Szuperliga – ja nem, BL – Csurka Gergely publicisztikája

Az Európai Klubszövetség (ECA) kongresszusi delegáltjai kisebb csoportokban csámborogtak a bécsi estében, próbálták megtalálni azt a vendéglőt, amelyben a kontinens futballgárdáinak vezetői elkölthették jól megérdemelt vacsorájukat az egész napos tanácskozást követően. A hírek szerint a felszolgált étkek aztán kiábrándítóak voltak összességében – ám igazán ez számított az egyetlen negatívumnak a március végi összejövetelen.

Az Európa elitjét adó nagyok megkaptak mindent, amit akartak, dobtak némi aprót a kicsiknek, utóbbiak meg örvendtek, hogy nő a szolidaritási alap, amiből mindenkinek csurran, plusz elhangzott, a Szuperligának egyszer s mindenkorra befellegzett, ne tessenek aggódni, marad minden a régiben. Vagyis a gazdagok még gazdagabbak lesznek, viszont elvben mindenki megkapja az esélyt, hogy ha együtt állnak a csillagok, egy-egy ősz erejéig bebocsátást nyer az álmok színházába, a BL-ben együtt lehet az urakkal, belekortyolhat a felszolgált pezsgőbe, belenyalhat a kaviárba. Igaz, amikor az igazi bál kezdődik – az egyenes kieséses szakasz –, akkorra már ki lesz tessékelve a partiról, kulloghat szépen haza, és másnap viheti vissza a kölcsönzőbe a szmokingot, de aztán a konyhaasztalnál napokig mesélheti, hogy ott járt, részese volt, és rá is mosolyogtak egyszer.

Na, ez kábé a Fradi, a Sheriff, meg a hasonló együttesek tündérmeséje – bár sokkal inkább a nagy európai futball reality show, amely még sportnak tetszik kívülről, ám ne tévedjünk: előre megírt forgatókönyv szerint zajlik minden, leosztott szerepekkel, amelyekből próbálhat bárki többet kihozni, a realitás azonban mégiscsak az, hogy egyszerűen nem lehet egy bizonyos határon átlépni. A pénzügyi törvényszerűségek miatt.

És az a legszebb az egészben, hogy az UEFA – amely elvben valamennyi nációt képviseli, és az egyenlőségen illene őrködnie – boldogan asszisztál hozzá. Sőt.

Ugyebár tavaly őrült hullámokat vetett, amikor a sztárcsapatok előálltak a már régóta dédelgetett Szuperliga-álommal, aztán egy hét alatt rájuk omlott a hegyoldal, olyan elképesztő felzúdulás fogadta az ötletet. Az UEFA természetesen tűz alá vette őket, de igazán a futballszurkolók eszeveszett felhorgadása döntött. Amely olyan méretet öltött, hogy a politikusok is felültek a háborgás hullámaira – elvégre a drukker is választópolgár volna, vagy mi a szösz –, Boris Johnson brit miniszterelnök például a parlamentben okádta a tüzet (ha valaki, ő aztán előszeretettel rezonál bármire, amelynek kapcsán a nép felemeli a hangját). A többség erre gyorsan kiszállt a buliból – nem mintha nem meggyőződéssel csatlakoztak volna a Szuperligához a bármilyen pénzre egy dögkeselyű sebességével rászállni kész klubvezérek, ám érzékelve a parasztforradalmat, legott léptek is, mégpedig le. Sőt, ugyanilyen gyorsasággal derült ki, hogy ők tulajdonképpen ott sem voltak, vagy ha igen, csupán azt hitték, auto­gramot kérnek tőlük, így került a nyilatkozatra az aláírásuk, és nekik a tradicionális értékek a legfontosabbak, a BL meg a hazai bajnokság, ebbe az egészbe csak belerángatták őket, de nem gondolták komolyan, vagy nem annyira, és különben is.

Mindenesetre az ECA soros elnöki tisztét betöltő PSG-főmágus, Nasszer al-Kelaifi újból ráerősített a bécsi összesereglésen, hogy a Szuperliga „nem létezik többé” (noha ő is benne volt egy hétig), mindenki nyugodt lehet. Ehhez azért kevert némi vajszínű árnyalatot, amikor a BBC-nek adott interjújában elkottyantotta, mennyire imádja az amerikai sportokat, és miként lehetne elérni, hogy minden európai futballmeccset hasonló felhajtás övezzen, mint amit ott tolnak körítésként. Ja, hogy az amerikai sportok éppen olyan alapon működnek, mint amiről a Szuperliga-terv szólt? Azaz az NFL, NBA, NHL, MLB egy-egy zárt övezet, nincs kieső és feljutó, nem holmi választásos alapon működő szövetség üzemelteti a bajnokságokat, hanem a klubok tulajai döntenek mindenről, és ők választják ki azt a komisszárt, aki fizetett alkalmazottként viszi a liga ügyeit, valamint az összes létező bevétel a résztvevőké, nem osztódik tovább. Hát, fogjuk fel ezt üzenet gyanánt az UEFA-nak. Hogy nem akarunk Szuperligát, de azért nem baj, ha Nyonban elgondolkodnak bizonyos dolgokon. Az ECA-ból mindenesetre kirúgták a Realt, a Barcát és a Juventust, amelynek vezetői továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyszer még kerekedik a kreálmányukból valami – mi ez, ha nem megtisztulási folyamat, demonstráció, meg amit akartok?

