiaknak, a partizánok akciói már egyáltalán nem lepnek meg minket, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni! Egy magyar csapat végre megérte a tavaszt a nemzetközi kupában, vidám lesz a zord tél, csak most már lehetne szerencsénk a sorsolásnál. A Manchester Unitedet például jó lenne elkerülni, abszolút nem fekszik nekünk a szigetországi futballstílus.

1985. március 6., Manchester

Legközelebb azt kívánom, hogy ne legyen ötösöm a lottón, akkor tuti milliomos leszek... Na mindegy, legalább itt vagyunk a futball őshazájában, látjuk az Old Traffordot, megtapasztaljuk, hogy az angolok mennyire szeretik a játékot. Elképesztő... Halljátok azt a morajt, ami beszűrődik ide, a játékoskijáróba, na, ha ezek elkezdik buzdítani az övéiket... Nyomjuk, gyerekek, tartsunk ki! Szegény Disztl Lacinak meg Végh Tibinek kockás a háta a hálónktól, annyira benyomnak minket az angolok, a Petya meg többet van a levegőben, mint a Malév menetrend szerinti londoni járata. Jobbról, balról légi veszély, a csatárok meg visznek mindent, mint a piros hetes. Jó hatvan percig lehetett bírni, Stapleton csak befejelte. Azért az nagy szó, hogy néha már átjutunk a térfelükre és egy-egy taccsot is kiharcolunk. Már csak negyedóra, még öt perc. Ne hosszabbíts már, te...! Vége? Vége. Mindenki megvan? Sajnos a Csonginak nem jó a térde. Az baj, de minimális esélyünk azért maradt a visszavágóra. Majd beverünk egy szabadrúgást, mondjuk a Wittmann Géza, ő úgyis nagy United-szurkoló. Aztán szépen elmegyünk 120 percig, a Petya meg úgyis megfog egy-két büntetőt. Így lesz?

1985. április 24., Szarajevó.

Srácok, már azért is imád titeket az egész ország, amit eddig elértetek, de most már ne álljatok le, jussunk be a döntőbe! Szép volt, gyönyörű volt a hazai meccs: ahogy Burcsa Győző bebólintotta, ahogy Disztl Laci előretört és bepasszolta, aztán ahogy a végén Vadász Imi egy pattanás után bebombázta – álomszerű pillanatok. Csak azt sajnálom, hogy először a sorozatban gólt kaptunk a Sóstói Stadionban, ezért már az első pillanattól figyelni kell a szarajevói pokolban, ahol szinte a nyakatokba lihegnek, üvöltenek a nézők. Ne! Nem ment el öt perc, és már hátrányban vagyunk... Mindenki eksztázisban, de nálunk maradjon meg a hidegvér. Ez az, jönnek, jönnek, csak ne hibázzunk. Na, már csak húsz perc, de odapattan Petyáról Csurics elé. Les! Nem húzza be, Csurics berúgja. Úristen, itt lehet a vége. Petya üvölt Csuhay Józsival, hogy mire vár, menjen előre. Tényleg Csuhás: mire vársz? Ez az, menjél! Nézd, kapod vissza! Gól, gól gól! Ivica Osim most kap infarktust a kispad előtt. Kínos a csönd a cigarettafüst által ködösített stadionban, csak néhány magyar örömüvöltés hallatszik, hogy megvan: ihaj-csuhaj, sose' halunk meg! Jöhet most a Real vagy az Inter, a fehérvári futballt már senki sem nézheti le, és a leckét már kívülről fújjuk: semmi sem lehetetlen!

1985. május 22., Madrid

Itt vagyunk az út végén, haljunk meg szépen! Gyerekek, felejtsétek el, hogy mi volt az első meccsen, ne járjon a fejetekben, mi lett volna, ha Szabó Józsi, Májer Lajos vagy a csapatkapitányunk, Csongrádi Feri játszik, ne agyaljatok azon, nyerhettünk volna-e, ha a csatáraink a pályán vannak. Még a reflektorokon is lógtak Sóstón, s hiába kaptunk egy hármast, negyvenezren ünnepeltek titeket. Értük is küzdjetek. Most itt, Madridban annyian lesznek a Bernabéuban, mint Székesfehérvár teljes lakossága, de ne ijedjetek meg, ők ünnepelni jönnek, készülnek a fiesztára. De nem lesz itt fieszta! Bravó Petya, megérezted merre rúgja Valdano a tizenegyest. Ne hagyjuk őket focikázni, azt tartogassák a spanyol bajnokikra, küzdjenek meg azért a kupáért, és köpjünk bele a levesükbe. Matyi! Ott van előtted, lődd csak el, igen, oda a léc alá! Ez az, egy világ látott titeket nyerni Madridban, a Real otthonában. Halljátok? Ez a taps nektek szól, menjetek, fussatok egy tiszteletkört a Bernabéu szent gyepén, ezt az élményt már senki sem veheti el tőletek, a menetelésről pedig több mint harminc év múlva is legendákat mesélnek az őszülő halántékú fehérvári futballimádók. Talán akkor is lesz majd egy csapat, amely csodát tesz Európában, és ismét megtanulják a nevét a gigászok.

2018. augusztus, 28., Athén...