Eljött a futóév várva várt versenye, az Ultrabalaton! Eddig olyan távolinak tűnt, hogy májusról el lett halasztva, s hogy majd októberben lesz a rajt, de aztán rádöbbentem, elszaladt az idő, s október első hétvégéjén nekivágunk a 222 kilométeres távnak. Az élet úgy hozta, hogy végül tíztagú csapattal indulunk, illetve lesz még három bátor harcos, aki nekivág a kihívásnak és fejenként 74 kilométert teljesít! Sajnos a mi nagyobb létszámú csapatunk a vírushelyzet miatt úgy döntött, nem együtt kerüljük meg a tavat, ez most nem az az időszak, hogy körülbelül huszonkét órán keresztül együtt zötykölődjünk összezárva, de megoldjuk, hogy támogassuk, biztassuk egymást. Emiatt a legnehezebb feladata a biciklis kísérőnknek lesz, nem mindenki találkozhat majd vele a váltó- és frissítőpontokon, hogy segítsük őt, amivel csak lehet (és ne csak ő minket), a kihívása így éjszaka lesz idén igazán extrém, de remélhetőleg ugyanolyan parádésan letekeri a 222 kilométert, mint a korábbi években!
Ami az UB kapcsán a mumus: az eső, az égi áldás májusban is rendszeresen lecsapott, de mint tudjuk a májusi eső aranyat ér, azt viszont nem tudom, mi a helyzet az októberivel…
Hatalmas nagy hajrá minden versenyzőnek!
Nem könnyű a visszatérés, főleg néhány felszedett kilóval, de a lelkesedés és kitartás megvan, így az év végéig tele a naptár futóeseményekkel!
Elgondolkodtató, milyen fejlődésen ment keresztül nemcsak a verseny, hanem az egész sportág, a versenyzők és a szervezés is.