Al-Kelaifi mintegy bónuszként odaszúrt a Barcelonának, hogy elég avítt az a struktúra, amelyben voltaképpen a klub szurkolói a tulajok, ők döntenek mindenről, ők választják az elnököt, és tessék, jelenleg ott vergődnek egy másfél milliárd eurós adóssággal a nyakukban. „Most őszintén, ez működőképes?” – tette fel a költői kérdést annak a PSG-nek a vezetője, amelynél magasabbról és folyékonyabban sehol sem tettek az UEFA pénzügyi fair play szabályaira.

Ugyanakkor a képmutatási versenyben összességében tán a célfotó sem dönt al-Kelaifi és az UEFA között.
Merthogy Nyonban fogták az adást, és az Európai Labdarúgó-szövetség végül a BL 2024-es bővítése kapcsán úgy döntött, a plusz négy helyből legalább kettőt történelmi érdemek alapján oszt majd ki. Ergo olyan csapatok indulhatnak, amelyek ugyan az adott idényben nem harcolták ki a részvételt, de a múltban elért eredményeik alapján mindenképpen helyük van az álmok színházában.

Azt hiszem, erre gondolt a költő, amikor azt írta: elmondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. De tényleg.

Az UEFA ugyanis gyakorlatilag most iktatja törvénybe, hogy elcseszheted az idényed, az átigazolási politikád, fulladozhatsz az adósságban, folyamatosan mellélőhetsz az edzői kinevezésekkel – sebaj.
És az ember azt hitte, hogy a nemesi előjogokkal úgy kábé hetven éve leszámoltak Európában. Ó, dehogy. Tény, a klubfutball szintjén a négy legsikeresebb nemzetnek (angol, német, olasz, spanyol) négy-négy garantált helye van a BL-ben, mégis, ha azok a csapatok, amelyek már eddig is a legtöbb hasznot fölözték le a nekik kreált rendszerből, valamiért nem bírnák elcsípni eme négy hely egyikét (szégyenszemre megelőzi őket egy vetélytárs, amely feleannyi pénzből is képes minőségibb futballt csinálni), nos, az ajtó akkor sem zárul be előttük; jöjjenek nyugodtan, küldjük a báli meghívót.

Magyarán a teljesítményelv utolsó megmaradt küszöbét is sikerült felszedni az útból. Hiába zajlik évről évre szakmai apokalipszis a Manchester Unitednél vagy az Arsenalnál, hiába csúszott félre mindaz a Barcelonánál, ami félrecsúszhatott (bár ott legalább sikerült egy last minute rükvercet bemutatni a szakadék szélén) – az urak dőljenek hátra, nem tudnak olyan mélyre süllyedni, ahol az UEFA (az ECA hathatós nyomására) ne nyúlna a hónuk alá. Hiszen miként is nézne ki a BL az MU vagy az Arsenal, esetleg a Roma vagy, ne adj' Isten, a Barca nélkül?

A népnek cirkusz kell, abban meg Céronaldo továbbra is az egyik fő attrakció, és senkit sem érdekel, hogy társaival együtt minden második héten le­zúg a trapézról. Így is tapsol mindenki, senki sem ágál a rendszer ellen, a sport szempontjai nemhogy másodlagosak, de teljes mértékben partvonalon kívülre kerültek. Akiknek fel kéne szólalniuk, azoknak a száját befogják a négy nagy által gründolt szolidaritási alappal, sőt, az abból szétspriccelhető összeget megemelte 45 millió euróval az angol, spanyol, olasz, német, francia kvintett, azon az alapon, hogy ők viszik a világ nemzeti bajnokságaira költött tévés pénzek ordenáré módon magas százalékát, cserébe juttatnak a szegény rokonságnak is (öten plusz 45 milliót, együtt; emlékeztetőül, a PSG néhány éve 222 millióért szerződtette Neymart, s három évre 110 milliót fizet Messinek). Mindezt még meg is tapsolták az érintettek; mondjuk, aki ezen a terepen él, az tényszerűen leszámolt minden ideával, amit az egyenlősdiről gondolunk, benne olyan hülye naivitásokkal, hogy a labda gömbölyű, és ők is tizenegyen vannak, és 0–0-ról indulunk. Aha, persze, csakhogy ma már a főkönyvek alapján dőlnek el a meccsek elsősorban, azon a téren pedig olyan mély árok húzódik az elit és a többiek között, ami egyszerűen és tényszerűen áthidalhatatlan. Akkor legalább azt fogadjuk el mosolyogva, amit idetolnak nekünk a túlpartról.
Vagyis felesleges azon lamentálni, hogy az UEFA a bővítésnél már megint a nagyoknak kedvezett. Ez egy ilyen sport. Pardon, biznisz.

Ja hogy ez a „ha ki is esnél, akkor sem eshetsz ki” alapelv meg egyre több UEFA-lépés praktikusan egy az egyben a Szuperligát idézi...

Jó reggelt kívánok – mindenkinek!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!